ami nem könnyű, az nem 2025-ös. bár valahol (a múzeum kertben) ez is könnyű. meglepően könnyű érezni egyszerre az összes dühöt és szomorúságot. ezt nem tudom, hogy hazudja vagy igaz, hogy semmire nem emlékszik, amit valaha (három hete) elmeséltem neki. akkor visszakérdezett. mondhatni, most is. háromra mindenki csodálkoz, hogy nem ismerjük egymást. arra gondolok, amikor megkérdezte, miért vagyok kedves vele. ez másfél éve volt, de ő nem másfél évvel tűnt fiatalabbnak akkor. három hétről nem emlékszik rám. megkérdezi, mi van azzal, hogy épp egy férfiból gyógyulok. nem tudom, miről beszél, az 3 évvel ezelőtt volt, megismétlem, hogy ez most egyáltalán nem szívszakadás, hanem életnehézségek, pont ahogy mondtam három héttel ezelőtt. de lehet, hogy ő pont akkor, három évvel ezelőtt figyelt utoljára arra, amit mondok. üldöző és áldozat. nem tudom, kit érez minek, számomra izgi fun fact, hogy mindkettő hatos. de ekkor üldözőbe vesz, úgy érzem, pácienseként kezel (brr). egyszer azt mondta, hogy káros tud lenni a kapcsolataiban, most dühből úgy érzem, ízelítőt ad épp. mégis valószínűleg az megmarad belőle, amikor meg tudtam volna cuteness-aggressziózni az agyát, ami éppen kattogott, hogy ezt most hogy is mondja el úgy, hogy ne legyen túl sebezhető miatta, “mások azt is mondták, hogy…”. ilyen morzsákat vittem magammal akkor, 3 héttel ezelőtt, meg egy adag kellemes meleget. mint tavaszi napsugarakat. kíváncsiságot. úgy látszik, azon a padon egyedül ültem. elgondolkodom, hogy lehet, hogy nem hallott engem. lehet, hogy most se hall. azt mondja, nem rám mond nemet, mert engem nem ismer, eleve az volt a kérdés, hogy van-e kedve megismerni. nincs. vagy nem akarja, hogy én megismerjem őt. még mindig azt hiszem, hogy beszélgetünk, pedig már régen kizárt engem és szakmázik. közben valójában csend van. lehet, hogy pont ilyen csendben múlik majd el. egyszer nem akart nyomott hagyni, de nem múlik el nyomtalanul.
ez a kíváncsiság nem volt kölcsönös. és az az álomszerűnek nevezett ugródeszka az érdeklődéstelenség felismerésével valahol (a múzeum kertben) középszerűvé válik (semmi díemmtí*). pont ahogy a megismerés realizálni szokta szeretni az ugródeszkákat. de közben máris Biatorbágy következik
és
a délután már újra 2025. az anyós ülésen ülök melletted, biztonságban. ez jelent biztonságot, nem a címke, hogy az egyik kedvenc emberem vagy. és azt mondod a kormány mellől, hogy szép vagyok. szeretem, hogy szépnek látsz mindig és hogy részletesen meséled el a kisállat fekélyeket.
