différence.

c’est la vie.

je regarde autour de moi. je ne changerais rien.

j’ai eu envie de partir. je suis partie. je suis seule.
des fois je suis aussi triste, que le ciel commence a pleurer. je regarde les larmes de la pluie, je me contemple moi-même. il y a quelques moments, j’étais á bord de l’avion. j’ai vu, j’ai cru que le soleil brille au dessus des nuages. j’ai besoin d’épreuve pour y croir, mais je ne le vois plus. je ferme les yeux. puis je les rouvre, sinon je peux pas continuer à écrire. et ce que je vois maintenent c’est l’épreuve. mon envie de rouvrir les yeux.

j’ai toujours le droit de changer. dès que je reconnais les limites de ma liberté du moment donné, je peux agir. je peux partir. je peux rester.

c’est la vie, mais surtout: c’est ma vie.




je n’étais pas obligée de partir. mais j’y étais libre.

múzsapuszi.

tegnap majdnem elkezdtem írni egy bejegyzést, amely összesen azt tartalmazta volna, hogy a múzsapuszi elkerül engem Grenoble-ban. erre tegnap este kaptam egy akkorát.. már múzsapuszit. inspirációt. lelket. lelkesedést. 

lehet bármilyen lenyűgöző egy színházi előadás, mindig is és még mindig a kedvenc részem, amikor vége. amikor meghajolnak a színészek, és az orrunk előtt változnak vissza önmagukká. levetik a karaktert, megszabadulnak a szerep terhétől, örömeitől, bánatától, visszaveszik a sajátjaikat. és lesznek újra azok a személyek, akik a lelkükkel kapcsolódnak hozzánk. mert immár valódiak.

ahogy a csecsemőnek van dolga a születésénél, a közönség is dolgozik a színházban. befogad, elfogad, azonosul, rácsodálkozik, nevet, könnyezik, és nem utolsó sorban; tapsol. tapsol mindenével, és a mindenéhez már az előadás élménye is hozzátartozik. rezonál, elismer, és a hangjával segít a színésznek újra megérkezni. ez az igazi közönségtalálkozó.  

a színpadon lenni is jó. a színpadról adni jó. és visszaemlékezni, újra a színpadra helyezni önmagadat... eggyé lenni mindenki mással, akivel megosztod a színpadot... érezni a köteléket... egymás felé és a publikum felé... ez. csak ez számít. ez a kötelék, amelyet nevezhetünk szeretetnek, elfogadásnak, adás-vágynak.

alázat.