A testképzavar kibaszottul kimerítő. Egész nap, szünet nélkül, pihenés nélkül azon gondolkozni, hogy vajon kövér vagyok-e, vagy csak annak érzem magam. Hogy vajon kövér vagyok-e, vagy csak a szüleim tettek megjegyzéseket a testemre gyerekkoromban. Hogy lecseréljem-e a fél ruhatáramat most, ma terhes ruhákra, amikben legalább nem látszik, hogy kövér vagyok, ha kövér vagyok. Hol is tartok a ciklusomban? Mindegy, a pms nem kreál érzéseket, max felnagyítja azokat. Amúgy is azt senki sem látja, hogy pms-elek, azt, hogy kövér vagyok, azt meg mindenki. És közben azon gondolkozom, hogy milyen diétát kezdjek el holnaptól, pedig persze egyikben sem hiszek, mert az összeset láttam édesanyámat kipróbálni, amíg kicsi voltam. Egyik se működött. Bezzeg az önostorozás... Akkor abba belekezdek, de nem is holnap, minek várjak addig, most vagyok kövér. Minek ettem meg a kaja felét ma ebédre, amikor ehettem volna csak a negyedét, és akkor most valszeg éhes lennék, de ez amúgy is már egy másik téma, az evészavar, aminek semmi köze, vagy inkább a faszt nem, egyik triggereli a másikat, vicious cicle. Az életem. A napjaim.
És miközben elfáradok a testképzavar-gondolataimban, Iránban néhányan a kivégzésükre várnak .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése