Van egy férfi.
Esterházy Péternek hívják. Ne gondolj rá.
Egy férfi (1)
Van egy férfi.
Szeret.
Egy férfi (2)
Van egy férfi. Gyűlöl.
Bár ezt ő nem tudja. Valójában ezt én sem tudom. Én sem szeretem őt - ezt sem
tudjuk. Ezzel vége is lehetne a közös történetünknek, de ez még csak az eleje.
Ülünk egymás mellett a padon, mindketten azt akarjuk, amit nem kaphatunk meg. Ő
engem, én a szabadságomat. Bármire képes lenne, hogy magához láncoljon. Nem
kell sokat gondolkodnia vagy várnia, a bármire én is kapható vagyok- hát
megkap. Néha eszembe jutunk, és olyankor a Chanson d'automn szól a gondolataim
alatt. Ez azért is illő, mert én ez alatt Párizsban élek.
Egy férfi (3)
Van egy férfi. Szeret.
Úgy vigyáz rám, mintha porcelánból volnék. Ennek megfelelően vakon bízom benne,
és csak egy évtizeddel később jövök rá, hogy ő pont olyannak érzékelt engem,
amilyen vagyok. Tudtam én is a hideg keménységemről, de nem vettem észre a
törékenységemet. Az ő karjaiba esem, akárhányszor hátradőlök. És elkap, csak
úgy mellékesen.
Egy férfi (4)
Van egy férfi. Győlöl.
Szerencsére csak rövid ideig boldogít (szó szerint), és ez nem rajtam múlik.
Nem tudok rövid időn belül elszakadni tőle, mert bárhol hozzámér. Bárhol rajtam
és bárhol a világban. Hozzámnyúl a szobában, a kanapén, a szőnyegen, a
függőágyban, az ajtóban, a kapu előtt, az utcai lámpának dőlve, a Citadella
alatt, az egyik padon, a másik padon, azon a bizonyos padon, a Duna-verte
hullámok zajában, az Esztergomi Bazilika mellett a félhomályban, a réten, a
fűben, a fa árnyékában, a fa árnyékából kilógva, a kukoricásban, a kukoricás
mellett, színházi előadáson, egyetemi előadáson (pedig még nem is járunk
egyetemre), egy kis utcában, a macskakövezett szűk lépcsőn, a sikátor falának
dőlve, a templomban, a sekrestyében, a játszótéren, a hintán, a moziban, a
vonaton (Rákosrendező következik), az Airbnb-s lakásban, a lépcsőházban, a
tetőteraszon, az állatkertben a szurikátáknál lévő alagútban, a biciklit
támasztva, a Szent István szobor mögött (de akár előtte is), a kályha
melegében, a fürdőkádban, a tükör előtt, társasozás közben, társasozás után,
késésben, sorban állva, a villamosra várva, a zebra előtt (nem az
állatkertben), a piros lámpánál, a zöldre várva, a mozgólépcsőn, a Sparban, az
esőben, a legmerészebb álmaimban, a frissen kövezett tér közepén, a vásári
sátornak kívülről dőlve-döntve, megint otthon, a konyapulton, a kánikulában a
fürdőszoba padlóján, a sorozat két része között, a műteremben, a múzeumban, a
színpadról koncert közben, a sátor rejtekén, a tengerben, a próbafülkében, a
telekocsiban, a szórakozóhely előtt, ahova levegőzni megyünk ki. Azt nem
mondom, hogy gyengéd, azt igen, hogy hatékony. Másnap mindig fáj, de aznap
sosem.
Egy férfi (5)
Van egy férfi. Szeret.
Ez a találkozás, a mi találkozásunk az élet. Ritkán látjuk egymást, ezért nem
fog talán sohasem elmúlni ez a szerelem. Együtt ünnepeljük a születésnapját,
egy kereket. Amelynek csak a második számjegye gömbölyű. (Mármint ez íráskép
kérdése.) Csak ketten vagyunk, és rajtunk kívül még kb. 50 ember. Csak ketten
vagyunk. Ha egymáshoz érnénk, felrobbanna a világ. Sosem érünk egymáshoz.
A lelkeink összefonódnak, és ez abban a pillanatban örökké tart.
Egy férfi (6)
Van egy férfi. Gyűlöl.
Becéz. Mein Schatz. Sosem bírtam, ha becéznek, de a kapcsolatunk kölcsönös.
Visszabecézem, mon coeur. Így gyűlöljük egymást nap mint nap, míg a
külső szemlélő irigykedik. Olykor magunk is elhisszük az irigység okát
(belenyal a fülembe, éppen most), de ez mindig csak addig tart, amíg nem
maradunk kettesben. Ketten már nem a világ ellen fordulunk, hanem egymás ellen.
Nem ismerjük egymást. És mit sem tudunk önmagunkról sem. Gyerekek. Gyerekek.
Egy férfi (7)
Van egy férfi. Szeret.
A vállamra teríti a pulóverét. (Később le fogom hányni.) Nem magától jut
eszébe, hogy esetleg fázom, de ezt szeretem benne. A férfiakat nem az
erényeikért szeretjük. Mindent mondani kell neki, de bármit kérhetek tőle. A
pulóvert, mert hideg van, a mosogatást, mert ugyanis-tudniillik én főztem, egy
pohár vizet, amikor felmegyek hozzá először, hogy vegyen chips-et a
filmnézéshez (én beállítom a projektort), hogy írjon sms-t, amikor megérkezik,
hogy az árnyékban ültesse le a gyerekeket ebédelni, együttérzést, amikor
menstruálok, hogy ma este inkább beszélgessünk vita helyett, hogy olvassa fel a
kedvenc versét, hogy ne írjon nekem verset, hogy ne adjon ajándékot, mert
úgysem fogok neki örülni, hogy tegye fel a laptopot töltőre, hogy csókoljon
meg, mielőtt elindul reggel munkába, hogy vakarja meg a hátam ott (majdnem
ott), hogy egy kicsit följebb (ez már nem a vakarásra vonatkozik), hogy jöjjön ki elém a Szabadság-hídhoz, hogy
ne nevessen ki, amikor a félelmeimről beszélek, hogy ne lépjen a lábamra tánc
közben, hogy ne játszon az étellel, hogy álljon mellettem, amikor a gyerekeket
nevelni próbálom, hogy várjon meg, amíg végzek a vizsgálaton, hogy ne azt
kérdezze, "mizu?", egy könyvet kölcsön, pedig tudja, hogy nagyon soká
fogom csak kiolvasni, hogy nézze ki, melyik vonattal kell indulnunk, hogy
gyújtson gyertyát imázáshoz, hogy zárja le a kályhát, hogy ne gitárszóval
ébresszen, hogy készítsen szendót a kirándulásra, hogy mentsen fel a vasárnapi
családi ebéd alól, hogy engedjen el egyedül nyaralni, hogy ne ébresszen fel, és
főleg ne fotózzon le, amikor alszom, hogy ne kérjen fel táncolni, hogy kísérjen
el a Kálvinig, hogy állítson ébresztőt reggelre, hogy 2 perc után vegye ki a
teafiltert, légyszi. Mindent megad. Csak ne venne feleségül.
Egy férfi (8)
Van egy férfi. Gyűlül.
A másik nővé tesz. Egyszerű hallgatással csap be, miközben egy másik nőt csal
meg. A gyilkosok szeretnek visszatérni a tett helyszínére. Én is visszatérek,
mert én itt lakom. Ő már elsunnyogott, egyedül vagyok. Dühös és magányos.
Becsapott. A festményeket nézem a falon, amelyeket együtt tettünk fel, és még
érzem magamban. Érzem magamban, hogy örökké haragudni fogok rá emiatt. Én akartam
őt, és ő engem nem, de aztán skalpnak mégis beszerzett. A csókja, az érintése,
az élvezet a tekintetében, amikor nem mer megmozdulni még sokáig rezegnek az
emlékeimben, és a tagjaimban is, ha őszinte akarok lenni. Ily’ könnyen fordult
át a szenvedély szenvedésbe.
Egy férfi (9)
Van egy férfi. Szeret.
Randevúzom vele, puszta véletlenségből. Mert nem sejtettem, hogy ez egy randevú
lesz, pedig életem ezen pontján már tapaszatlatból kellene tudjam, hogy minden
olyan találkozó, amelyről azt gondolom, á, csak egy sör, az bizony randevú
lesz. Sörözés, állatkert, mozi vagy buli, ahova többen indultunk, de aztán
ketten jutottunk csak el.
Néz rám, és elkapja a
tekintetét, a kezem után nyúl, a lábamon simít végig, a hajamba túr, a gyűrűmet
birizgálja, a ruhám fodrával játszik (vagy nem is mer hozzáérni), én csak ülök
ott, vagy csak állok ott értetlenül, nyúlnék a sörömért, amely már meleg és a
szénsav is kiszállt belőle. Úgy érzem magam, ahogy ez a sör érezheti most
magát.
Egy férfi (10)
Van egy férfi. Gyűlöl.
Igazából nő, és szeret is. Én is szeretem, libabőrös leszek a hangjától. Amikor
csöndben marad, visszasimul a bőröm, de újra borzong, amint újra megszólal.
Egyszerre akarom, hogy beszéljen és hogy hallgasson. Nem értem a vérem. Pár
percig beszélgetünk csak, eddig bírom. Aztán befogom a fülem, de nem tudom, mi
lesz, ha újra találkozunk. Néha álmomban is hallom a hangját.
Egy férfi (11)
Van egy férfi. Szeret.
Tök romantikus, ahogy bepördül az életembe. Egy szál liliommal. Természetes
vele lennem, akárha beszélgetünk, akárha baszélgatunk. Nem kívánom a sütit az
arcába nyomni, és lenyalni róla. Krémes, édes, de Túró rudi is lehetne,
mindegy. Mindegy, bármi megtörténhet, minden megtörténik, mindent együtt
csinálunk, mindenhol és nem félünk a sérüléstől, nem félünk egymástól, nem
félünk a másik sötétjétől. Megvan a szabadságunk. És nem nyúlunk egymás
szabadságához. Évek után indítja be ő a szívemet újra, kicsit rozsdás is a
masina, de ahogy ő mosolyodik el pajzán felém, és csókol meg a fülem mögött, és
fekszik mellettem az ágyban reggel is, pedig megígérte, hogy még éjszaka haza
taxizik, mert van papírja, hogy 8 után is lehet az utcán, és a borostája már
kevésbé szúr, mint az este – a szívemet beolajozza és az érte ver most már. A
fogait is szeretem a nyelvemmel nem csak az ajkát. Nem tudom, hogy szép-e vagy
csak én látom annak, csak a szívverése érdekel a fülem alatt, amíg a mellkasára
hajtom a fejem. Ez nem is igaz; mindene érdekel, minden porcikája kell, és az
egésze, a szíve, a lelke, a szelleme. Húzom az időt az emlékeimben, hogy ne
érjek oda, ahol már nem szeret. De elég most már, gyufával gyújtom meg és elég
az az egy szál liliom.
Egy férfi (12)
Van egy férfi. Szeret,
gyűlöl, ami kell. A legváratlanabb helyen látom meg újra. Rámnéz, továbbmegy,
visszafordul, mosolyog, mosolygok, dobok egy csókot neki, elkapja, és soha
többé nem találkozunk. Megyek tovább, kicsattanó örömmel, ez a találkozás olyan
kedves volt, és el is felejtem, hogy egy másik férfi sétál mellettem, vagyis
nem egyedül sétálok, a Jászainál vagyunk, jaj. Ő itt dolgozik. A mekiben,
mondja. Aztán nevet, mert nem is. Hát persze, hogy nem a mekiben dolgozik, ott
csak fagyit veszünk. Kopog a cipője és folyton az intim szférámba masíroz. Összeesküvés-elméletekben
hisz, amelyeket én csak összeesküvés-elméleteknek tartok. Szórakoztat is a
jelenléte, meg frusztrál is. Nem gondolok másra, pedig lehet, hogy kéne. Megsértődik
azon, hogy megláttam hozzá képest egy másik férfit, akivel múltam van.
Sajnálom. Mármint őt, a múltamat nem.
Egy férfi (13)
Van egy férfi. Gyűlöl.
Vagy csak én akarom, hogy gyűlöljön, de leglább ne szeressen, hogy szerethessem
én őt a távolból. Ne nézzen rám, amíg én nem bírom levenni róla a szemem. Ne
írjon nekem, amíg én csak azt figyelem, válaszol-e. Ne mosolyogjon még csak az
irányomba se, ne jegyezze meg a nevem, vagy hogy hol dolgozom, ne tudja, hogy
írok (nem tudja, úgyhogy ezt sem olvassa el soha) ne ismerjen fel az utcán, ne
kövessen instagramon, ne nézzen hátra a koncerten, ne ugyanoda járjon
templomba, ne szeresse ezt a helyet, ahol jobbára az estéimet töltöm. Ha mégis
rámnéz, ha mégis válaszol, ha mégis mosolyog, ha mégis megjegyez, ha mégis
felismer, ha mégis itt van… Akkor máris nem szeretem őt tovább. Csak mint ahogy
a felhő eltakarja a napot, úgy esem szerelembe viszonzatlanul.
Egy férfi (14)
Van egy férfi. Szeret.
Meglep. Úgy szeret, ahogy a filmekben sosem hittem el. Csak meglát és kész.
Csak újra akar látni- akár csak látni. Meglep és meghat, mert pont ő szeret
így, akit én is akarok csak látni. Csak és kizárólag látni.
Egy férfi (15)
Van egy férfi. Gyűlöl.
Ki is mondja, bár az utállak szót használja. És múlt időben. Utáltalak. Ezt
mondja az arcomba. Nem fáj ez, csak az, hogy a már a múltban lévő, már nem
megvédhető kapcsolatunkat sebzi tovább. Az amúgy is sok sebből vérzett. Senki
nem szólt, hogy ez nem járható út, mi meg csak tapostuk, míg a hótalp és a
bakancs véresre törte mindkettőnk lábát. Utáltalak. Hason csúszunk a sípályáig,
nehogy ránk sötétedjen. Persze ilyen könnyen nem ússzuk meg a sötétet.
Utáltalak. Ez csak benne született érzés. Nem minden szerelem viszonzott.
Egy férfi (16)
Van egy férfi. Nem kérdés,
hogy szeret vagy gyűlöl-e, csak futólag ismerjük egymást. Sárga csikóról
énekel. Még mielőtt leérettségizne, meghal.
Egy férfi (17)
Van egy férfi. Szereti
a szabadságot, csak az enyémet nem. Ezért nem tudom eldönteni, hogy szeret-e.
Én is szeretem a szabadságot, a sajátomat, nála is jobban. A szabadságunk alatt
is ugyanazt csináljuk, mint máskor. Keressük önmagunkat. Gyerekek. Arról is
beszélünk, hogy gyereket vállaljunk, de ezt a Spar kasszánál csak, futólag, a
futószalagra helyezve egy doboz óvszert. Futunk aztán egy kört a kapcsán, hogy
mit sportoljunk, majd egy kört a közeli dombon. A dombhoz hasonlítja a mellemet
és a daganatomat is, de nem csak beszél a szájával, nem tiltakozom. Kiabálok
vele, mert különben nem hall meg. Hallom, amikor reggel kibújik mellőlem az
ágyból. A takaró alá bújok, most már jut elég. Nem akarom, hogy visszajöjjön.
