sebesvonat.

 Kint zuhogott az eső éppen, ők egy kávézóban ültek. Ideális idő egy második randevúhoz.

A lány gyönyörködött abban, mennyire abszurd ez a délután, mennyire megmagyarázhatatlan véletlen hozta őket most megint össze. Azért tetszett ez neki, mert szerinte a véletlen is mindig megmagyarázható, például, amikor elment egy szigetre és ott egyetlen emberrel találkozott, akiről később kiderült, hogy iskolás korában elveszítette a testvérét, és ehhez ő tökéletesen tudott kapcsolódni, mert neki pedig a legjobb barátjának a testvére halt meg, amikor iskolások voltak. Megmagyarázható véletlen.

A fiú arra gondolt, hogy milyen szép ez a lány, aki itt ül előtte és abban hisz, hogy a világon minden leírható, megmagyarázható, bebizonyítható, nincs szükség se hitre, se véletlenekre. (spoiler: a lány úgy halt meg később, hogy nem tudott mindent leírni, megmagyarázni, bebizonyítani, mégis hitt abban, hogy minden leírható, megmagyarázható, bebizonyítható. És abban is hitt, hogy nincs szükség hitre, mivel minden leírható, megmagyarázható, bebizonyítható.) Ennek a lánynak nagyon szépek az érzései, és valahogy az érzései által ő maga is.

A lányt elöntötte a gondolat, hogy ez a fiú túl sok mindenben hasonlít az apámra. De leginkább lehet, hogy csak abban, ahogyan szeret hinni dolgokban. Tudta, hogy nem megúszható, hogy a szülei egyes tulajdonságai a fiúban is meglegyenek, és már el is kezdte sajnálni magát, hogy az apjának pont ez a tulajdonsága egész életében elkíséri majd, mert erre a fiúra olyan határozottan mondott igent a teste, hogy (spoiler) sosem tudta már nem szeretni őt, nem kíváncsinak lenni rá, nem kedvesnek lenni vele, nem elvárásoktól mentesen csak megfigyelni a létezését, hol távolról, hogy közelebbről tanúzni az életútját.

A fiút is a saját apjára emlékeztette a lány, nem tudta még megfogalmazni, hogy miért, de biztos volt benne, hogy egy része ennek a lánynak mindig elérhetetlen és piedesztálra emelt lesz a számára. Azt még nem tudta (spoiler), hogy csak az érzékenységének elutasításában olyan, mint az apja, nem az elérhetetlenségben. Mert a lány úgy döntött mindig újra és újra, hogy az ezzel való küzdelmét nem rejti pajzs mögé. Pajzsmirigy mögé.

Nézte a fiúnak a szemét, a barna őzike szemeket, és azt, ahogyan a szemöldöke fölött ráncolódik a bőr. És milyen volt a lovad a sivatagos játékban? kérdezte. Szabad - válaszolta a fiú. A lány nem hitt a játékban, de tudta, hogy a fiú igen, és hirtelen szépnek látta a fiút azért, mert hisz a szabadságban.

A fiú hirtelen úgy érezte, valaki szépnek látja őt, megijedt az elérhetetlenségtől, elállt az eső, induljunk - mondta, majd leakasztotta a pórázt, amely eddig a székre volt akasztva, gyere, Mo, szólt oda a sárkányának és felállt.

draft.

van valami szép a szakítás utáni jóllétben. amikor még friss benned a szeretés, az érdeklődő figyelés, a bénázásra való bátorság, az ego-elengedés, és ezeket hirtelen - jobb híján - magad felé fordítod. gyorsan lesz az ember ilyenkor szépséges mint egy frissen sült croissant és magabiztos mint egy tömb francia vaj.

nem tudtam, hogy létezik ekkora fájdalom. amikor elment, és utána két napig hányingerrel görnyedve sírtam az ágyon, akkor éreztem így először. néha leerőltettem egy-egy korty vizet a torkomon valamiféle életösztön miatt. van az a mondás, hogy ordít a csönd, hát a szívszakadást követő csönd nem ordított. én viszont igen.

pontosan emlékszem a férfira, és egyáltalán nem - arra mégsem, hogy mikor születette ez az írás. réges-régen, valamikor az ősidőkben. nagyon régen. de az érzés örök. ő pedig örökre fontos volt. 

(cím* nélkül.) *apa

először a kabátot veszem le, és leteszem erre a padimitációra. körülnézek. nincs túl nagy forgalom, de persze folyamatosan járnak az autók a rakparton meg a hídon, a villamos is jár még. hideg van. kibújok az összes ruhámból, akkor kezdek fázni, amikor leveszem a cipővel együtt a zoknit is, nem akarom, hogy vizes legyen. a vízhez lépek és beleereszkedem. finom meleg. a fiú már benne van, tudom, hogy nem nézett, amíg levetkőztem. a gondolataiba merülve áztatja magát a lefolyó vízben. még nem döntöttem el, hogy lefekszem-e vele és ha igen, itt vagy majd otthon. mennyire fontos nekem ma a higiénia, lássuk. erről nem mondott semmit a doki. bár valszeg nem feltételezte, hogy a csöves jakuzziban tervezek szerelmeskedni valakivel.

mikor csináltattad ezt a tetoválást? kérdezem tőle. ezt? lenéz a karján lévő vasmacskára. ezt még gimi alatt, akartam egyet lázadni. de nem bántam meg, kicsit nőtt azóta a bicepszem és így még jobban néz ki. hozzáérek a karjához. tudtad, hogy Sissy-nek is volt egy vasmacska tetoválása? mosolyog rám. tudta. innen jött az ötlet. mert Sissy valszeg bipol volt, és amikor megkaptam a diagnózist, akkor varrattam ezt. akkoriban még könnyebben kapcsolódtam női karakterekkel - könnyebben, mint a szexualitásommal. tudom, hogy anno fiúkkal kezdte a kísérletezést, mert félt attól, hogy valakit teherbe ejt. keresztény családokban felnőtt gyerekeknek ez fontos. ezt ismerem én is, bármit lehet, amíg nem lesz belőle abortusz. engem itt nem fog teherbe ejteni, ez biztos. még lehet, hogy odaérnénk a parkba az analog balatonra. mondja halkabban, mert közelebb ül és ad egy puszit az arcomra. jól esik, ahogy a vizes testeink egymáshoz érnek, ez valahol a gyengém. főleg a szép, tetovált, biszex, bipol, egyetemista srácokkal.

és most ugrik be, hogy két hónapja is analog balaton volt. meg egy kis action utána. akkor ezt a fiút még nem ismertem. 

ez a felismerés most érzelmileg túlterhel és tudom, hogy le fogok feküdni vele. azt még nem döntöttem el, hogy elmondom-e neki, hogy terhes vagyok. 

római vakáció.

