engedjem el vagy szokjak hozzá?
a kislábujjamtól indul. az érzés, a pillanat, mielőtt beütöd a kanapé sarkába. az egész talp. egy egész napos túra után kibújni a bakancsból. a rüszt. amikor egy erős kéz masszírozza, átugorva a csiklandozást. vádli. a reggeli első guggolás. térdek. az érzés, amikor hosszú futás után, magzatpózt feladva, hason, nyújtott lábbal, végre elalszol. csípő. pont az. a köldöke. és benne egy mutatóujj. matató ujj. a nyár első meleg napsugara a hasamon. háttal nem kezdünk mondatot, de egymásénak támasztjuk. mellkas. amikor valakit annyira szeretsz, hogy szétszakad belé a szíved, de kézrátétellel gyógyítod. téged. a vállhoz ér. mintha puszit kapnál rá. a karod nem akar elengedni. az ujjak. miközben a golyóstoll súrolja a papírt. a könyökhajlat vékony bőrén érzed a szellőt. tavaszi meleget. nyak. gyermek karok körülötte. és nem fázol, csak épp az arcodat csípi a hideg. a szemek nem a tieid, a kedves gondolatait hallod, ahogy pislog.
örülnél, ha nyitható lenne a fejed teteje, kiengednéd a gőzt, hogy ne feszítsen szét teljesen a boldogság. szokj hozzá.
vigyázz, mit kérsz, mert még a végén megkapod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése