Pajzsmirigynapló

2018 január 31.

Göb. Ma hallom életemben először ezt a szót. És azt is ma mondják nekem életemben először, hogy lehet, hogy rákos vagyok vagy autoimmun beteg. (Ez utóbbit a kórházat elhagyván guglizom meg majd később, szintén életemben először.) Egy szó fut végig az agyamon : Tessék? A magam 23 évével fekszem az ultrahangos ágyon, és a középkorú doktornő ilyen halálos/gyógyíthatatlan szavakkal traktál. Semmi megnyugtatót nem is mond utána, csak egy beutalót ad a citológiára. A szó újra átfut az agyamon: Tessék?

A magam 23 évével azt gondolom, biztos semmi komoly, de ezt a gondolatot nem hiszem el teljes egészében. Azt viszont elhiszem, hogy semmi baj nem lesz. Lehetek rákos, lehetek autoimmun beteg, majd meggyógyulok. Végül is az életért is megküzdöttem sikeresen, amikor megszületni akartam, és a nyakam köré tekeredett köldök zsinór nem engedett. Ha akkor sikerült, most is fog.

De még egyszer felteszem a kérdést: Tessék?

2018 február 14.

Valentin-nap. Egy jóképű doki leszívja a göbömet. Romantikus.

Mereven fekszem, mialatt az orvos belém szúrja a tűt. Nem olyan, mint amilyennel a gombot varrom vissza, ha leszakadt.. Egyáltalán nem. Vastag és mélyen a nyakamba hatol. Nem merek mozdulni, nem tudom, mi történik. Megint egy első. A jóképű doki jófej is, ő az első, aki megnyugtat, "ezek általában nem szoktak rosszindulatúak lenni". És végül is miért lenne rosszindulatú valami, ami a részem? Ezt gondolom.

Ebéd szünetekben a Magyar Szentek Templomában ülök, és beszélgetek a göbömmel. Tudom, hogy nem csak nekem idegen és terhes ez a kapcsolat, hanem neki is. Szeretetre vágyna. Azért jött, ő is csak azért van a világon, hogy szeressék. És én nem szeretem. Másnak pedig nem engedem szeretni.

Este a MOM Kultban éneklünk a Misztrál 20 éves koncertjén. Ez a második koncert, tegnap is toltunk egyet. Mindkét nap felvétel készül, ezért ki van adva, hogy ugyanabban a ruhában legyünk. Piroska ma is befonja a hajam, ma is piros rúzst teszek fel. De a göb ma nincs. A nyakam fáj, az izmoknak szokatlan az új "testhelyzet". A koncert utáni ünnepelgetésen bort iszom, és a nyakam fáj.

2018 Húsvét

Halál, feltámadás, csomagolás. A szerológia negatív. Ez pozitív. Megnyugszom és úgy döntök, elmenekülök.

Németországba költözöm, holnap. Sokszor, amikor külföldre költözünk, azt gondoljuk, nem tetsző tulajdonságainkat, rutinjainkat, vagy épp a sérüléseinket, betegségeinket magunk mögött hagyhatjuk. Ez egy reménysugár minden alkalommal. De sosem hagyjuk magunk mögött azt, aki vagyunk, jönnek velünk a nem kedvelt részeink is. Így jön velem a göb. Már van időpontom az endokrinológiára. Nem harcoltam azért, hogy a legjobb orvoshoz kerüljek be, lehet, hogy nem is akarom, hogy rendesen kivizsgáljanak. Legyen csak áldott tudatlanság, és már úton van a következő külföldi kalandom ígérete. Csak ezt akarom, menni, menni, menni. És ha a lelkelmet le tudom hagyni, hátha a göböt is...

2018 július 5.

Endokrinológia. Tök retro ez az épület. Valahol bájos. A doktornő csak átfutja a leleteket "igen, igen, ezek általában nem szoktak rosszindulatúak lenni". Amellett, hogy azt gondolom, miért lenne rosszindulatú valami, ami a részem, ami belőlem táplálkozik, elkezd érdekelni, hogy vajon az, ami általában nem valamilyen, az az én konkrét esetemben milyen. Ebben a doktornő nem partner, nem küld vérvételre. Valójában ezt az egészet két évvel később írom le, és ma már tudom, hogy TSH, ATPO, tireoglobulin szint és izotópos vizsgálatot kellett volna kiharcolnom már akkor, és most már azt is tudom, hogy mindezek nincsenek igazán rendben nálam. Utólag is felháborít, hogy csak akkor lett volna esélyem kivizsgálódni, ha én tudom, hogy hol és miért kardoskodjak.

2018 december 5.

Újabb ultrahang. Már megszokásból fekszem a fejemet hátrahajtva. Viszont ma történik is valami. Egy kis megértést kapok a dokitól. "Nem lehetne, ezt innen kivenni?" De, de, légyszi, pont ezt akarom, de hova menjek, kihez forduljak... Az első orvos, aki elismeri, hogy valami lehet. Hogy ezzel foglalkozni kell. Hogy látszik. Hogy van. Hogy lehetne nélküle élnem. Mostanra már a jobb lebenyen is vannak.. nos, a lelet nem írja hány darab, csak a következőt: számos. Számos apró göb.

Csak az irzenre jöttem igazából haza, és ha már, akkor beiktattam az egy ultrahangot. Nem is akarok most ezzel foglalkozni, mert tök érdekes dolgok történnek velem éppen amúgy, amiket most nem írok le, mert ez napló nem arról szól.

2019 május 10.

Még nagyon hideg van Grenoble-ban, de beugrok a H&M-be tavaszi ruhákat próbálni, mert már f-om kivan a téltől. Amerre szem ellát havas hegycsúcsok. Tényleg elég már. Ahogy a próbafülkében öltözködöm, az egymásra ferde tükrökben meglátom a nyakamat profilból. Először látom meg, milyen nagy a göb. Persze látszódik már régóta elölről is, de oldalról sokkal feltűnőbb. Kihagyom a koncertet, amelyre készültem, és hazamegyek sírni. Mostantól csak magas nyakú felsőket hordok.

2019 július 15.

Megint egy első. Most magánrendelésből. Előtte három héten keresztül utazgatok, hogy elteljen az idő. Elég jól eltereli a figyelmem a Cote d'Azur, Porto, Stuttgart, München és Ljubljana is, de közben már félek is. Félek a diagnózistól.

A doktornő közepesen szimpatikus. A közepesen szót akkor használom, amikor nem akarom azt mondani, hogy valami nagyon nem. Vérvételt ír elő, aztán majd megyünk tovább aszerint. Meggyőz-e a szaktudásáról? Nem vagyok benne biztos. A nem biztos mindig a nem szinonímája. Ahogyan a nem tudom, vagy a majdnem is. Ezt még gimiben tanultam az életről.

2019 augusztus 5.

Érdekes ez a vérkép. Van benne mindenféle pajzsmirigy és nemi hormon. A nemi hormonok tök okék (ezeket végül is tavaly is nézte más miatt a nőgyógyász, és akkor is az volt.) Pajzsmirigy hormonok kb ok, csak a fT4 alacsonka, viszont az ATPO irdatlan magas. Az endokrinológus, aki közepesen szimpatikus gyógyszert ír fel, amelyet minden reggel éhgyomorra kell bevennem. Háthöhm, oké. Életem végéig. Plusz egy diétát, amelyben ne vigyek be jódot (só, szilva, tojás..), se glutént (gabona, zab, árpa, maláta...), se tejet (tej...), se cukrot, nyilván. Mázli, hogy szeretem a répát.

A jó hír... se, hogy autoimmun betegségem is van. Mostmár. A jó hír...se, hogy az nem gyógyítható. A jó hír... se, hogy... miért pont én?

Egyáltalán nem véletlenül nem házasodtam meg eddig. Nem tudok még, nem akarok az egész életemre szóló dolgokat. Erre bumm. Kezelhető. Nem gyógyítható.

2019 november 4.

Visszamegyek a közepesen szimpatikus doktornőhöz, aki megállapítja, hogy tökéletesek az értékeim. (Nem voltak azok. - a szerk.) Újra kért nemi hormonokat, amelyek rendben vannak (persze, mint mindig), mégsem veszi őket figyelembe, és nem azokhoz mérten értelmezi a pm. értékeket. Magyarul átbasz. Közben azt mondja, szerinte jól áll nekem a göb. Egy kibaszott endokrin daganatról beszél, amely egyébként 3 cm-nél nagyobb, és amelyről nem tudjuk, hogy jóindulatú-e. Szerintem, ha bókokat akarok hallani, fodrászhoz megyek, nem endokrinológushoz. A műtétet nem ajánlja (mert azt nem végeznek az ő klinikájukon). És hogy mit mond a klinikáktól független tatai doki másnap? Wait for it....

2019 november 5.

...mindenképpen ki kell venni. Ezt mondja a tatai doki. És hogy minél hamarabb, mert elég jó nagy, és minél nagyobbra hagyjuk nőni, annál nagyobb a szövődményveszély. Köszönöm. Itt és most már tudom, hogy soha többé nem megyek vissza a bókemberhez. Bevallom őszintén és bátran, hogy hazafelé sírok az autóban, meg kell állnom, mert nem látok vezetni a könnyeimtől. Nem tudom, hogy pontosan miért sírok. Akarom a műtétet, és hogy végre pont kerüljön ennek a történetnek a végére, viszont valószínűleg félek is. És persze szembe kell megint sülnöm a ténnyel, hogy nem vagyok egészséges.

2019 november 19.

Belépek a rendelő ajtaján, köszönök szépen, a sebész már a köszönésem közben megszólal: "jó nagy, ezt kivesszük." Sokszor hallom, most ő is ezt mondja, "jól megnövesztette!". Én? Én a hajamat se növeszteni szoktam, hanem magától nő. De ezen a kifejezésen még el kell gondolkodnom. Én növesztettem. A nagymamámnak nagyon hasonló a története, csak ő 50 évesen ment ezeken keresztül. Kapu-nyitási vs kapu-zárási pánik? Vagy inkább piknik... Próbálok kapcsolódni hozzá, érzem a hasonlóságot a sorsunkban. Azt mondták rá a faluban, hogy vadmacska volt. Aztán mégis hagyta magát befogni egy férfi által, és nem vagyok benne biztos, hogy ez jó volt neki, hogy ha az ő egészsége is pajzsmirigy problémákba torkollott. Ha lesz lányom, neki nem akarom ezt az örökséget továbbadni, ezért döntök majd úgy, hogy pszichológushoz kezdek járni. A másik nagymamám halála után a szüleim kiadják az örökséget: az esküvői pénzt, amivel mama hozzá akart járulni a lakodalomhoz. Lakodalmam akkor sem lesz, ha férjhez megyek, és férjhez menni egészen biztosan nem fogok, amíg nem raktam rendbe a saját szerepemet a családom generációin átívelő női sorsban, ezért ebből a pénzből kezdek el pszichológushoz járni. Yeay. A bátyám vidámabb dolgokra költötte ezt a kis összeget (értsd: lakodalom).

2020 március 17.

Már voltam AZ endokrinológusnál, aki minden leletet átnézett, a hiányzó vizsgálatokra is elküldött, és összerakta a képet. Most már mehetek a sebészhez időpontért, ha nem koronavírus volna, és csinálnának elektív műtéteket. Közben akkupunktúrára is jártam, a ciszták felszívódtak (a kis aprók a jobb lebenyről, amelyekről kiderült időközben, hogy ciszták, s mint olyanok, felszívódhatnak), a göb viszont már 5,4 cm. És hideg, és a tireoglobulin is magas. TSH-val jó vagyok addig, amíg nem akarok gyereket. Viszont, ha akarnék, akkor valószínűleg az erős hormonhatásokra a göb elrosszindulatúsodna. Szóval, ha jól áll, ha nem, ki kell venni.

2020 június 10.

Feloldották a műtét-stopot, úgyhogy beszélek a sebésszel, és október 7-re előjegyez. Ez az időpont most már nagyon közeli, és nagyon megnyugtató.

Minden bátorságomat össze kell szednem azért, hogy segítséget tudjak kérni, de sikerül, és elkezdek pszichológushoz járni a korábban említett összegből. Közben AIP diétába is kezdek, mert a karantén végére már az ágyból felkelni sem esett jól a testemnek. Szanaszét stresszeltem magam a korona-krízisen, úgyhogy úgy döntök, nem olvasok többé híreket. A diéta egyébként elsőre működni látszik, klasszisokkal jobban vagyok, pl. most már úgy veszem fel a bugyimat reggel, hogy egyszerre emelem meg a két lábamat. Leírhatatlan életminőség-javulás ez!

2020 szeptember 2.

3 hónapja diétázom, úgy érzem, ideje egy ATPO csekkolásnak... Reggel leveszik a vérem, délutánra meg is van az eredmény. Elsőre megörülök, mert sokkal jobbnak tűnik, mint a tavaszi.. aztán rájövök, hogy két különböző labort hasonlítok össze, és ha ugyanennek a labornak a tél végi eredményét nézem, akkor kicsit rosszabb most. Szomorúság, alkohol. Így döntök, hogy elengedem a diétát, és újra iszom alkoholt. Rendben, csak bort. Vöröset, és jólesik.

2020 október 7.

Hazaküldenek a kórházból, mert nincs műtőkapacitás.

Csak a kontextus kedvéért: kb egy hónapja napirenden van a munkahelyemen, hogy 7-től nem vagyok, minden feladatot átadtam a kollégáknak. Bepakolok a kis bőröndömbe, hozok a szüleimtől poharat, szívószálat, minden friss zöldséget, gyümölcsöt elfogyasztok, bevásárolok gyümölcsléből. Nem ágyazok be, gondolván, amikor 4 nap múlva hazajövök, úgyis csak befekszem majd pihizni az ágyamba.

A sógornőm húga kísér el a kórházba, és adja kölcsön a kardigánját. Aztán jövünk vissza együtt, miután közölték velem, hogy nem tudnak felvenni, és okt. 26. az új előjegyzési időpontom.

Hazaérek, beágyazok, bekapcsolom a laptopomat, és leülök dolgozni. Majd később kimegyek vásárolni, hogy legyen mit ennem. A helyzet abszurditása szórakoztat, és szerencsére nem érint rosszul az egész sztori. Volt bennem egy félsz a műtéttel kapcsolatban, ami most elszállt, fellélegzem, és pozitívan várom a 3 héttel későbbi időpontot. Addig a munkám nagy részét úgyis előre megcsináltam, programom pedig nem lesz semmi, mert még csak "interessiert" gombot sem nyomtam egy facebook eseményre sem. 

2020 október 8.

Kapok egy üzenetet, hogy hogy vagyok, tolakodónak érzem. Ha kórházban lennék, nem válaszolnék egyáltalán, így csak egy kis csúszással, miután leülepszik az első intimszféra-sértettségem. Nagyon fura ez az élet, amelyben nem műtöttek meg október 7-én. Nem nagyon tudok mit kezdeni magammal. Úgy volt, hogy az AIP diétát a műtét után majd újraértelmezem, és most műtét nem volt, de már nincs kedvem diétázni. Úgy volt, hogy már nem tinderezek, de most figyelemelterelésre van szükségem. Mert nem tudok még mit kezdeni magammal az életben, amelyben nem műtöttek meg október 7-én.

2020 október 9.

Orbán Viktor azt mondja a rádióban, hogy nem halasztanak el műtéteket. Haha. (Hazudós.)

2020 október 21.

Félek. Soha ennyire még nem féltem életemben. Azt mondom a férfinak, akinek a nőt adom vissza, hogy keresztül vágják majd a torkomat. Ezt a kifejezést már sokszor hallottam a műtétemre, mégis ma érint meg először. Miután elköszönök, elsírom magam. És ekkor jövök rá, hogy félek. Most kezdem el írni ezt a naplót is, miközben a hátam mögött rotyog a paradicsom szósz, mert megszottyosodott a paradicsom, de nem akarom kidobni, inkább szószt főzök belőle, de mivel írok, elfelejtek kakukkfüvet tenni bele, és nem lesz olyan finom. Még így is jobb, mint kidobni. Jó lesz még a hétvégi karantén alatt.

Írok, és megint túl későn fekszem le, pedig holnap a kórházban kezdek, korán. Nem szabad fogat mosnom a COVID teszt előtt, elteszem majd az esti fogmosás után a fogkefém, nehogy a robotpilóta reggel keresztbe tegyen nekem. Vagyis a tesztnek. Vagyis a teszteredménynek.

Úgy készülök a kórházba, ahogy a nagymamám is mindig. Hiúan. (értsd: hiú módon, különösen olyképen, hogy külseje által tessék.) És csalódott vagyok, hogy az antik rózsaszín pizsama nincs készleten. 

2020 október 22. 

Nem mostam fogat, büdi van a maszk alatt... Talán a maszkok hatékonyságát jelzi, hogy az orvosi maszkban sokkal inkább érzem, mint a textilben. De az is lehet, hogy az egyszerhasználatos egyedi szaga és a szájszagom keveredése adja az undi végeredményt. Amikor bejutok a mintavételi szobába, egy szkafanderes hölgy az agyamig dug egy pálcát az orromon keresztül. Majd jön a hányatás egy hasonló pálcával, csak ugye most torokba. Blah. Általában ennél kellemesebb dolgokat szoktam csinálni 8 előtt. De legalább beérek az irodába, időben, már a képzés kezdete előtt, ami azt is jelenti, hogy több dologgal végzek majd ma, nem kell az otthon töltött hétvégémben annyit munkával foglalkoznom.

2020 október 25.

Már csak egyet kell aludni. Nem tudom, hogy tudok-e most ennél többet írni. Váltakozik a félelem, a bizalom, a bizonytalanság. Most felkészültebb vagyok, mint 3 hete, és biztos abban, hogy felvesznek holnap a kórházban.

Filmet nézek, és éneklem az outrot, közben elsírom magam, mert bekattan a félsz, hogy elvesztem az énekhangom, és ha gyerekem lesz, nem fogok tudni neki altatót énekelni. 

Add, Uram, hogy ne veszítsem el az énekhangomat.

"Jobb lesz ez így nélküle, és főleg anélkül a valaki nélkül, aki vele vagyok." Krusovszky Dénes, Akik már nem leszünk sosem

epikúrosz, avagy az élet olyan, mint egy doboz bonbon.

Hâtons-nous de succomber à la tentation, avant qu'elle ne s'éloigne. (Épicure)

Chocolat. Nem a számban olvad. A nyelved hegyéről ér a bőrömre, izzadtsággal keveredve folyik a melleim között, és mégis a térdem remeg bele. A csókodból érzem az édes ízt, és többet akarok; csokiból többet. Az agyam kikapcsol, a vérem forr és hajt az édesség felé. Csak egy méterrel arrébb, ott vár az élet, amely egy doboz bonbon. De remeg a térdem. Kinyújtom a karom, és közben a kisujjam megemelkedik. Mint kismadár tátom ki a szám... nem csokoládé, nem harapom. Nyelvek és nevetések. Már elérem a legközelebbi bonbont, és a kakaó az ujjbegyem meleg érintésétől rögtön olvadni kezd, de a csípőmnél fogva húzol vissza vissza vissza vissza. Gurgulázva gurulunk egymáson, és nyomjuk szét a dobozt, nem beszélve a csokiról. Hát akkor most már egymásról nyaljuk az életet.

Igyekezzünk engedni a kísértésnek, mielőtt még elmúlna. (Epikurosz)

amor feat yonderboi.

 è un ombra sul selciato

a katedrális mellett lépkedek, mögöttem a Nap, előttem az árnyékod. 

è una marchia nel giorno

a városban sétálok, és közben a könnyeimet nagyítóként használva keresem a gyűrűt, amellyel együtt a szívem egy darabja is Rómában marad majd. 

è un passo nella notte

magára hagyjuk a barátunkat éjfélkor, majd holnap összeszedjük őt a fiúnál, aki a külvárosban lakik, és a liftjébe éppen belefér a kerekesszék.

è la mia antica dimora

nem szeretem, hogy az emléked elkísért ide, nem ágyban alszom, egész éjszaka mozdulatlanul. mindjárt egy új évet üt az óra.

è il mio santuario emotivo

nem fekszel mellém. imádkozunk elalvás előtt.

è essa che mi culla

hideg a fürdőszoba padlója, de fűt a szerelem. vagy a vágy, amíg ott fekszem, és te rajtam.

è essa che mi stringe

olaszul mondod a barátodnak, hogy tetszem neked, és még nem is gondolom, hogy ezt egyszer komolyan fogom venni.

in un abbraccio senza tempo

elered az eső.

solitudine

angyal vár.

kaktusz és csirkemáj.

 A türelmetlenül várt levelek mindig akkor érkeznek, amikor nem vagyunk otthon.

Most írok Neked egy levelet, hogy várhassam a válaszod. Mazochizmus tőlem nekem. Mendelssohnt hallgatok írás közben. Pont 10 éve játszottam utoljára ezt a darabot, ezt a szavak nélküli dalt, és pont 10 éve kaptam Tőled is utoljára levelet. Már nem evidens az ujjaimnak, sem a zongorán megszólalni, sem pedig tollat ragadni. Különösen nehezemre esik mindkettő, mióta kedden az ujjamra *tam az ajtót. Az arcomba fújod a füstöt, megköszönöm és meggyújtom a mécsest a teafaolaj párologtató alatt. Csak azért írok, hogy ne nálam legyen a labda. Szerválok, és Te nem vagy a másik oldalon. Tant pis, a háló megfogja. A zene csiklandoz, ez már Chopin, a Spotify megállíthatatlan. Nyújtózom egyet. Azokra az időkre gondolok, amikor még azt írtuk egymásnak, hogy egyenlőre, meg, hogy muszály és eszek. Kiráz a hideg, a pohárért nyúlok. Két hete iszom újra alkoholt, csak tudnám hányadika van... Türelmetlenül várom a leveled, és a hívást. Megfagyott a levegő, ahogy betettem a csirkemájat a fagyasztóba. A napok sem egymás után telnek. Holnap itthon ebédelsz, én mégis a leveledet várom. És a hívást. Látom az aggodalmat a szemedben, miközben olvasol. Tényleg nem ismersz még. Nem akartam, hogy láss, ne mindent. Hideg levegő áramlik még mindig a mélyhűtőből, kékek az ajkaim. Comme le bleu de tes yeux. Felállok a telefon mellől (mobil). Az ablakon friss őszi levegőt engedek be, és meglocsolom a kaktuszom. Nem tudtad, hogy őz vagyok, könnyen elriasztható.

Ha meggyógyult az ujjam, újra megtanulom a Mendelssohnt. És újra írok Neked.

Egy férfi

Van egy férfi. Esterházy Péternek hívják. Ne gondolj rá.

 

 

Egy férfi (1)

Van egy férfi. Szeret. 

 

 

Egy férfi (2)

Van egy férfi. Gyűlöl. Bár ezt ő nem tudja. Valójában ezt én sem tudom. Én sem szeretem őt - ezt sem tudjuk. Ezzel vége is lehetne a közös történetünknek, de ez még csak az eleje. Ülünk egymás mellett a padon, mindketten azt akarjuk, amit nem kaphatunk meg. Ő engem, én a szabadságomat. Bármire képes lenne, hogy magához láncoljon. Nem kell sokat gondolkodnia vagy várnia, a bármire én is kapható vagyok- hát megkap. Néha eszembe jutunk, és olyankor a Chanson d'automn szól a gondolataim alatt. Ez azért is illő, mert én ez alatt Párizsban élek.

 

 

Egy férfi (3)

Van egy férfi. Szeret. Úgy vigyáz rám, mintha porcelánból volnék. Ennek megfelelően vakon bízom benne, és csak egy évtizeddel később jövök rá, hogy ő pont olyannak érzékelt engem, amilyen vagyok. Tudtam én is a hideg keménységemről, de nem vettem észre a törékenységemet. Az ő karjaiba esem, akárhányszor hátradőlök. És elkap, csak úgy mellékesen.

 

 

Egy férfi (4)

Van egy férfi. Győlöl. Szerencsére csak rövid ideig boldogít (szó szerint), és ez nem rajtam múlik. Nem tudok rövid időn belül elszakadni tőle, mert bárhol hozzámér. Bárhol rajtam és bárhol a világban. Hozzámnyúl a szobában, a kanapén, a szőnyegen, a függőágyban, az ajtóban, a kapu előtt, az utcai lámpának dőlve, a Citadella alatt, az egyik padon, a másik padon, azon a bizonyos padon, a Duna-verte hullámok zajában, az Esztergomi Bazilika mellett a félhomályban, a réten, a fűben, a fa árnyékában, a fa árnyékából kilógva, a kukoricásban, a kukoricás mellett, színházi előadáson, egyetemi előadáson (pedig még nem is járunk egyetemre), egy kis utcában, a macskakövezett szűk lépcsőn, a sikátor falának dőlve, a templomban, a sekrestyében, a játszótéren, a hintán, a moziban, a vonaton (Rákosrendező következik), az Airbnb-s lakásban, a lépcsőházban, a tetőteraszon, az állatkertben a szurikátáknál lévő alagútban, a biciklit támasztva, a Szent István szobor mögött (de akár előtte is), a kályha melegében, a fürdőkádban, a tükör előtt, társasozás közben, társasozás után, késésben, sorban állva, a villamosra várva, a zebra előtt (nem az állatkertben), a piros lámpánál, a zöldre várva, a mozgólépcsőn, a Sparban, az esőben, a legmerészebb álmaimban, a frissen kövezett tér közepén, a vásári sátornak kívülről dőlve-döntve, megint otthon, a konyapulton, a kánikulában a fürdőszoba padlóján, a sorozat két része között, a műteremben, a múzeumban, a színpadról koncert közben, a sátor rejtekén, a tengerben, a próbafülkében, a telekocsiban, a szórakozóhely előtt, ahova levegőzni megyünk ki. Azt nem mondom, hogy gyengéd, azt igen, hogy hatékony. Másnap mindig fáj, de aznap sosem.

Egy férfi (5)

Van egy férfi. Szeret. Ez a találkozás, a mi találkozásunk az élet. Ritkán látjuk egymást, ezért nem fog talán sohasem elmúlni ez a szerelem. Együtt ünnepeljük a születésnapját, egy kereket. Amelynek csak a második számjegye gömbölyű. (Mármint ez íráskép kérdése.) Csak ketten vagyunk, és rajtunk kívül még kb. 50 ember. Csak ketten vagyunk.  Ha egymáshoz érnénk, felrobbanna a világ. Sosem érünk egymáshoz. A lelkeink összefonódnak, és ez abban a pillanatban örökké tart.

 

Egy férfi (6)

Van egy férfi. Gyűlöl. Becéz. Mein Schatz. Sosem bírtam, ha becéznek, de a kapcsolatunk kölcsönös. Visszabecézem, mon coeur. Így gyűlöljük egymást nap mint nap, míg a külső szemlélő irigykedik. Olykor magunk is elhisszük az irigység okát (belenyal a fülembe, éppen most), de ez mindig csak addig tart, amíg nem maradunk kettesben. Ketten már nem a világ ellen fordulunk, hanem egymás ellen. Nem ismerjük egymást. És mit sem tudunk önmagunkról sem. Gyerekek. Gyerekek.

 

 

Egy férfi (7)

Van egy férfi. Szeret. A vállamra teríti a pulóverét. (Később le fogom hányni.) Nem magától jut eszébe, hogy esetleg fázom, de ezt szeretem benne. A férfiakat nem az erényeikért szeretjük. Mindent mondani kell neki, de bármit kérhetek tőle. A pulóvert, mert hideg van, a mosogatást, mert ugyanis-tudniillik én főztem, egy pohár vizet, amikor felmegyek hozzá először, hogy vegyen chips-et a filmnézéshez (én beállítom a projektort), hogy írjon sms-t, amikor megérkezik, hogy az árnyékban ültesse le a gyerekeket ebédelni, együttérzést, amikor menstruálok, hogy ma este inkább beszélgessünk vita helyett, hogy olvassa fel a kedvenc versét, hogy ne írjon nekem verset, hogy ne adjon ajándékot, mert úgysem fogok neki örülni, hogy tegye fel a laptopot töltőre, hogy csókoljon meg, mielőtt elindul reggel munkába, hogy vakarja meg a hátam ott (majdnem ott), hogy egy kicsit följebb (ez már nem a vakarásra vonatkozik),  hogy jöjjön ki elém a Szabadság-hídhoz, hogy ne nevessen ki, amikor a félelmeimről beszélek, hogy ne lépjen a lábamra tánc közben, hogy ne játszon az étellel, hogy álljon mellettem, amikor a gyerekeket nevelni próbálom, hogy várjon meg, amíg végzek a vizsgálaton, hogy ne azt kérdezze, "mizu?", egy könyvet kölcsön, pedig tudja, hogy nagyon soká fogom csak kiolvasni, hogy nézze ki, melyik vonattal kell indulnunk, hogy gyújtson gyertyát imázáshoz, hogy zárja le a kályhát, hogy ne gitárszóval ébresszen, hogy készítsen szendót a kirándulásra, hogy mentsen fel a vasárnapi családi ebéd alól, hogy engedjen el egyedül nyaralni, hogy ne ébresszen fel, és főleg ne fotózzon le, amikor alszom, hogy ne kérjen fel táncolni, hogy kísérjen el a Kálvinig, hogy állítson ébresztőt reggelre, hogy 2 perc után vegye ki a teafiltert, légyszi. Mindent megad. Csak ne venne feleségül.