 Hallotta az esőcseppek kopogását a tetőn. Tudta, hogy ez lesz megint, már nem is csodálkozott. Április van. A konyhapult mellett állt, amíg várta, hogy felmelegedjen az előző napról maradt kaja. Nézte, ahogy olvad a sajt a rakott krumplin, 10 másodpercet mutat a mikró. 1 percre tette be. Az anyja hozta tegnap, mondván sosem eszik eleget. Ebből tudjuk, hogy ő bármelyikünk. Akkor is az, amikor eszébe jut a válása előtti utolsó együttléte a volt feleségével. Nem is tudta, hogy ő vagy a Lana indul-e be jobban attól, ha ráfog a nyakára, de ez az utolsó együttlét volt az első, amikor nem gondolt arra, milyen lenne most megfojtani. Szex után a Lana rögtön kiment a konyhába, ő pedig hallotta, ahogy beindul a vízforraló. Tudta, hogy mostantól ez lesz a legjobb barátja, ha nem lesz, aki főzzön rá, legtöbbször zacskós levest fog enni. Aztán mégsem a zacskós leves lett a standard menü, hanem a rizottó, vagy valami olyasmi, rizses kaják különböző verziói. Így az esőben szeretett filmezni, csak kinyitni a laptopot és vagy a youtube-ra vagy a Netflixre ráfüggeni. Most viszont, ahogy az ölébe vette a gépet, a skyscanner-t nyitotta meg. Hova, hova kéne menni, ahol nem esik az eső? Róma. 400 ezer csak oda. Miért nincs közvetlen járat? Valami fapadosat lenne jó kifogni. Rómához sok emlék köti, még a házassága előtt vitte el oda egy nőjét. Egy hétig csak dugás meg pizza. Hogy is hívták a nőt? Még Fiumicinon elbúcsúztak, a nő akarta, hogy ne találkozzanak többet, ő még párszor el tudta volna viselni maga előtt térdelve ezt a szőkét. De a nő persze vagy többet akart vagy semmit. Nem Róma. Most ugrik be, hogy egy haverja hívta, hogy menjen Barcelonába. Felfrissíthetné a spanyolját. 30 ezer, közvetlen járat. Vamos a la playa! Holnap délután fel is hívja a Gabit. Az olcsó repjegy feletti öröm lendületével feláll a kanapéról, hogy dobjon egy sárgát. Fürdőszoba és csorgás. Valahogy ez a hang most egyszerre megnyugtatja és felkavarja. Még le se rázza, amikor érzi, hogy a szemébe könnyek gyűlnek. A Lana hogy utálta, hogy állva hugyozik, minden héten kérte - eleinte még szépen, de hetente egy-egy decibellel feljebb emelve a hangját a házasságuk vége felé már üvöltött vele emiatt - hogy üljön már le arra a kibaszott ülőkére, mert olyan sárga a WC kívülről, hogy szégyell vendéget fogadni, meg amúgy is, tessék a szivacs, és akkor törölje ő, azt szívja a saját hetes pisijének a szagát. Most nemcsak az ülőkét, még a fedelet is lecsapja. A fedél hosszában végigreped. Arra gondol, hogy az a nő, a római vakációs, ráülhetne, és akkor nem kell térdelnie, csak előrehajolna, éppen annyira görnyedne a háta, hogy kidudorodjon a gerince. A Lana csak baszogatná, hogy rendeljen új fedelet és csavarozza rá, mert nem fog egy putriban élni. Az apja, csak lebaszna neki egyet. Bárcsak valaki baszogatná most. Akkor nem folynának itt a könnyei, mint egy gyereknek, mint neki is gyerekként a fürdőszobában hangtalanul. Senki nem szopja le, senki nem baszogatja, senki nem basz le neki egyet. A rakott krumpli a dohányzó asztalon hűl ki.

heti két hajmosás.

amikor rájössz, hogy az elmúlt évben nem túlélő üzemmódban voltál, hanem halott, és kijőve ebből az élet hirtelen olyan, mintha konstans egy fesztiválon lennél.

új zenék, táncházban táncolni tanulások, erdőben futások, új és random emberek, fallikus kaják (Käsekrainer, corndog), inspirációk, utazások másik faluba, koncertek, egy hátizsáknyi ruha egy hónapra, overpriced kamboucha, minden idegen nyelvek, kiállítások, előadások és aztán még néha egy 3 évest is fel kell öltöztetned, aki ugye alapbeállításilag ozorán van.

random beszélgetések meg be like:

- megyek egy ilyen retreatre.

- jóga vagy mi?

