patiszon.

fáj. nem azért, nem ott. nem betegség.

a vérkép nem mutatja, hogy a hiúságom sérült. a szépség csorbaságára nem írnak fel gyógyszert.

szerinted nem látszik. akarod mondani, nem feltűnő. szerintem a te lábad nem látszik. akarom mondani, nem feltűnő.

először örülök, hogy nem súlyos. hogy most nem zavarnának el a karolina úti véradóból. nincs. úgy csinálok, mintha nem lenne, de a nyakamra nő. eltorzít. mint az állványok a kölni dómot. marad velem, ami nem kell. mert miért is lenne rosszindulatú valami, ami belőlem táplálkozik.

érzem. mindig. szúr. kiszúrja a szemet, de bénít is. a kedvem szegi és visszatart. nem a komfortzónámban marasztal. a tehetetlenség esik a legmesszebb a komfort zónámtól. taszít. taszító a szemnek, de magamtól távolít, az örökségemtől visz el.

túl nagy, túl erős. nem tudom, hogy mit akar.



Isten a tenyerén hordoz. de néha tapsol.



a patiszonról éles késsel eltávolítjuk a szúrós szárat.

költözések.

vannak napok, amelyeken költözöm.

költözöm először, először el. burokból ki, izgatottan. szinte, mint az anya-méhből, csak most kevesebb küzdéssel. túl nagy a kalandvágy a honvágyhoz.


költözöm másodszor, vissza. elfelejtem a sírásokat, várok valami újra. vissza a burokba, hogy újra kitörjek.



költözöm harmadszor, középre. a világ közepére, az összes barátom közelébe, az első helyre, ahol megtalálom magam. jó itt. megélés, megtanulás, megszeretés. kötődés, szeretés, összetartozás, vágy és szabadság.



költözöm negyedszer, messze el. országot váltok, kíváncsian félek. elveszek és megtérek. nem fut itt folyó.



költözöm ötödször azért, hogy egy napon belül majd egy hónap múlva újra átcuccoljak. legnehezebb időszak. a lelkem lemaradt, nem ér utol. fáj. elmúlik. fáj, ahogy elmúlik.



költözöm hatodszor, a kályha mellé. szeptember van. futok az őszi szomorú széllel. hátulról fúj, mellettem suhan el. nem maradok sokáig.



költözöm hetedszer, engedj el. ez a szabadság kell most, a megállás. nem mozdulok, nem akarok menni tovább. állandósság, nem mozdulok. változom.



költözöm nyolcadszor, mert zakatol. mert hajt a valami, a mozdulatlanságból nyert boogie. ez kitart, ez hajt, ez visz talán örökre el. megint más ország, otthon.



költözöm kilencedszer, már nem számolom. ez egy koránkelős költözés. csak egy előreláthatóan rövid megálló. és aztán újra el-



költözöm tizedszer, visszamesszeel. kicsit haza, kicsit idegenbe. egyedül. tanulom, hogy most hol a fejlődés, hol van az, amire igazán vágyom, hol van az igazi szabadságom.



költözöm.

költözöm.

költözöm.

otthon, avagy lélektalálkozások.

honvágy. végre! elkapott, megtalált, hát megfogom, megtartom, hagyom, hogy legyen. hagyom, hogy fájjon a szívem. sírjon szeretetre éhesen. sírjak szeretetre éhesen.

sosem töltöttem még el ennyi időd nélkülük, akik a szemembe néznek és a lelkemet látják.

nem szokott honvágyam lenni. max a túró rudi hiányzik, de valljuk be, egy jó croissant tud kárpótolni ezen gyenge pillanatokban. néha viszont mégis elfog az érzés, hogy szívesebben lennék az igazi barátaimmal, akik ismernek igazán. hogy szívesebben futnék a Duna partján, ahova annyi emlék köt. hogy szívesebben mennék fel a Gellért-hegyre, ahol mély, meghitt megosztásaim voltak.  hogy szívesebben költeném el a vasárnapi ebédet a családommal, a lelkemet is tápláló ételeket fogyasztva. hogy szívesebben ülnék le a zongora elé, és hallgatnám, hogyan szól a bánatom, mire keresztül ér az ujjaimon.

először tudatos bennem az érzés, hogy hiányzik a szeretve-levés. hiányzik a lelkemnek, hogy találkozzon egy másikkal. mert ez ad életet. a találkozás. a megosztás.

idegen közegben ez nem evidens. persze megszületik! csak melózni kell érte. ma nincs erőm melózni érte. ma gyenge vagyok, és fáj. ma szükségem lenne a családom körbeölelésére.

ha ma nem tudod, miért vagy szerencsés, de a közeledben van valaki, aki a szemedbe néz és a lelkedet látja, ezért vagy szerencsés. tedd meg, hogy a szemébe nézel, és hagyod a lelkeiteket találkozni. engedd az életet.