not all men. all women.

az in medias res kezdés az, amikor a nő kezébe veszi egy mintegy 17 évvel ezelőtti naplóját, belelapoz és anélkül, hogy beleolvasna, meglát benne egy férfi nevet. az elsőét. hirtelen a szíve rendezetlenül kezd dobogni és egy érzés rendezetlenül áramlik a vérével az összes tagjába. a kislábujja is bizsereg vele. hirtelen erőtlen, csuklik a térde és le kell guggolnia. valahogy ebben a testhelyzetben erősebben érzi a vére áramlását. a fülében is lüktet. kicsi és azon kapja magát, hogy saját maga elől is eltakarja az arcát. kicsi. tényleg kicsi volt még akkor és most újra annak érzi magát. akkor nem tudta, hogy mi történik, most nem tudja, hogy a 15 perccel ezelőtti szuper izgalmas repjegyvásárlástól ver így a szíve, vagy a szégyentől. végül detektálja ez utóbbit az elnyomott, ordító fájdalom érzete miatt. belül valami, valaki, 17 évvel fiatalabb, gyerek, ordít. a nőnek nincs hangja. a kezei még mindig az arcát takarják, könnyek folynak ki alóluk, sós barázdákat hagyva a nyakán. a vére. a szégyene. forr. megfagy.

mert uraim, ha valaha gondolkodtatok ezen, a válasz az, hogy nem. egy nő sosem felejti el az első szexuális zaklatását.

mások - önmagunkhoz képest.

 az átvirrasztott éjszakákon mindig másképp telik az idő. önmagukhoz képest is. 

Volt az az átvirrasztott éjszaka szeptember 26 és 27 között. Vagy az tegnap volt? Emlékszel? Egyik évben szilveszterkor. Meg október 15-én is. Várj, ezt inkább megnézem a naptárban. 

Igen, aznap beteg voltál és nem tudtál aludni, viszont üres gyomorra nem bírsz soha gyógyszert bevenni, úgyhogy felkeltél, készítettél egy tepertőkrémes pirítóst bébi spenóttal, megeszegetted félig állva a konyha pult mellett, aztán visszabújtál az ágyba és még írtál, amíg megittad a Neo Citrant. Igen, ez szilveszterkor volt, nem volt kedvünk adni az éjszakának, cserébe az éjszaka adott nekünk, másnap korán repültél vissza Nyugatra (a hanyatló Nyugatra - a szerk.) így végül valamiért a földön, matracokon sírva töltöttük az éjszakát, az összefonódó kezeink itt egy örök pillanatban ragadtak. Igen, mert épp átutazóban voltam a városban, és úgy döntöttem, maradok veled az éjszaka, lehet, hogy csak fel kellett dolgoznunk az első találkozást, szép volt ez és épp annyira fűtött, hogy ne aludjunk, ekkor mondtad, hogy ha szín lennél, kék lennél, amin csodálkoztam, mert nem találtalak hidegnek, a vasútállomáson búcsúztak el a tekinteteink. Igen, néha jól esik másnak lenni mint nappal, és leginkább éjszaka voltunk eddig mások, leginkább azon a véletlen éjszakán, ami október 15-én volt, de nem is fontos, hogy mikor  

akkor tényleg máshogy telt az idő. és azóta is. 

hétfő.

honnan tudod, hogy ott vagy, ahol lenned kell? honnan tudod, hogy ez volt életed legjobb hétvégéje?

ahol kétség van, ott nincs kétség.

néha nem vesszük észre, hogy egy pillanat örökké tart. 

vagy egy valaki örökké fontos volt. 

úgy döntöttem, hogy félek.

aki fél, nem szabad- mondottaja graffiti a rádayban.

félve vágok bele. félve választom őt. és félve csinálom végig.

és ez most akkor félelem vagy bátorság? ahol kétség van, ott nincs kétség. 

telefonjegyzetek 2019-2023

 milyen sokszor sírtam, milyen sok reptéren. valaki mindig elment. néha én voltam az. vagy én csak maradtam. nem egyedül, magammal. mindig váltogatom, melyik oldalán alszom az ágynak. kettő faktoriális. szeretném, ha itt lennél. szeretnélek, ha itt lennél.

megbotlottam egy nyelvtörőben.

csak egyszer sétálok ki az ajtón. bezárhatod mögöttem. nem, nem csak menni akarok - maradni sem. a piros ugyanaz, csak az epres.

rá gondolok többet, nem a tényre, hogy nem szeret.

nem hiszek a viszonzatlan szerelemben.

mikor alszik az Isten?

a legrosszabb az az esete volt, amikor nem akartam lefeküdni, mert azt gondoltam, úgyse lesz jobb másnap sem.

