nem egettem fel a hidaimat. a hidaim alatt azokat az origami viragokat ertem, amiket ezektol az orokre fontos ferfiaktol kaptam. ott lett volna helyuk a hamvaknak, Budapesten, a lanchid alatt, ahova az eso elol huzodtunk be. melyik szintje lenne az elkerulesnek, hogy el tudjam kerulni a tenyt, hogy valaki feltetel nelkul szeretett, de ettol en beszartam es nem hagytam neki? szeretnem megugrani ezt a szintet. atugrani ezt a fajdalmat. neha. maskor csak futnek elegetni a viragot. mmint viragokat. egyiket a masik utan. vagy elotte. akkor biztosan visszamennek neha a lanchid ala. es emlekeztetnem magam, milyen volt az igazi szarjaimnak szeretve lenni. de nem egettem fel a hidaimat, ugyhogy maradnak a veletlen uzenetek es az emlekezteto emailek. a szerelmes leveleket sosem egetnem el. az olyan lenne, mintha a lelkem egy darabjat gyujtanam meg. hat hulye lennek en?! a lelkem marad, viszem magammal, megvarom, mig utoler. mig utolernek az ocean melye szinu reszei es a foldtunder reszei is.