- ayahuasca.

de közben ez az élet mégis, és nem csak annyi történik meg, ami két hét alatt meg tud. a táncház az nemcsak így egyszer-kétszer elmentél rá a héten, hanem vasárnap mint rendesen és utána a Schwedenplatzon már mindig elfogy a standban a hot dog kifli, ezért kebab brotban kapod a Käsekrainert. fallikus kaja, ugye, de 2 óra tánc után különben éhen halnál itt most tényleg. nem beszélve arról, hogy miközben a lelked jóllakik, muszáj a testednek is. 

olyan fesztivál-ismerkedős kérdésnek tűnt eddig, hogy amúgy egy héten hányszor mosol hajat? pedig az urániától 50 méterre ez a kérdés pont adekvát. a csillagok olyan kicsik és mi olyan nagyok vagyunk és jelentékenyek. Budapest meg amúgy is olyan, mint egy fesztivál azzal, ahogy az Astorián a mozgólépcsőn hiba nélkül mindig szembejön valami alter banda tagja (vagy a Bánki mondjuk).

a csotki karkötőd, amelyet most elővennél utazásos babonából, kiderül, hogy nyáron a rendőrségnél elkeveredett.  ettől még van, aki imádkozik érted. az alvásmegvonásod fejlődési ugrással jár, de és közben kijössz a miért-korszakból, és már nem érdekel, hogy az élet és az érzések miért, csak éled és érzed. megengeded nekik, hogy történjenek és átfollyanak rajtad. meghagyva az ő szabadságukat is.

és tánc! a pupillád meg akkora, hogy nem fér be a buszba, sebaj, hazasétálsz, meg amúgy is születésed óta ilyen. mert ez az élet itt. csak fesztivál.

Az igazság, amely szabaddá tesz bennünket, majdnem mindig az az igazság, amit legszívesebben meg sem hallanánk. (Anthony De Mello)

kiszámítható. (matematikusoknak mindenképp)

egy hetero romantikus regény szex jelenete, de a főhős férfi body-t hord.

egy birkanyáj, de a bundájuk kapucnis.

valamit keresel a lakásban, megtalálod, de nem az utolsó helyen van, ahol nézted, tehát tovább keresed.

Orbán Viktor, de Owen Wilson alakítja.

A White Lotus, de az Amélie Poulain karaktereivel.

a házastársad, de úgy mutatod be mint a férfi, akibe éppen szerelmes vagy.

egy fickó, aki előtted csúszik le az élményfürdőben a piros csúszdán, de Putyin az.

egy kisbaba, de mielőtt büfizik azt mondja, "fogd meg a söröm".

autocorrect, de a no problem-et nő problem-re javítja.

egy elektromos kisülés, de egy miniatűr villamosszék.

az AI átveszi az irányítást, de legalább a Shrek 15 már nem kerül a mozikba.

nárcisztikus, de égővel világít. (semmi gaslighting)

Brexit, de franciául adiEU.

8 napon túl gyógyuló szexsérülés, de csak a kanapé lehorzsolta a térdedről a bőrt. 

salope (kurva), de a kicsinyítőképzős verziója salopette (kantáros nadrág).

átment rajtad a magyar sífutó válogatott fele, de az csak 2 főből áll.

Cseh Laci az olimpián, de ahogy megy be a medencéhez, Cseh Tamást hallgat. ("rajtam maradt télikabát...")

felhív, hogy ezt mára beszéltétek-e meg, az első randit, de csak viccel, már itt van a sarkon. (what the actual fuck?!)

10ed magaddal a 0 fokos szabadban töltöd az éjszakát, de egy embernek nincs hálózsákja.

próbálod a gyerekedre ráadni a kabátot, de ő éppen ozorán van.

fine, de németül használod, fein.

dancing queen, young and sweet, de only seven teeth.

Türkenschanzpark, de épp ovulálsz (Türkenschwanzpark).

egy tipegővel játszóterezel, de a csúszdánál azt énekled neki, hogy "velem csúúúúússz le".

innentől csúszunk lefelé.

családom és egyébként is.

Egyébként a családom normális, és még csak nem is egyedi, de büszkén jelentem, hogy nálunk a hajnali műanyagüveg-recsegtetés (abban az időben, amikor még szelektív gyűjtés volt, nem gép etetés a Lidl előtt) nemcsak a még aludni vágyó kamaszok ajtaja előtt szokott megtörténni, de a vendégeké előtt is.

Egyébként a családom normális, de a konyhaablak párkányán tartunk egy cetli tömböt, erre szoktunk bevásárló listát írni. Vagy néha receptet, gyorsan. 

A: Kell venni vizet, írd fel, légyszi a bevásárló listára.

B: Már fel van írva.

A: Tényleg?!

B: Igen, itt van. 2 dl víz...

A: ???

B: ... 30 dkg liszt, csipet só...

Egyébként a családom normális, de pár éve beszereztünk egy elliptikus trénert. Ez a masina most az előszobában, a fürdőszoba ajtóval szemben áll. Az előttem lévő generáció tagjainak karantén szokása lett, hogy az edzőgép kijelzőjére helyezik a laptopot, így a kapaszkodók tartják meg, és edzés közben sorozatot néznek. Mindenfélét.

(Az alábbi szituációban B családom egy középkorú férfi tagja.)

A: (gyanakvóan a kiszűrődő főcím hallatán) Mit nézel?

B: (orrára csúsztatott szemüveg fölött kinéz) Szex és New Yorkot.

Egyébként a családom normális, de középkorú tagjai egyszer véletlen elmentek a fiatalabbakkal Elefánt koncertre. Voltak nézések - mindenki is nézett mindenkivel össze egy ponton - de jobban tetszett nekik, mint a Radics Gigi, akire is véletlen mentek előtte. Azóta meg, ha

(megszólal a Republic)

A: Azt hittem, ez repül az elefánt lesz.

Egyébként a családom normális, és ráadásul mindenki mérnök és a babavárás is úgy mehetett, hogy az se baj, ha nem egészséges, csak bölcsész ne legyen. Ez abból is látszik, hogy a vacsoránál a legfrissebb sötétlyuk kutatás szokott téma lenni, vagy abból, hogy 

A: Hogy vágjam a káposztát?

B: A körszimmetrikusan futó erekre mindig merőlegesen.

vagy:

Q (ő másik család tagja): Vettem egy SIM kártyát, és kitaláltam hozzá egy 4 jegyű PIN kódot, és amikor megnéztem a default PIN kódot, az ugyanaz volt, mint amit én kitaláltam. Erre mennyi esély van már?!

A és B (összenéz): 1 a 10000-hez.

Egyébként a családom normális, és a régebb óta fiatalok is használnak okostelefont. Utcára kilépve, fiatal és öreg, alig lát, olyan fekete a felhős ég, meg a szél is a dolgát teszi, fúj.

A: Siessünk, nehogy megázzunk.

B: (szemüveg fel, okostelefonra néz) Nem mond esőt.

Egyébként a családom normális, és van, aki még festeni is tud. (Van, aki így, van aki úgy.)

A: "B" szeretné a nyáron titokban lefesteni anyáék házát. Szerinted mennyire jó ötlet?

C: Én nem tudom megítélni. De úgy képzelem el a folyamatot, mint ahogy a mókus szokott futkosni a fa körül, hogy mindig ott legyen, ahol éppen nem látják, hogy "B" is így mindig odébb futna, ha anya vagy apa arra jár.

Egyébként a családom normális, de a nem fogalma az nem (khm) mindenkinek tiszta.

A: Randizni mész?

B: Nem.

A: Ritával?

B: Nem.

A: Mikor?

B: (már nincsenek szavak)

Egyébként a családom normális, de talán nem kifejezetten türelmes. De talán cserébe találékony. Vagy valami ilyesmi. "A" vett egy hosszabbítót, ami biztonsági záras, mondta, hogy brutál nehéz beledugni a kábeleket.

B: Ja, azt ismerem. Úgy kell, hogy mozgatod, miközben dugod bele.

A: Én kifúrtam.

Egyébként a családom normális, és ugye keresztények nem pletykálkodnak, csak imaszándékot cserélnek.

Q: Ez a kollégám egyedülálló, elhagyta a feleségét.

