talán egyszer
ideje, hogy szembenézzek azzal, mi mindent tanított nekem a sport. egy
legfontosabb jut eszembe kapásból.
sosem voltam valaki,
aki könnyen ítél másokat. ez talán részben betudható a katolikus nevelésemnek.
de aztán, mint mindent, amit a szüleinktől vagy épp hittan órán megtanultunk, felülértékelünk,
elfogadunk, elhagyunk vagy magunkévá teszünk. és így történt, hogy a végtelen
alkalommal, amikor kimegyek futni, felülértékelem ezt az ítélkezés dolgot.
sosem tudom, hogy
a másik mióta fut. talán csak most indult, ezért ilyen gyors. talán már 30 kilométer
van a lábában ma. talán még 30 további kilométer vár rá. sosem tudom, hogy a
másik mióta fut. talán ma van az első futása egy hosszabb kihagyást lezárván.
talán ma van az első futása életében. talán ma van az első futása egy betegség
után. sosem tudom, hogy a másik mióta fut. talán már az első cipője futócipő
volt. talán csak full felnőtt korában talált rá a futás. talán nem is fut, ez
most csak valami illúzió.
sosem tudom, hogy
a másik mióta fut. talán ma csak 200 métert megy, de holnap lefutja a marathont.
sokan mondják, hogy „nem tudnak futni”. (ez majdnem olyannyira lehetetlen, mint
nem tudni énekelni.) „én nem tudok, csak 200 métert futni egyszerre”. tessék.
sokszor így kimondják. hogy igazából tudnak futni. 200 métert. kis túlzással
talán (áh, én sosem túlzok…) mindenki így kezdi. én tuti, hogy így kezdtem. 200
méterrel. nem a képesség a kérdés, hanem az akarat. és nem szégyen nem akarni
futni, nem szeretni futni, ugyanmár. de amikor nem akarok futni, vagy nem
szeretek futni, nem azt mondom, hogy nem tudok futni. mert nem tagadom el a
testemtől azt, amire képes.
sok cipőben futottam
már. voltam futó és nem futó, kezdő és újrakezdő, edzés elején lévő és 30.
kilométerben küzdő, jóleső és szenvedő, napon olvadó és mínuszokban befagyott fenekű.
lépések, egyik a másik után.
egyetlen dolgot
tudok érezni mindenki felé, aki szembefut az életben. tiszteletet. tiszteletet
feléd, amiért teszed egyik lábadat a másik elé. nem a lefutott táv lesz menő.
hanem te, amiért több akartál lenni ma, és tettél ezért.
engem futóvá tett
a futás. a lépések, egyik a másik után.
és út közben
elfogadóvá tett az elfogadás. és megértővé a megértés. és elismerővé az
elismerés. és bármivé tehet még bármi, amit rendszeresen teszek. mert a futás
egy óriási metafora.
egyébként azt
hiszem, hogy Jézus hosszútávfutó volt. bár én elég sok mindent hiszek Jézusról…