áttetsző boldogság

páratlan ütemű sóhaj

viszonyítás. nem beszélek (róla). nem értek (vele egyet), nem érzek (iránta semmit). nem gondolok (rá). nem nevetek (rajta). nem sírok (utána). nem vagyok (az övé).

a sebezhetőségem is csak egy gondolat.

ne félj, a nappal után újra eljön az éjszaka.

lisztomania.

https://www.youtube.com/watch?v=4BJDNw7o6so

Indulnunk kell. Szombat reggel van, korán, és zenét hallgatunk készülődés közben, és persze táncolunk hozzá. (Az alsó szomszédainkról egy másik blogbejegyzés szól.) Amúgy lehet, hogy ezért készülünk el ilyen lassan. Legalábbis egyikünk. "Amúúgy - szólsz ki a zuhany alól - nem is mondtam még, azt álmodtam, hogy a Heiliger Joseph követ a Péterffy kórház alagsorában."  "És megölted, vagy mi lett? Mondjuk a Péterffy-ben nincs felújítás, nem tudtad volna a betonba ágyazni." "Nem. Csak követett, aztán beleestem egy szakadékba." "Fájt?" 3,5 másodperc telik el, mielőtt válaszolnál. "Még most is fáj." Leülsz a kádban, folyik rád a meleg víz, nekem pedig megszakad a szívem, amiről mindketten tudjuk, hogy létező jelenség. Jártam már szakadékban, de ezt pont nem ismerem. Ami nem is baj, mert már megbeszéltük korábban, hogy ilyenkor csak maradok. Vagyis ilyenkor is. Leülök a kád szélére. Kissé el van dugulva a lefolyó, gyűlik a víz alattad. Hidegre állítod a vizet. "Ráérünk" mondom, de csak megrázod a fejed. "Én nem érek rá" - mondod, és lefröcskölsz a hideg vízzel. Amíg fogat mosol, kimegyek a konyhába szendvicseket gyártani. Nem tudom eldönteni, hogy éhes vagyok-e. Általában nem tudom eldönteni. Nézem az órát is, mennyi az idő, ehetek-e már. Kijössz a fürdőszobából. "Basszus, ehhez vehettem volna rukkolát"- mutatsz a sonkás szendvicsre. "Úgy érted, ehhez vehetnénk rukkolát?" "Know how to let it go! - énekeled - Miért még ilyen sok időnk van?" "Szerintem igen." "It's show time, it's show time" - énekled tovább, és behúzol a szobába.

Nem tudom vagy csak nem fogom leírni azt, amit a szakadékról elmondasz. Csak maradok. Persze feleslegesen már most azon gondolkozom, mit csinálhatnék legközelebb a kád szélére ülés helyett, pedig ennek nem itt van a helye, ezt majd csak este hazafelé az autóban beszéljük meg. Basszus, tényleg, ez egy folyamat. Addig még egyszer megkérlek, hogy fogd meg a kezem, te pedig kétszer, hogy menjek előre. Minden harapásnál a rukkolára gondolok, hazafelé meg is állunk az aldinál. Én már ekkor remélem, hogy holnap reggel is sütsz palacsintát, és a palacsintáról megint eszembe jut a szakadék. Kísértetiesen hasonlít ahhoz, amelyikbe engem kergetett a Heiliger Joseph, ebben is van valami sötét és félelmetes, amitől nemcsak magamat, de téged és az összes hozzánk tartozó dolgot féltem. Most én kérlek, hogy menj előre. Amíg a már sötét hidegben pakolom a lábaimat, nem vagyok benne biztos, hogy haza tudok menni.

"Nézd meg légyszi, hogy áll a hajam hátul!" "Jól." Közelebb kell lépnem hozzád, hogy az arcodba tudjam mondani: "Ne szerelmes mértékkel nézd. Könyörtelen mértékkel, légy oly' szíves." Még elkapom a mosolyod fordulás közben, te pedig a derekam, aztán könyörtelenül belecsókolsz a hajamba. Igazat adok neked, mert végül is igazad van. Ennyiben maradunk. És így állunk a szakadéink mellé is. Különböző mércékkel.

"...ez ahhoz a nőhöz hasonlít, aki kész férfit akar magának a férfipiacon beszerezni. Nincsenek kész férfiak. Vagy pedig nagypapának hívják őket." pálferi

glosszának kevés, nekem elég.

A múltkor összefutottam a kedvenc emberemmel. 10 perce beszélgettünk, amikor rájöttem, hogy összekeverem valakivel. 

 - Ismered a kedvenc embered?

- A kedvenc emberem?

- Kit?

- A kedvenc embered.

- Ne haragudj, nem ismerem.

cseresznye a habos torta tetején.

 A testképzavar kibaszottul kimerítő. Egész nap, szünet nélkül, pihenés nélkül azon gondolkozni, hogy vajon kövér vagyok-e, vagy csak annak érzem magam. Hogy vajon kövér vagyok-e, vagy csak a szüleim tettek megjegyzéseket a testemre gyerekkoromban. Hogy lecseréljem-e a fél ruhatáramat most, ma terhes ruhákra, amikben legalább nem látszik, hogy kövér vagyok, ha kövér vagyok. Hol is tartok a ciklusomban? Mindegy, a pms nem kreál érzéseket, max felnagyítja azokat. Amúgy is azt senki sem látja, hogy pms-elek, azt, hogy kövér vagyok, azt meg mindenki. És közben azon gondolkozom, hogy milyen diétát kezdjek el holnaptól, pedig persze egyikben sem hiszek, mert az összeset láttam édesanyámat kipróbálni, amíg kicsi voltam. Egyik se működött. Bezzeg az önostorozás... Akkor abba belekezdek, de nem is holnap, minek várjak addig, most vagyok kövér. Minek ettem meg a kaja felét ma ebédre, amikor ehettem volna csak a negyedét, és akkor most valszeg éhes lennék, de ez amúgy is már egy másik téma, az evészavar, aminek semmi köze, vagy inkább a faszt nem, egyik triggereli a másikat, vicious cicle.  Az életem. A napjaim.

És miközben elfáradok a testképzavar-gondolataimban, Iránban néhányan a kivégzésükre várnak .