miután elment, két napig hányingerrel görnyedve feküdtem az ágyon. aztán visszajött. akkor minden porcikám rettegett, hogy mikor megy el újra. egy hét múlva ment el újra. egy hónapig vártam, hogy melyik lesz az utolsó nap, amikor ordítva sírok miatta. nem a tegnap volt. 

az Egy férfiben lenne a helye, "nem szeret" felütéssel. nekem pedig mellette. 

lisztomania.

https://www.youtube.com/watch?v=4BJDNw7o6so

Indulnunk kell. Szombat reggel van, korán és zenét hallgatunk készülődés közben, és persze táncolunk hozzá. (Az alsó szomszédainkról egy másik blogbejegyzés szól.) Amúgy lehet, hogy ezért készülünk el ilyen lassan. Legalábbis egyikünk. "Amúúgy - szólsz ki a zuhany alól - nem is mondtam még, azt álmodtam, hogy a Heiliger Joseph követ a Péterffy kórház alagsorában."  "És megölted, vagy mi lett? Mondjuk a Péterffy-ben nincs felújítás, nem tudtad volna a betonba ágyazni." "Nem. Csak követett, aztán beleestem egy szakadékba." "Fájt?" 3,5 másodperc telik el, mielőtt válaszolnál. "Még most is fáj." Leülsz a kádban, folyik rád a meleg víz, nekem pedig megszakad a szívem, amiről mindketten tudjuk, hogy létező jelenség. Jártam már szakadékban, de ezt pont nem ismerem. Ami nem is baj, mert már megbeszéltük korábban, hogy ilyenkor csak maradok. Vagyis ilyenkor is. Leülök a kád szélére. Kissé el van dugulva a lefolyó, gyűlik a víz alattad. Hidegre állítod a vizet. "Ráérünk" mondom, de csak megrázod a fejed. "Én nem érek rá" - mondod, és lefröcskölsz a hideg vízzel. Amíg fogat mosol, kimegyek a konyhába szendvicseket gyártani. Nem tudom eldönteni, hogy éhes vagyok-e. Általában nem tudom eldönteni. Nézem az órát is, mennyi az idő, ehetek-e már. Kijössz a fürdőszobából. "Basszus, ehhez vehettem volna rukkolát"- mutatsz a sonkás szendvicsre. "Úgy érted, ehhez vehetnénk rukkolát?" "Know how to let it go! - énekeled - Miért még ilyen sok időnk van?" "Szerintem igen." "It's show time, it's show time" - énekled tovább, és behúzol a szobába.

Nem tudom vagy csak nem fogom leírni azt, amit a szakadékról elmondasz. Csak maradok. Persze feleslegesen már most azon gondolkozom, mit csinálhatnék legközelebb a kád szélére ülés helyett, pedig ennek nem itt van a helye, ezt majd csak este hazafelé az autóban beszéljük meg. Basszus, tényleg, ez egy folyamat. Addig még egyszer megkérlek, hogy fogd meg a kezem, te pedig kétszer, hogy menjek előre. Minden harapásnál a rukkolára gondolok, hazafelé meg is állunk az aldinál. Én már ekkor remélem, hogy holnap reggel is sütsz palacsintát, és a palacsintáról megint eszembe jut a szakadék. Kísértetiesen hasonlít ahhoz, amelyikbe engem kergetett a Heiliger Joseph, ebben is van valami sötét és félelmetes, amitől nemcsak magamat, de téged és az összes hozzánk tartozó dolgot féltem. Most én kérlek, hogy menj előre. Amíg a már sötét hidegben pakolom a lábaimat, nem vagyok benne biztos, hogy haza tudok menni.

"Nézd meg légyszi, hogy áll a hajam hátul!" "Jól." Közelebb kell lépnem hozzád, hogy az arcodba tudjam mondani: "Ne szerelmes mértékkel nézd. Könyörtelen mértékkel, légy oly' szíves." Még elkapom a mosolyod fordulás közben, te pedig a derekam, aztán könyörtelenül belecsókolsz a hajamba. Igazat adok neked, mert végül is igazad van. Ennyiben maradunk. És így állunk a szakadéink mellé is. Különböző mércékkel.

"...ez ahhoz a nőhöz hasonlít, aki kész férfit akar magának a férfipiacon beszerezni. Nincsenek kész férfiak. Vagy pedig nagypapának hívják őket." pálferi

glosszának kevés, nekem elég.

A múltkor összefutottam a kedvenc emberemmel. 10 perce beszélgettünk, amikor rájöttem, hogy összekeverem valakivel. 

 - Ismered a kedvenc embered?

- A kedvenc emberem?

- Kit?

- A kedvenc embered.

- Ne haragudj, nem ismerem.

cseresznye a habos torta tetején.

 A testképzavar kibaszottul kimerítő. Egész nap, szünet nélkül, pihenés nélkül azon gondolkozni, hogy vajon kövér vagyok-e, vagy csak annak érzem magam. Hogy vajon kövér vagyok-e, vagy csak a szüleim tettek megjegyzéseket a testemre gyerekkoromban. Hogy lecseréljem-e a fél ruhatáramat most, ma terhes ruhákra, amikben legalább nem látszik, hogy kövér vagyok, ha kövér vagyok. Hol is tartok a ciklusomban? Mindegy, a pms nem kreál érzéseket, max felnagyítja azokat. Amúgy is azt senki sem látja, hogy pms-elek, azt, hogy kövér vagyok, azt meg mindenki. És közben azon gondolkozom, hogy milyen diétát kezdjek el holnaptól, pedig persze egyikben sem hiszek, mert az összeset láttam édesanyámat kipróbálni, amíg kicsi voltam. Egyik se működött. Bezzeg az önostorozás... Akkor abba belekezdek, de nem is holnap, minek várjak addig, most vagyok kövér. Minek ettem meg a kaja felét ma ebédre, amikor ehettem volna csak a negyedét, és akkor most valszeg éhes lennék, de ez amúgy is már egy másik téma, az evészavar, aminek semmi köze, vagy inkább a faszt nem, egyik triggereli a másikat, vicious cicle.  Az életem. A napjaim.

És miközben elfáradok a testképzavar-gondolataimban, Iránban néhányan a kivégzésükre várnak .