 

Egy férfi (8)

Van egy férfi. Gyűlül. A másik nővé tesz. Egyszerű hallgatással csap be, miközben egy másik nőt csal meg. A gyilkosok szeretnek visszatérni a tett helyszínére. Én is visszatérek, mert én itt lakom. Ő már elsunnyogott, egyedül vagyok. Dühös és magányos. Becsapott. A festményeket nézem a falon, amelyeket együtt tettünk fel, és még érzem magamban. Érzem magamban, hogy örökké haragudni fogok rá emiatt. Én akartam őt, és ő engem nem, de aztán skalpnak mégis beszerzett. A csókja, az érintése, az élvezet a tekintetében, amikor nem mer megmozdulni még sokáig rezegnek az emlékeimben, és a tagjaimban is, ha őszinte akarok lenni. Ily’ könnyen fordult át a szenvedély szenvedésbe.

 

Egy férfi (9)

Van egy férfi. Szeret. Randevúzom vele, puszta véletlenségből. Mert nem sejtettem, hogy ez egy randevú lesz, pedig életem ezen pontján már tapaszatlatból kellene tudjam, hogy minden olyan találkozó, amelyről azt gondolom, á, csak egy sör, az bizony randevú lesz. Sörözés, állatkert, mozi vagy buli, ahova többen indultunk, de aztán ketten jutottunk csak el.

Néz rám, és elkapja a tekintetét, a kezem után nyúl, a lábamon simít végig, a hajamba túr, a gyűrűmet birizgálja, a ruhám fodrával játszik (vagy nem is mer hozzáérni), én csak ülök ott, vagy csak állok ott értetlenül, nyúlnék a sörömért, amely már meleg és a szénsav is kiszállt belőle. Úgy érzem magam, ahogy ez a sör érezheti most magát.

Egy férfi (10)

Van egy férfi. Gyűlöl. Igazából nő, és szeret is. Én is szeretem, libabőrös leszek a hangjától. Amikor csöndben marad, visszasimul a bőröm, de újra borzong, amint újra megszólal. Egyszerre akarom, hogy beszéljen és hogy hallgasson. Nem értem a vérem. Pár percig beszélgetünk csak, eddig bírom. Aztán befogom a fülem, de nem tudom, mi lesz, ha újra találkozunk. Néha álmomban is hallom a hangját.

 

Egy férfi (11)

Van egy férfi. Szeret. Tök romantikus, ahogy bepördül az életembe. Egy szál liliommal. Természetes vele lennem, akárha beszélgetünk, akárha baszélgatunk. Nem kívánom a sütit az arcába nyomni, és lenyalni róla. Krémes, édes, de Túró rudi is lehetne, mindegy. Mindegy, bármi megtörténhet, minden megtörténik, mindent együtt csinálunk, mindenhol és nem félünk a sérüléstől, nem félünk egymástól, nem félünk a másik sötétjétől. Megvan a szabadságunk. És nem nyúlunk egymás szabadságához. Évek után indítja be ő a szívemet újra, kicsit rozsdás is a masina, de ahogy ő mosolyodik el pajzán felém, és csókol meg a fülem mögött, és fekszik mellettem az ágyban reggel is, pedig megígérte, hogy még éjszaka haza taxizik, mert van papírja, hogy 8 után is lehet az utcán, és a borostája már kevésbé szúr, mint az este – a szívemet beolajozza és az érte ver most már. A fogait is szeretem a nyelvemmel nem csak az ajkát. Nem tudom, hogy szép-e vagy csak én látom annak, csak a szívverése érdekel a fülem alatt, amíg a mellkasára hajtom a fejem. Ez nem is igaz; mindene érdekel, minden porcikája kell, és az egésze, a szíve, a lelke, a szelleme. Húzom az időt az emlékeimben, hogy ne érjek oda, ahol már nem szeret. De elég most már, gyufával gyújtom meg és elég az az egy szál liliom.

 

Egy férfi (12)

Van egy férfi. Szeret, gyűlöl, ami kell. A legváratlanabb helyen látom meg újra. Rámnéz, továbbmegy, visszafordul, mosolyog, mosolygok, dobok egy csókot neki, elkapja, és soha többé nem találkozunk. Megyek tovább, kicsattanó örömmel, ez a találkozás olyan kedves volt, és el is felejtem, hogy egy másik férfi sétál mellettem, vagyis nem egyedül sétálok, a Jászainál vagyunk, jaj. Ő itt dolgozik. A mekiben, mondja. Aztán nevet, mert nem is. Hát persze, hogy nem a mekiben dolgozik, ott csak fagyit veszünk. Kopog a cipője és folyton az intim szférámba masíroz. Összeesküvés-elméletekben hisz, amelyeket én csak összeesküvés-elméleteknek tartok. Szórakoztat is a jelenléte, meg frusztrál is. Nem gondolok másra, pedig lehet, hogy kéne. Megsértődik azon, hogy megláttam hozzá képest egy másik férfit, akivel múltam van. Sajnálom. Mármint őt, a múltamat nem.

 

Egy férfi (13)

Van egy férfi. Gyűlöl. Vagy csak én akarom, hogy gyűlöljön, de leglább ne szeressen, hogy szerethessem én őt a távolból. Ne nézzen rám, amíg én nem bírom levenni róla a szemem. Ne írjon nekem, amíg én csak azt figyelem, válaszol-e. Ne mosolyogjon még csak az irányomba se, ne jegyezze meg a nevem, vagy hogy hol dolgozom, ne tudja, hogy írok (nem tudja, úgyhogy ezt sem olvassa el soha) ne ismerjen fel az utcán, ne kövessen instagramon, ne nézzen hátra a koncerten, ne ugyanoda járjon templomba, ne szeresse ezt a helyet, ahol jobbára az estéimet töltöm. Ha mégis rámnéz, ha mégis válaszol, ha mégis mosolyog, ha mégis megjegyez, ha mégis felismer, ha mégis itt van… Akkor máris nem szeretem őt tovább. Csak mint ahogy a felhő eltakarja a napot, úgy esem szerelembe viszonzatlanul.

Egy férfi (14)

Van egy férfi. Szeret. Meglep. Úgy szeret, ahogy a filmekben sosem hittem el. Csak meglát és kész. Csak újra akar látni- akár csak látni. Meglep és meghat, mert pont ő szeret így, akit én is akarok csak látni. Csak és kizárólag látni.

Egy férfi (15)

Van egy férfi. Gyűlöl. Ki is mondja, bár az utállak szót használja. És múlt időben. Utáltalak. Ezt mondja az arcomba. Nem fáj ez, csak az, hogy a már a múltban lévő, már nem megvédhető kapcsolatunkat sebzi tovább. Az amúgy is sok sebből vérzett. Senki nem szólt, hogy ez nem járható út, mi meg csak tapostuk, míg a hótalp és a bakancs véresre törte mindkettőnk lábát. Utáltalak. Hason csúszunk a sípályáig, nehogy ránk sötétedjen. Persze ilyen könnyen nem ússzuk meg a sötétet. Utáltalak. Ez csak benne született érzés. Nem minden szerelem viszonzott.

Egy férfi (16)

Van egy férfi. Nem kérdés, hogy szeret vagy gyűlöl-e, csak futólag ismerjük egymást. Sárga csikóról énekel. Még mielőtt leérettségizne, meghal.

 

 

Egy férfi (17)

Van egy férfi. Szereti a szabadságot, csak az enyémet nem. Ezért nem tudom eldönteni, hogy szeret-e. Én is szeretem a szabadságot, a sajátomat, nála is jobban. A szabadságunk alatt is ugyanazt csináljuk, mint máskor. Keressük önmagunkat. Gyerekek. Arról is beszélünk, hogy gyereket vállaljunk, de ezt a Spar kasszánál csak, futólag, a futószalagra helyezve egy doboz óvszert. Futunk aztán egy kört a kapcsán, hogy mit sportoljunk, majd egy kört a közeli dombon. A dombhoz hasonlítja a mellemet és a daganatomat is, de nem csak beszél a szájával, nem tiltakozom. Kiabálok vele, mert különben nem hall meg. Hallom, amikor reggel kibújik mellőlem az ágyból. A takaró alá bújok, most már jut elég. Nem akarom, hogy visszajöjjön.

 

 

Egy férfi (18)

Van egy férfi. Gyűlöl. Mint mindent a világon. Rámnéz, és az összes csalódását látja. Egy hete még azt mondta, szép kék a szemem, most meg már fáradt szürke... Nem csak ő látja szürkének a szemem, és ez elgondolkoztat. Elmegyünk sétálni, de nem egyszerre. (Sosem egyszerre megyünk el.) Az összes ina feszül értem, félek tőle. Nagyon szépek ezek a feszülő inak. Mint egy szobor, ő jut róla eszembe, a szép márvány férfi, akivel Lyonban találkoztam. Vagy a kölni hosszútáv futó Jézus ábrázolás. A térde. A térde olyan, mint a hosszútáv futó Jézusé. 

 

 

Egy férfi (19)

Van egy férfi. Szeret. Az anyja vagyok. Reggel ébresztem, napközben rácsodálkozom a naivitására és zsenialitására, este megsimogatom a göndör fürtjeit. Figyelem őt a játszótéren, az állatkertben, a szökőkútnál, a kenuban, ahogy játszik, tanul és élvezi az életet. Segítek neki kibontani a lekváros üveget, mert csak ennyiben nem tökéletes. Gyenge.

 

 

Egy férfi (20)

Van egy férfi. Gyűlöl. Valójában önmagát gyűlöli, de miattam, és ez rosszabb. Egyébként engem szeret, vagy legalábbis rám vetíti a nőt, akit szeret. Úgy ér hozzám, mint egy hangszerhez- néha, mint egy hamburgerhez. Én is olykor nem a testén játszom, hanem a testével. Ennyit a tisztaságról. Tiszták nem vagyunk, bár ez leginkább amiatt van, mert a szabad ég alatt aludtunk el, sátrat sem volt kedvünk magunk fölé húzni. De ez az igazi élet. A tábortűznél melegszünk, mert van akinek ugyan meleg van a szívében, másnak a kabátjában, esetünkben csak rajtunk kívül. Valami rajtunk kívüli forrásban keressük a megoldást. Amikor már ég az arcom, a kezével árnyékolja. Eloltjuk a tüzet, hirtelen hideg, hálózsák, vacogó álmatlanság. Egymás mellett alszunk, nem együtt. Ez egyikünket jobban megviseli, mint a másikat. De ez a rossz érzés sem tart sokáig, ahogy a szerelem sem. Érzem, hogy engem néz, a szemembe néz, de nem engem lát. Kiúszott a tengerre, fázik, és a hullámok rendre betemetik az arcát. Szemtenger. Azt gondolja, neki most itt jó, nem kapja el a tekintetét. Becsukom a szemem. Ő visszaúszik.

 

 

Egy férfi (21)

Van egy férfi. Szeret. Én se őt. Akkor sem, amikor magán kívül van, és akkor sem, amikor bennem. Átalában bennem van. Nem hagy aludni. Ezt leszámítva, nem rossz nekem, hanem jó. A szusz elfogy, az írás megmarad. Tudja, mit akar tőlem, én is, hogy tőle mit. Semmit. Ezt a kapcsolatot egy életre elbasztuk.

 

 

Egy férfi (22)

Van egy férfi. Gyűlöl. Mindig is szerelmes voltam belé. Még csak 2 perce ismerem. Mágnesez, ez a kedvenc érzésem, amellyel szemben tehetetlen vagyok. Nem a szívemet vonzza, nem is a puncimat, hanem a zsigereimet, a lényegemet. Még 47 perc, és örökre eltűnik az életemből. Az örökre szó ebben a kontextusban tetszik, nem hangzik túl véglegesnek. Odaillő. Időzítés, érzés, minden, ahogy lennie kell.

 

Egy férfi (23)

Van egy férfi. Szeret. Ezt ő mondja ki először, én még nem is igazán tudom, mi a szerelem. A kezembe szeret bele, és mindenbe, amit a kezemmel csinálok. Ez főleg az írás. Lehet, hogy én is beleszeretnék a kezébe, ha tudnám, mi a szerelem, de az élet nem akarja ezt, nem hagy rá időt. A koncert után nem pakolja el a hangszerét (büszke rá, valami menő japán hangszerkészítő munkája) odajön hozzám, szeretem ezért. Hoppá, szerelem? Együtt még egy következő koncertet is meghallgatunk, aztán tovább megyünk egy helyre sörözni, és már nem zavar, hogy nem tudom, mi a szerelem, már csak hallani akarom a hangját, és lesni az ujjait a gitáron, és elkapni a tekintetét, amikor néha rám emeli.

Egy férfi (24)

Van egy férfi. Gyűlöl. Azt hiszi felnőtt vagyok, pedig még ő sem az. Egy másik lányt szeretne, de részegen összekever vele. Eltéved. Főleg a feje és a szavai kuszálódnak össze pajzán üzenetté, ami egy gyereket megráz. Azt hiszem, pár éjszakán nem aludtam miatta.

Egy férfi (25)

Van egy férfi. Szeret. Sziklakemény, sosem hagyna el - a szó legrosszabb értelmében. Nem örülök, hogy van még egy gyerekem, nincs erőm még róla is gondoskodni. Szex után is még dajkálni kell. De tök fáradt vagyok, elalszom. Felébreszt, ez így nem jó. Muszáj lesz megkérdeznem valakitől, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel, mert ötletem sincs már. Tudom is, kitől fogom megkérdezni. Féltékeny lesz, hogy találkozom vele, de mindegy, úgyis mindig féltékeny. Valami hiányzik... Műanyag pohárba töltök vörös bort. Lehet, hogy ettől fogok hányni.

 

Egy férfi (26)

Van egy férfi. Szeret, vagy valami olyasmi. Földhöz vágja a tányért, amelyik nem tetszik nekem. Szerintem ez szeretet. Engem az ágyra dob, és ez már nem kérdés, hogy szeretés. Olyan jó ízű a csókja, és jó illatú a bőre, mint másé nem. Kár, hogy igazából nem is szeret, és nem is a tányért törte össze, hanem a szívemet.

 

 

 

Egy férfi (27)

Van egy férfi. Leszakítok egy margarétát. Szeret, nem szeret... Ha 10 évvel ezelőtt tudtam volna, hogy egyszer randevúzni fogok vele... A kamaszlány bennem felcsipog, mert nem tudja, hogy a férfiakat nem az erényeikért szeretjük.

 

 

Egy férfi (28)

Van egy férfi. Szeret. Sosem láttam még ilyen szép férfit, mint ő. Az ádámcsutkája, a haja kunkorodása, az ajka íve, a mutató ujjának a perce, a haránt hasizma, a térdkalácsának a keménysége… minden gyönyörű rajta. Kíváncsi, mindenfélét kérdez, igazi kihívás minden kérdésére válaszolni (franciául). Amikor besötétedik, akkor tudok elkezdeni igazán figyelni arra, amit mond. Amikor mellé fekszem, még van annyi fény, hogy egymás szemébe nézzünk. Megfogja a kezem. Egyszerre mosolyodunk el. Megcsókol. Snitt. Másnap az állomáson ugyanaz a két szempár néz egymásba. “Tudsz játszani?” kérdezi. “Tudok” “És szeretsz is?” kérdezi. “És szeretek is.”

 

 

A férfi (1)

Van egy férfi. Szeretem.

tindernapló, avagy a bejegyzés, amelynek minden szava (sic!)

 ifj. Tinderik (32) 

travel addict, dog lover, zenerajongó, hedonist, operatív törzs tag, természet, IQ, fermentáció, fekete humor. 

nem Zolinak hívnak és két évvel fiatalabb vagyok. 

ENTJ-A

kék sz, barna h. 

a kislány a nővéremé!!!!

a csecsemő nem az enyém, de nagyon kedvelem.

184 cm. úgy látom, ez nagyon fontos itt. mert mindenki kérdezi. mielőtt kérdeznéd. ha számít. nem értem, miért ilyen fontos ... magas lányok kíméljenek!

Valar morghulis

apuddal biztos ki fogok jönni, ha veled nem is. 

muss dich im Supermarkt aufgrund der Maske nicht gesehen haben.

rövid leszek, így remélem, elolvasod. (nem olvastam el - a szerk.)

legyen normális munkád, jogsi előny. 

I’m looking for the big one. 

kutyás és kiskacsás videók visznek előre a hétköznapokban.  

azért ez kritikán aluli, ami itt folyik. 

minek húzol jobbra, ha utána nem írsz  vissza??

nothing serious. just looking for a wife or something.

egy vicces és jófej srác vagyok, a többit majd személyesen. 

egy vicces és jófej srác vagyok, a többit majd üzenetben. 

a nagymamám keres nekem itt feleséget. 

A boldogság a fejünkben születik, ezt a titok

Coelho idézet

nincs is TV-m. nem is lesz. 

Mag ganze Sätze. 

fiatal, lendületes gyerek vagyok célokkal.

a kutyám a mindenem, ha ezt nem tudod elfogadni, balra tarts. 

A rózsa vörös, az ibolya kék,

részemről komoly a szándék.

bármilyen témára/filmre rátudsz szedni.

I like girls like covid. 19 and easy to get. 

olvassa ezt egyáltalán valaki? 

fideszessel nem randizom. 

...ne húzz jobbra, ha te igen. 

érzelmileg érett vagyok, nem gond, ha te is. 

nem dohányzom, te se tedd. 

szabad időmbe rajzolok. 

tudok helyesen írni, ne iljedj meg. 

csak akkor írok, ha matchelünk!!!

nem látom, hogy ki lájkol, írjatok!

la mia mancanza di tartaruga è compensata da altre charatteristiche. 

Harry Potter > Peter Pan

komoly kapcsolatot céljából. 

I’m on Tinder to make friends the same way I’m on pornhub to see the plumber repair the sink. 

életem szerelmét balra húztam. 

I eat vegan animals. 

aranyásók kíméljenek. 

minden superlike véletlen. 

for more info swipe right. 

same in english*

*a bejegyzés minden leírt és elírt szava lopott. köszi, fiúk! egy élmény volt. 

egy kis nagymaros, avagy mindenek szerelme.

csodaszép idő. mezítlábam a hideg vízben. kanyargó Duna. az ég, a föld, a fellegvár. méhecske a törölközőmöm. csak egy kis méhe. napsugár érintése a bőrömön. harang. harag. félelem. elengedés.

élő zene. életet adó zene. szabadság, szerelem. Ferenczi nevetése. pusztulás élvezőben. 

"Apu, nézd mekkola gitál!" (nagybőgő) ugye nyár van? persze, hiszen mezítláb vagyok.

főniksz. újjászületés. arconpörgés az elektromos gitáron. sápad, eloszlik. egy elmúló szerelem. örökös szerelem. pillantás. harmattól vizes fenék. gyöngyös takaró fölött ugrás. húnyt szemmel. smoke on the water. zsibbadt törökülés. a lélek érez. amszterdam. csillogás a fejem felett. a nagy ég száz csillaga. hold süt át.

a gyönyörtől nem alszom.

Babits: Mindenek szerelme, Mint forró csontok a máglyán, Húnyt szemmel, Esti megérkezés, Csak egy kis méhe szállt lelkembe...

https://youtu.be/kCfnM2zu7Mg

fosz-lány.

 belezokogok a holdba. a hold a párnám.

valaki magának akart, mindenkitől távol, üres szobában. magának engem akart, nekem a szégyent, hogy az örökké hozzáláncoljon. utána méltatlankodott, ő nem egy foszlányt akart. én sírtam, ő volt boldogtalan. 

az övé lettem, mindenkitől távol, üres szobában. hozzáláncolt a szégyen törékeny lánca. (szóismétlés) utána méltatlankodott, ő nem egy foszlányt akart. én sírtam, ő volt boldogtalan. 

ami törékeny, nem tart örökké. megrepedt. utána méltatlankodott, ő nem egy foszlányt akart. én sírtam, ő volt boldogtalan. 

mindent egymásnak adtunk. méltatlankodva, sírva, boldogtalanul. eltörött. utána méltatlankodott, ő nem egy foszlányt akart. én sírtam, ő volt boldogtalan. 

nem beszélek (róla). 

nem értek (vele egyet). nem érzek (iránta semmit). nem gondolok (rá). nem nevetek (rajta). nem sírok (utána). 

nem vagyok (az övé).

csak egy fosz-lány maradt belőlem.

e pur si mouve.

krémes üresség

omlós sertés tepertő

simogató helyesírási hiba

lágy üvegszilánk

íves betonkocka

jóleső hajfesték

csillogó TV-paprika

puha kézfogás

gyöngyöző Wartburg

selymes mosogatószivacs

ápolt tudatlanság

fülbe súgott nemzeti konzultáció

harmonizáló konyhakredenc

akácos lúg

csábító villanykörte

meleg hagymaszag

páratlan ponyvaregény

hűséges kámfor

friss másnaposság

ropogós porckorong

előzékeny vörösiszap

gurgulázó rágalom

klimatizált termálvíz

tökéletes kofola

mesebeli autóreklám

álomszerű csonti

láblógatós megaláztatás

hűsító zsíroldó

felettébb deviszont

orról letolt szájmaszk

jobb félni, mint megijedni. se.

nyárest. szoknyában ülök a fűben. hallom épp a víz morajlását. szabadságszagú az élet. elered az eső. előkapom a kék-fehér pöttyös esernyőmet. mindig emlékezni fogok erre az estére. amikor felkészült voltam, és volt nálam esernyő pont akkor, amikor leszakadt az ég, és dörgő-súgó nyári zápor magasodott mindenki fölé. nem szaladtam be az első fa alá az eső elől. nem néztem ki az ágak közül figyelve, mi történik a világ védtelen részein. nem hömpölygött víz a lábam alatt betolakodva a szandálomba. nem kezdett el hamarosan a fa ágairól is csöpögni a víz, nem gondoltam, hogy ez a menedék nem fog örökké megvédeni. nem kezdett el víz lekúszni a fa törzsén, amelynek a hátammal támaszkodtam. nem szaladtam odébb, hazafelé, de mindig egy következő fedélt keresve. nem csöpögött a fejemre víz, miközben egy pocsolyába léptem. nem tapadt vizesen a szoknyám a combomra. nem lett libabőrös a karom, ahogy a víz és a szél egymást heccelték a felszínén. nem arcátlankodott az arcomra vizes hajtincs, és a szempillámon sem ült meg egy esőcsepp sem. nem éreztem a fehérnemű nedves tolakodását. nem álltam be a zuhany alá, amint hazaértem. nem nevettem össze senkivel a közös élmény fölött. a száraz fejemben maradtam, és igazán hatékonyan gyártottam és ápoltam a félelmeimet. fejben már készültem a következő felhőszakadásra. jól csak a szívével érez az ember. más a karod érintése este.

index. - másik

a földszinten áll a lift. beszállok, felmegyek a negyedikre.

közben elgondolkozom azon, hogy inkább gyalogolnom kellett volna, mert bírják a lábaim, a szívem, tüdőm is, és még lépcső is van. a konklúzióm, hogy most magamnak egy kicsit rosszat tettem, vagy legalábbis elszalasztottam a jó lehetőségét. de közben már sípszó, ajtónyitódás, fent vagyok.

egyszerű döntés volt. gyorsan hoztam meg. és nem magammal tettem rosszat, hanem egy társadalmat formáltam. azt, amelyiknek része vagyok.

a lift fala szürke és tükrös. nézem a tükörképem, nincs diverzitás. amikor beléptem, megnyomtam egy gombot, most 4 éven szinten keresztül nem csinálok semmit, könnyű így sodródni az árral.

ki akar lépcsőzni? elfáradni, megizzadni? ki akarja a szabadságot, hogy irányt változtathasson? kit érdekel, mi történik vele és körülötte?

kit érdekel a holnap?

ki kér egy zsák krumplit?

“bye-bye, ich muss hier raus,

die Wände kommen näher”

Peter Fox, Alles neu

patiszon 2.0

fáj. azért, ott. betegség.

a vérkép mutatja, az identitásom sérült. a szépség csorbaságára is felírnak gyógyszert.

szerinted nem látszik. akarod mondani, nem feltűnő. szerintem a te lábad nem látszik. akarom mondani, nem feltűnő.

először örülnöm kell, hogy van, akinek rosszabb. a karolina úti vérellátóból elzavarnának. van. csinálhatnék úgy, mintha nem lenne, de nem csak a nyakamra nőtt. eltorzít. mint az állványok a kölni dómot. már nem sokáig marad velem, ami nem kell, de a helye örökre égett. belém. rajtam. miért is lenne rosszindulatú valami, ami belőlem táplálkozik.

érzem. mindig. szúr. szúrja a szívem. bénít, de meg akarok mozdulni. a tehetetlenség esik a legmesszebb a komfort zónámtól. marasztal, de nem maradok. taszít, de önmagam felé esem. tavolít, távolodom. gyász, megélem. helyem van az örökségemben.

nagy, erős, kezdem érteni, hogy mit takar.

Isten a tenyerén hordoz. de néha tapsol.

a patiszonról októberben éles késsel eltávolítjuk a szúrós szárat.

retekszűrő.

megérkezett. a tenyeremre ért. megbizsergetett, majd elolvadt. hópehely.

elmerültem a mintáiban. a fehérség, mint a hold, sápadt. 76-ig számoltam.

 nem pislogott, mégse féltem. tökéletesség.

a szívem megmozdult. a kapukat magam nyitottam ki. a kulcsok nálam maradtak, nem volt időm másoltatni.

egy mondat maradt velem, egy mozdulat, egy grimasz. semmit sem értettem. mindent éreztem.

 úgy éreztem, múlik az idő. pedig már rég késő volt. 

álommá vált és az is maradt. átfolyott a retekszűrön.

minthacsak.

mintha nyár lenne.

meleg, zápor, szabadság. híd.

mintha ez az év felesleges lenne. nem ébred bennünk a hála azért, hogy biztonságban vagyunk, nem nézünk távolabb egy karnyújtásnál, nem érzünk együtt azokkal, akiknek nem a panaszkodás végett rossz. illúziók törnek össze és épülnek fel újra, és elhisszük a saját valóságunkat. csukott szemmel kérdezzük egymástól, "hogy vagy?", és önmagunk irányába is csak vakon tapogatózunk. mindenkivel más történik, és még önmagunkkal sem érzünk együtt.

nem az történik, amit vártam, nem azt találom, amit kerestem. még mindig hiányzik, ami hiányzik. ülök a Dunával szemben, érzem a változásom. egy könnycsepp bucskázik csak a számig, ez még nem sírás. ez még az élet. betölt és a szívemet járja át, ott tanyázik, amíg túl nem csordul, és mégis zokogva tör a felszínre. magamat hagyva maga után.

mintha az egész világon csak ennek lenne értelme. az időnek, amivel megajándékozzuk egymást és a szeretetnek, amit ingyen adunk.

nem csak neked, nekem is.
minthacsak nekünk lenne.

itthonotthon.

Irigylem azokat,
akik otthon vannak itt.
(Kemény Gabriella)


Könnyű volt pár ezer kilométer távolságban azt mondani, hogy Budapest a kedvenc városom, ahol élni szeretek. Könnyebb, mint újra itt élni.
Amíg nem jártam errefelé, végig tudtam, hogy milyen. Tudtam, merre folyik a Duna, mikor érkezik a villamos, merről fúj a szél, hányan füveznek két híd között, mikor fordul a tél tavaszba, hol nem merek egyedül sétálni sötétedés után, mikor nincs sor a boltban, mennyibe kerül egy kávé, merre van a Deák tér, amikor egy turista keresi, mikor szólalnak meg a harangok. Felismertem az ismerős arcot a mozgólépcső futószalagján.
Most újra itt a Duna-part, szedem a lábam, mégsem ugyanazokat a köröket futom. Rövidebb a sor, a szél észak-keleti és az eső fentről esik lefelé. Váratlanul ér a naplemente időzítése és szépsége. A kávénak most nem csak az árát tudom, meg is iszom. Más hangok rezgetik meg a lelkem ugyanabból a dalból. Később szólnak a harangok, és sötétebb a templom. Minden megváltozik pár év kalandozás alatt. Az is, ami mozdulatlan. Nem mindig lakik jól a lelkem.

Futok az emlékeim mellett. Már nem érzem az illatukat.

Talán minden relatív, talán csak az idő az, de két év az abszolút két év.