Egy férfi (18)
Van egy férfi. Gyűlöl.
Mint mindent a világon. Rámnéz, és az összes csalódását látja. Egy hete még azt
mondta, szép kék a szemem, most meg már fáradt szürke... Nem csak ő látja
szürkének a szemem, és ez elgondolkoztat. Elmegyünk sétálni, de nem egyszerre.
(Sosem egyszerre megyünk el.) Az összes ina feszül értem, félek tőle. Nagyon
szépek ezek a feszülő inak. Mint egy szobor, ő jut róla eszembe, a szép márvány
férfi, akivel Lyonban találkoztam. Vagy a kölni hosszútáv futó Jézus ábrázolás.
A térde. A térde olyan, mint a hosszútáv futó Jézusé.
Egy férfi (19)
Van egy férfi. Szeret.
Az anyja vagyok. Reggel ébresztem, napközben rácsodálkozom a naivitására és
zsenialitására, este megsimogatom a göndör fürtjeit. Figyelem őt a játszótéren,
az állatkertben, a szökőkútnál, a kenuban, ahogy játszik, tanul és élvezi az
életet. Segítek neki kibontani a lekváros üveget, mert csak ennyiben nem
tökéletes. Gyenge.
Egy férfi (20)
Van egy férfi. Gyűlöl.
Valójában önmagát gyűlöli, de miattam, és ez rosszabb. Egyébként engem szeret,
vagy legalábbis rám vetíti a nőt, akit szeret. Úgy ér hozzám, mint egy
hangszerhez- néha, mint egy hamburgerhez. Én is olykor nem a testén játszom,
hanem a testével. Ennyit a tisztaságról. Tiszták nem vagyunk, bár ez leginkább
amiatt van, mert a szabad ég alatt aludtunk el, sátrat sem volt kedvünk magunk
fölé húzni. De ez az igazi élet. A tábortűznél melegszünk, mert van akinek
ugyan meleg van a szívében, másnak a kabátjában, esetünkben csak rajtunk kívül.
Valami rajtunk kívüli forrásban keressük a megoldást. Amikor már ég az arcom, a
kezével árnyékolja. Eloltjuk a tüzet, hirtelen hideg, hálózsák, vacogó
álmatlanság. Egymás mellett alszunk, nem együtt. Ez egyikünket jobban
megviseli, mint a másikat. De ez a rossz érzés sem tart sokáig, ahogy a
szerelem sem. Érzem, hogy engem néz, a szemembe néz, de nem engem lát. Kiúszott
a tengerre, fázik, és a hullámok rendre betemetik az arcát. Szemtenger. Azt
gondolja, neki most itt jó, nem kapja el a tekintetét. Becsukom a szemem. Ő
visszaúszik.
Egy férfi (21)
Van egy férfi. Szeret.
Én se őt. Akkor sem, amikor magán kívül van, és akkor sem, amikor bennem.
Átalában bennem van. Nem hagy aludni. Ezt leszámítva, nem rossz nekem, hanem
jó. A szusz elfogy, az írás megmarad. Tudja, mit akar tőlem, én is, hogy tőle
mit. Semmit. Ezt a kapcsolatot egy életre elbasztuk.
Egy férfi (22)
Van egy férfi. Gyűlöl.
Mindig is szerelmes voltam belé. Még csak 2 perce ismerem. Mágnesez, ez a
kedvenc érzésem, amellyel szemben tehetetlen vagyok. Nem a szívemet vonzza, nem
is a puncimat, hanem a zsigereimet, a lényegemet. Még 47 perc, és örökre
eltűnik az életemből. Az örökre szó ebben a kontextusban tetszik, nem hangzik
túl véglegesnek. Odaillő. Időzítés, érzés, minden, ahogy lennie kell.
Egy férfi (23)
Van egy férfi. Szeret.
Ezt ő mondja ki először, én még nem is igazán tudom, mi a szerelem. A kezembe
szeret bele, és mindenbe, amit a kezemmel csinálok. Ez főleg az írás. Lehet,
hogy én is beleszeretnék a kezébe, ha tudnám, mi a szerelem, de az élet nem
akarja ezt, nem hagy rá időt. A koncert után nem pakolja el a hangszerét
(büszke rá, valami menő japán hangszerkészítő munkája) odajön hozzám, szeretem
ezért. Hoppá, szerelem? Együtt még egy következő koncertet is meghallgatunk,
aztán tovább megyünk egy helyre sörözni, és már nem zavar, hogy nem tudom, mi a
szerelem, már csak hallani akarom a hangját, és lesni az ujjait a gitáron, és
elkapni a tekintetét, amikor néha rám emeli.
Egy férfi (24)
Van egy férfi. Gyűlöl.
Azt hiszi felnőtt vagyok, pedig még ő sem az. Egy másik lányt szeretne, de
részegen összekever vele. Eltéved. Főleg a feje és a szavai kuszálódnak össze
pajzán üzenetté, ami egy gyereket megráz. Azt hiszem, pár éjszakán nem aludtam
miatta.
Egy férfi (25)
Van egy férfi. Szeret. Sziklakemény,
sosem hagyna el - a szó legrosszabb értelmében. Nem örülök, hogy van még egy
gyerekem, nincs erőm még róla is gondoskodni. Szex után is még dajkálni kell.
De tök fáradt vagyok, elalszom. Felébreszt, ez így nem jó. Muszáj lesz
megkérdeznem valakitől, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel, mert ötletem sincs
már. Tudom is, kitől fogom megkérdezni. Féltékeny lesz, hogy találkozom vele,
de mindegy, úgyis mindig féltékeny. Valami hiányzik... Műanyag pohárba töltök
vörös bort. Lehet, hogy ettől fogok hányni.
Egy férfi (26)
Van egy férfi. Szeret,
vagy valami olyasmi. Földhöz vágja a tányért, amelyik nem tetszik nekem.
Szerintem ez szeretet. Engem az ágyra dob, és ez már nem kérdés, hogy szeretés.
Olyan jó ízű a csókja, és jó illatú a bőre, mint másé nem. Kár, hogy igazából
nem is szeret, és nem is a tányért törte össze, hanem a szívemet.
Egy férfi (27)
Van egy férfi.
Leszakítok egy margarétát. Szeret, nem szeret... Ha 10 évvel ezelőtt tudtam
volna, hogy egyszer randevúzni fogok vele... A kamaszlány bennem felcsipog,
mert nem tudja, hogy a férfiakat nem az erényeikért szeretjük.
Egy férfi (28)
Van egy férfi. Szeret.
Sosem láttam még ilyen szép férfit, mint ő. Az ádámcsutkája, a haja
kunkorodása, az ajka íve, a mutató ujjának a perce, a haránt hasizma, a
térdkalácsának a keménysége… minden gyönyörű rajta. Kíváncsi, mindenfélét
kérdez, igazi kihívás minden kérdésére válaszolni (franciául). Amikor
besötétedik, akkor tudok elkezdeni igazán figyelni arra, amit mond. Amikor
mellé fekszem, még van annyi fény, hogy egymás szemébe nézzünk. Megfogja a
kezem. Egyszerre mosolyodunk el. Megcsókol. Snitt. Másnap az állomáson ugyanaz
a két szempár néz egymásba. “Tudsz játszani?” kérdezi. “Tudok” “És szeretsz
is?” kérdezi. “És szeretek is.”
A férfi (1)
Van egy férfi.
Szeretem.