B: Bé bé bé!

gyomorpillangók vs félelemlaki

 van, aki szereti, van aki utálja a pillangó érzést a gyomrában. a én gyomromban repkedő pillangókról mindig az úgynevezett szarlepkék jutnak eszembe, akikkel a covid alatti kirándulásainkkor találkoztunk sokat. ezek nagyon szép kék lepkék voltak, mindig csapatban, és ha elhessegettük őket, mindig állati ürülék volt alattuk. meggugliztam anno, és valójában az állatok kakijában még csomó használható tápanyag van, ezekre mennek ezek a lepkék. a gyomromban a pillangók akkor kezdenek repkedni, amikor közelségre vágyom valakivel. a kaki az ettől való félelem. ahogy közeledünk, mert sikerült őszintének lenni egymással, vagy a szexuális energiák lekötésére alkalmas fun programot találni és tényleg látni egymást, vagy elengedni egy anyatejjel szívott szokást/csalódást és a másikra figyelni, vagy csak az érzést elengedni és a tényekre koncentrálni, akkor a pillangók rácuppannak a félelemkakira. a gyomrom pedig újra a mező.

szarul.

nem tudok jó sztorikat kitalálni. mindig úgy írok, hogy fogok egy érzést, és megpróbálok minél elvonatkoztatottabb mondatokat köré írni. de most eszembe jutott egy sztori, amit nem én találtam ki, hanem az élet. úgyhogy leírom szarul.

jó pár évvel ezelőtt részt vettem egy igazándiból csodálatos Csíkszerdás projektben a Misztrál zenekarral. ez a zenekar 20 éves évfordulójára volt, dupla koncert meg minden yeah. annyira imádta mindenki, amit csináltunk, a zenekar is, hogy meghívtak minket a fesztiváljukra, hogy pár dalt ott a télen tanultakból megint előadjunk. a fesztivál valahogy július második felében szokott lenni Nagymaroson. én pont az előző héten Szentjánosbogár ifi táborban vezettem, már nem tudom, hol, a tábor szombatig tart, a fesztivál meg gondolom pénteken kezdődött, de a közös koncert szombaton volt, úgyhogy az ifikkel együtt elhagytam én is a helyszínt, és mentem Nagymarosra. este koncert, ami szuper volt, mert szuper projekt volt ez tényleg. mármint ilyen nagyon szívmelengető. (arra emlékszem, hogy a szüleim is eljöttek, mert anno a Mom-os koncertekre nem tudtak, de ekkor a nagymamám már elég rosszul volt, és így a szüleimnek a koncert közepén haza kellett menniük hozzá.) másnap Visegrádon vásár volt, és gondoltam elnézek oda, mert ott is játszottak a srácok (már a Misztrál). az alvás valami tornateremben volt, asszem, erre nem emlékszem pontosan. mindesetre, másnap, tehát akkor vasárnap fedzsaltam a kompra az egy heti cuccal a hátamon. ezen a kompon sikerült egy idősebb házaspárral összespanolni, akik nem a vásárra mentek, DE mondták, hogy ismernek valakit, aki árul ott, valami Papírsárkány vagy valami ilyesmi teljesen indokolatlan beceneve volt a csávónak (csávó kb középkorú) mondták, hogy keressem meg, hivatkozzak rájuk és akkor ott letehetem az ő sátrában a cuccomat, nem kell azzal vásároznom. oké, kösz, fun. a vásárra a bemenetel úgy nézett ki, hogy a kapu két szélén álltak jegyellenőrök, de iszonyat sokan voltak, az volt a rendszer, hogy mindenki tartsa magasra a karját, amin ugye rajta van a karszalag és így ellenőrzik. őőőő, nekem mondjuk fesztiválos karszalagom volt, de nagyon magabiztosan feltartottam a karom, nem szúrták ki. akkor bent már megkerestem Papírsárkányt, vagy valami ilyesmi indokolatlan nevű árust, aki tök jófej volt, és nála hagyhattam a cuccomat. cserébe vettem nálunk pár kerámia bizbaszt. hah, a koncert is jó volt, de a kis nosztalgia leginkább, mert gyerekként voltunk párszor ebben a vásárban. lehet, hogy még egy sarut is vettem, erre már nem emlékszem, de általában szoktam, ha a Muráti Kamilló szembejön. délután indultam volna haza (mármint Esztergomba) kimentem a buszmegállóba. kiderült, hogy kb csak óránként jár a busz, valami 45 percet kellett volna várni. gondoltam, kicsapom akkor a jobb hüvelykujjamat, aztán ha valaki felvesz szuper, ha nem, akkor meg úgyis jön a busz 45 perc múlva. egy autó megállt "én Pestre megyek" - mondtam, hogy menjen nyugodtan, én nem véletlen állok ezen az oldalon. aztán egy fiatal csávó megállt, hogy elvisz, kiszállt, hogy segítsen eltenni a táskámat, mire egy középkorú házaspár, szintén a buszmegállóból odapattantak, hogy elvinné-e őket is. hmm, olyan fejet vágott a fiú, mint hogy "őőő, megálltam egy csajnak, mert csaj, de na bakker" oké, elviszem magukat is. 

amúgy ez milyen már tényleg, más stoppolásába bekérni magad.. végülis kitesz egy jó sztorit. a nap többi része uncsi volt, ha jól tudnék írni, leírnám jól, de szarul inkább már nem fogom.

20250229-1

ami nem könnyű, az nem 2025-ös. bár valahol (a múzeum kertben) ez is könnyű. meglepően könnyű érezni egyszerre az összes dühöt és szomorúságot. ezt nem tudom, hogy hazudja vagy igaz, hogy semmire nem emlékszik, amit valaha (három hete) elmeséltem neki. akkor visszakérdezett. mondhatni, most is. háromra mindenki csodálkoz, hogy nem ismerjük egymást. arra gondolok, amikor megkérdezte, miért vagyok kedves vele. ez másfél éve volt, de ő nem másfél évvel tűnt fiatalabbnak akkor. három hétről nem emlékszik rám. megkérdezi, mi van azzal, hogy épp egy férfiból gyógyulok. nem tudom, miről beszél, az 3 évvel ezelőtt volt, megismétlem, hogy ez most egyáltalán nem szívszakadás, hanem életnehézségek, pont ahogy mondtam három héttel ezelőtt. de lehet, hogy ő pont akkor, három évvel ezelőtt figyelt utoljára arra, amit mondok. üldöző és áldozat. nem tudom, kit érez minek, számomra izgi fun fact, hogy mindkettő hatos. de ekkor üldözőbe vesz, úgy érzem, pácienseként kezel (brr). egyszer azt mondta, hogy káros tud lenni a kapcsolataiban, most dühből úgy érzem, ízelítőt ad épp. mégis valószínűleg az megmarad belőle, amikor meg tudtam volna cuteness-aggressziózni az agyát, ami éppen kattogott, hogy ezt most hogy is mondja el úgy, hogy ne legyen túl sebezhető miatta, “mások azt is mondták, hogy…”. ilyen morzsákat vittem magammal akkor, 3 héttel ezelőtt, meg egy adag kellemes meleget. mint tavaszi napsugarakat. kíváncsiságot. úgy látszik, azon a padon egyedül ültem. elgondolkodom, hogy lehet, hogy nem hallott engem. lehet, hogy most se hall. azt mondja, nem rám mond nemet, mert engem nem ismer, eleve az volt a kérdés, hogy van-e kedve megismerni. nincs. vagy nem akarja, hogy én megismerjem őt. még mindig azt hiszem, hogy beszélgetünk, pedig már régen kizárt engem és szakmázik. közben valójában csend van. lehet, hogy pont ilyen csendben múlik majd el. egyszer nem akart nyomott hagyni, de nem múlik el nyomtalanul.

ez a kíváncsiság nem volt kölcsönös. és az az álomszerűnek nevezett ugródeszka az érdeklődéstelenség felismerésével valahol (a múzeum kertben) középszerűvé válik (semmi díemmtí*). pont ahogy a megismerés realizálni szokta szeretni az ugródeszkákat. de közben máris Biatorbágy következik

és

a délután már újra 2025. az anyós ülésen ülök melletted, biztonságban. ez jelent biztonságot, nem a címke, hogy az egyik kedvenc emberem vagy. és azt mondod a kormány mellől, hogy szép vagyok. szeretem, hogy szépnek látsz mindig és hogy részletesen meséled el a kisállat fekélyeket. 

* https://m.youtube.com/watch?v=VKTgzmyzpmc&t=195s&pp=ygUWYXlhaHVhc2NhIGNyYWlnIGNvbmFudA%3D%3D

...és folyamatosan.

 engedjem el vagy szokjak hozzá?

a kislábujjamtól indul. az érzés, a pillanat, mielőtt beütöd a kanapé sarkába. az egész talp. egy egész napos túra után kibújni a bakancsból. a rüszt. amikor egy erős kéz masszírozza, átugorva a csiklandozást. vádli. a reggeli első guggolás. térdek. az érzés, amikor hosszú futás után, magzatpózt feladva, hason, nyújtott lábbal, végre elalszol. csípő. pont az. a köldöke. és benne egy mutatóujj. matató ujj. a nyár első meleg napsugara a hasamon. háttal nem kezdünk mondatot, de egymásénak támasztjuk.  mellkas. amikor valakit annyira szeretsz, hogy szétszakad belé a szíved, de kézrátétellel gyógyítod. téged. a vállhoz ér. mintha puszit kapnál rá. a karod nem akar elengedni. az ujjak. miközben a golyóstoll súrolja a papírt. a könyökhajlat vékony bőrén érzed a szellőt. tavaszi meleget. nyak. gyermek karok körülötte. és nem fázol, csak épp az arcodat csípi a hideg. a szemek nem a tieid, a kedves gondolatait hallod, ahogy pislog. 

örülnél, ha nyitható lenne a fejed teteje, kiengednéd a gőzt, hogy ne feszítsen szét teljesen a boldogság. szokj hozzá.

vigyázz, mit kérsz, mert még a végén megkapod.

not all men. all women.

az in medias res kezdés az, amikor a nő kezébe veszi egy mintegy 17 évvel ezelőtti naplóját, belelapoz és anélkül, hogy beleolvasna, meglát benne egy férfi nevet. az elsőét. hirtelen a szíve rendezetlenül kezd dobogni és egy érzés rendezetlenül áramlik a vérével az összes tagjába. a kislábujja is bizsereg vele. hirtelen erőtlen, csuklik a térde és le kell guggolnia. valahogy ebben a testhelyzetben erősebben érzi a vére áramlását. a fülében is lüktet. kicsi és azon kapja magát, hogy saját maga elől is eltakarja az arcát. kicsi. tényleg kicsi volt még akkor és most újra annak érzi magát. akkor nem tudta, hogy mi történik, most nem tudja, hogy a 15 perccel ezelőtti szuper izgalmas repjegyvásárlástól ver így a szíve, vagy a szégyentől. végül detektálja ez utóbbit az elnyomott, ordító fájdalom érzete miatt. belül valami, valaki, 17 évvel fiatalabb, gyerek, ordít. a nőnek nincs hangja. a kezei még mindig az arcát takarják, könnyek folynak ki alóluk, sós barázdákat hagyva a nyakán. a vére. a szégyene. forr. megfagy.

mert uraim, ha valaha gondolkodtatok ezen, a válasz az, hogy nem. egy nő sosem felejti el az első szexuális zaklatását.

álarcosbál.

a kanapén ültem, amikor leesett. nem a tantusz, hanem az az álarc. a tükörre volt akasztva és nem volt egyértelmű, hogyan esett le.