az in medias res kezdés az, amikor a nő kezébe veszi egy mintegy 17 évvel ezelőtti naplóját, belelapoz és anélkül, hogy beleolvasna, meglát benne egy férfi nevet. az elsőét. hirtelen a szíve rendezetlenül kezd dobogni és egy érzés rendezetlenül áramlik a vérével az összes tagjába. a kislábujja is bizsereg vele. hirtelen erőtlen, csuklik a térde és le kell guggolnia. valahogy ebben a testhelyzetben erősebben érzi a vére áramlását. a fülében is lüktet. kicsi és azon kapja magát, hogy saját maga elől is eltakarja az arcát. kicsi. tényleg kicsi volt még akkor és most újra annak érzi magát. akkor nem tudta, hogy mi történik, most nem tudja, hogy a 15 perccel ezelőtti szuper izgalmas repjegyvásárlástól ver így a szíve, vagy a szégyentől. végül detektálja ez utóbbit az elnyomott, ordító fájdalom érzete miatt. belül valami, valaki, 17 évvel fiatalabb, gyerek, ordít. a nőnek nincs hangja. a kezei még mindig az arcát takarják, könnyek folynak ki alóluk, sós barázdákat hagyva a nyakán. a vére. a szégyene. forr. megfagy.
mert uraim, ha valaha gondolkodtatok ezen, a válasz az, hogy nem. egy nő sosem felejti el az első szexuális zaklatását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése