hótalp nélkül.

hatkor szól a vekker. miért hatkor? miért szól? miért a vekker? minden-reggeli kérdések, amelyekre válasz nincs, mert nem motiváltan kelek, hanem motivációért. utolsó ölelés a párnának, majd elválunk egymástól, mint ágtól a levél. és igen, kint puszta, hideg tél. gyönyörű. a Nap még hezitál, de lassan elindul felfelé, narancs-rózsaszínbe borítva a hegyek és felhők közötti meztelen eget.

óvatosan gurítom le az első korty vizet. instant boldogság. elindul a nap, elindul az élet számomra is. végre! még nem döntöttem el, hogyan teszem ma jobbá a világot. talán nem is fogom.

télen mindig nehezebb. a lábam is nehezebben mozdul, pedig még nincs rajta a bokasúly. csak a konyháig szeretek először eljutni, hogy cukor és koffein nélkül indítsam be az agyam. de úgy igazán. engedek a táplálkozás örömének és ez már nem az első mosoly a napomban.

aztán már nem marad más hátra, mint előre. mindennap eljön ez a pillanat. a döntéshelyzet, amikor végtelen lehetőség közül keresem kiválasztani azt, amely elég. amely nekem ma elég, amely belőlem ma a világnak elég.

legyen ma is az, hogy nem süppedek depresszi(h)óba. azt hiszem, igazán, ezt a döntést már tegnap meghoztam, ezért keltem fel ma egyáltalán, és ha egyáltalán, akkor korán. de ma újraírnám, ha leírtam volna. január van, tél, hideg, korlátok, szabadságvesztés, elhatározás, akaraterő, kitartás, eredmény. lépkedek a kitaposott nyomban.

pénteken még nem tudom, mit hoz majd a vasárnap. a felhők fölött fog sütni a Nap, vagy a hóesés alatt?

nem én vezetek. ülök mellette, biztonságban. négy kerék gurul, négy kerék forog. ismerős az érzés, hogy ismeretlen az érzés.

érkezés. most több újratervezésbe került eljutnom oda, ahova indultam. nem félek az eltévedés kudarcától. a lényeg csak, hogy felismerem a tévedést, hogy elindulok újra, hogy ha egyedül nem megy, segítséget kérek. nekem egyedül nem megy.

látom, olykor látni vélem, hogy nem, nem csak magam miatt kell, hogy odaforduljak. oda. hozzá. nem biztos, hogy nekem kell a segítség, amikor én kérem. ekkor kell igazán a bátorság.

kész vagyok. reggel óta, ennyi idő kellett, hogy elkészüljek. ennyi döntés, ennyi mosoly, ennyi instant boldogság, ennyi találkozás, ennyi megismerés, ennyi tévedés, ennyi eltévedés, ennyi újratervezés, ennyi bátorság. nap közben is kezdődhet valami új. erre vagyok kész. mert ma utolértem a lelkem, minden a helyén van hozzám képest. így kezdődik ma nap közben valami új. a holnap pedig nincs megígérve.

ülök megint. gyűjtöm a kilométer-hiányt a lábaimba. az irány egyértelmű, a szabadság felé. úgyhogy arra megyek, és holnap is korán kelek.

lehetek én, aki vagyok. mert ez van. vagyis ez vagyok.