first world problem.

 Az igazi first world problem az, hogy nem tudatosan döntünk. 

A világ igazságtalan, és úgy osztották a lapokat, hogy mi dönthetünk arról, mások mekkora árat fizetnek azokért a dolgokért/élményekért/kényelemért/életminőségétt, ami mi kapunk meg. Mindennek ára van, csak nem mindig mi fizetjük meg.

A 15000 Ft-os felső a *&*-ból nem 15000. Nekünk 15000, amibe került, azt pedig valaki más fizette. Pl egy kis ázsiai gyerek*, aki emberhez méltó körülmények helyett a nyomorban éhbérért dolgozik. Az ő gyerekkorába került ez a felső, és mi döntünk. Mi döntünk, hogy megéri-e. Nekünk. 

(Black Friday!! 15000 helyett most csak 3500! Tökre megéri!!)

Megéri nekünk egy másik ember élete/életminősége/méltósága. 

Neked mi éri meg? Ruhák? Tupperware? Egy új konyhabútor? Avokádó? Autózás? Klíma? Síelés? Utazás egy “olcsó” helyre?

Akkor is megérné, ha te fizetnél érte?

*vagy a te gyereked?

hétfő.

honnan tudod, hogy ott vagy, ahol lenned kell? honnan tudod, hogy ez volt életed legjobb hétvégéje?

ahol kétség van, ott nincs kétség.

néha nem vesszük észre, hogy egy pillanat örökké tart. 

vagy egy valaki örökké fontos volt. 

úgy döntöttem, hogy félek.

aki fél, nem szabad- mondottaja graffiti a rádayban.

félve vágok bele. félve választom őt. és félve csinálom végig.

és ez most akkor félelem vagy bátorság? ahol kétség van, ott nincs kétség. 

első fejezet.

 most, hogy lezárult, nem tudom, hogy mikor kezdődött el. 

amikor elgondolkoztam, hogy hol van számomra a lófasz vége, és meddig asszisztálok az ország elsikkasztásához? amikor megszületett a döntés, hogy nem tovább? amikor elkezdtem kint munkát keresni? amikor már hetente 3 napot kint töltöttem ügyintézés miatt? amikor elfogadtam az első ajánlatot? amikor aláírtam az albérleti szerződést? amikor elkezdtem dolgozni?

talán ezek között: azokon a napokon, amikor előnosztalgia fogott el. és fájt :)

tudtam, hogy nehéz lesz, mert döntés-alapú és hosszú távra szól. felnőtt szerelem. igazi. olyan, amelyben kitartasz mellette azokban az időszakokban is, amikor nem ad. amikor a döntésedbe kapaszkodsz, mert a közös jövőtök fontosabb, mint a mai móka. amikor tanulod őt szeretni. amikor tanulod a (szeretet) nyelvét, hogy ne hiába szeresd. amikor akkor is nyitott maradsz rá, amikor vasárnap bezárja az ajtaját. amikor mellette döntesz, és akkor is megtartod a gerinced, amikor megkísért egy kacsintás. amikor kimondod, hogy mire van szükséged, de nem rajta múlik a boldogságod. amikor többet kérdezel, mint feltételezel. amikor kíváncsi vagy az ő nézőpontjára is. amikor felfedezed magad az ölében. 

és mit teszel, amikor magadra hagy a város? lezárod az első fejezetet. 

*igaz döntések alapján. 

telefonjegyzetek 2019-2023

 milyen sokszor sírtam, milyen sok reptéren. valaki mindig elment. néha én voltam az. vagy én csak maradtam. nem egyedül, magammal. mindig váltogatom, melyik oldalán alszom az ágynak. kettő faktoriális. szeretném, ha itt lennél. szeretnélek, ha itt lennél.

megbotlottam egy nyelvtörőben.

csak egyszer sétálok ki az ajtón. bezárhatod mögöttem. nem, nem csak menni akarok - maradni sem. a piros ugyanaz, csak az epres.

rá gondolok többet, nem a tényre, hogy nem szeret.

nem hiszek a viszonzatlan szerelemben.

mikor alszik az Isten?

a legrosszabb az az esete volt, amikor nem akartam lefeküdni, mert azt gondoltam, úgyse lesz jobb másnap sem.

áttetsző boldogság

páratlan ütemű sóhaj

viszonyítás. nem beszélek (róla). nem értek (vele egyet), nem érzek (iránta semmit). nem gondolok (rá). nem nevetek (rajta). nem sírok (utána). nem vagyok (az övé).

a sebezhetőségem is csak egy gondolat.

ne félj, a nappal után újra eljön az éjszaka.

miután elment, két napig hányingerrel görnyedve feküdtem az ágyon. aztán visszajött. akkor minden porcikám rettegett, hogy mikor megy el újra. egy hét múlva ment el újra. egy hónapig vártam, hogy melyik lesz az utolsó nap, amikor ordítva sírok miatta. nem a tegnap volt. 

az Egy férfiben lenne a helye, "nem szeret" felütéssel. nekem pedig mellette. 

lisztomania.

https://www.youtube.com/watch?v=4BJDNw7o6so

Indulnunk kell. Szombat reggel van, korán és zenét hallgatunk készülődés közben, és persze táncolunk hozzá. (Az alsó szomszédainkról egy másik blogbejegyzés szól.) Amúgy lehet, hogy ezért készülünk el ilyen lassan. Legalábbis egyikünk. "Amúúgy - szólsz ki a zuhany alól - nem is mondtam még, azt álmodtam, hogy a Heiliger Joseph követ a Péterffy kórház alagsorában."  "És megölted, vagy mi lett? Mondjuk a Péterffy-ben nincs felújítás, nem tudtad volna a betonba ágyazni." "Nem. Csak követett, aztán beleestem egy szakadékba." "Fájt?" 3,5 másodperc telik el, mielőtt válaszolnál. "Még most is fáj." Leülsz a kádban, folyik rád a meleg víz, nekem pedig megszakad a szívem, amiről mindketten tudjuk, hogy létező jelenség. Jártam már szakadékban, de ezt pont nem ismerem. Ami nem is baj, mert már megbeszéltük korábban, hogy ilyenkor csak maradok. Vagyis ilyenkor is. Leülök a kád szélére. Kissé el van dugulva a lefolyó, gyűlik a víz alattad. Hidegre állítod a vizet. "Ráérünk" mondom, de csak megrázod a fejed. "Én nem érek rá" - mondod, és lefröcskölsz a hideg vízzel. Amíg fogat mosol, kimegyek a konyhába szendvicseket gyártani. Nem tudom eldönteni, hogy éhes vagyok-e. Általában nem tudom eldönteni. Nézem az órát is, mennyi az idő, ehetek-e már. Kijössz a fürdőszobából. "Basszus, ehhez vehettem volna rukkolát"- mutatsz a sonkás szendvicsre. "Úgy érted, ehhez vehetnénk rukkolát?" "Know how to let it go! - énekeled - Miért még ilyen sok időnk van?" "Szerintem igen." "It's show time, it's show time" - énekled tovább, és behúzol a szobába.

Nem tudom vagy csak nem fogom leírni azt, amit a szakadékról elmondasz. Csak maradok. Persze feleslegesen már most azon gondolkozom, mit csinálhatnék legközelebb a kád szélére ülés helyett, pedig ennek nem itt van a helye, ezt majd csak este hazafelé az autóban beszéljük meg. Basszus, tényleg, ez egy folyamat. Addig még egyszer megkérlek, hogy fogd meg a kezem, te pedig kétszer, hogy menjek előre. Minden harapásnál a rukkolára gondolok, hazafelé meg is állunk az aldinál. Én már ekkor remélem, hogy holnap reggel is sütsz palacsintát, és a palacsintáról megint eszembe jut a szakadék. Kísértetiesen hasonlít ahhoz, amelyikbe engem kergetett a Heiliger Joseph, ebben is van valami sötét és félelmetes, amitől nemcsak magamat, de téged és az összes hozzánk tartozó dolgot féltem. Most én kérlek, hogy menj előre. Amíg a már sötét hidegben pakolom a lábaimat, nem vagyok benne biztos, hogy haza tudok menni.

"Nézd meg légyszi, hogy áll a hajam hátul!" "Jól." Közelebb kell lépnem hozzád, hogy az arcodba tudjam mondani: "Ne szerelmes mértékkel nézd. Könyörtelen mértékkel, légy oly' szíves." Még elkapom a mosolyod fordulás közben, te pedig a derekam, aztán könyörtelenül belecsókolsz a hajamba. Igazat adok neked, mert végül is igazad van. Ennyiben maradunk. És így állunk a szakadéink mellé is. Különböző mércékkel.

"...ez ahhoz a nőhöz hasonlít, aki kész férfit akar magának a férfipiacon beszerezni. Nincsenek kész férfiak. Vagy pedig nagypapának hívják őket." pálferi

glosszának kevés, nekem elég.

A múltkor összefutottam a kedvenc emberemmel. 10 perce beszélgettünk, amikor rájöttem, hogy összekeverem valakivel. 

 - Ismered a kedvenc embered?

- A kedvenc emberem?

- Kit?

- A kedvenc embered.

- Ne haragudj, nem ismerem.