Amikor hétfő este minden figyelemelterelés ellenére elkapott és a földhöz vágott, hirtelen nem is tudtam a szomorúság-e ő vagy a félelem. Hirtelen biztossá vált, hogy csak Anna örök. Miközben szorított a padlóra, megszólalt az az én, te ő, miszerint ez pontosan ezért bátorság. Nem azért, mert eltűnik egyik napról a másikra, hanem azért, mert így képes fájni.
A könnyeim mögül is kinevetem magam amiatt, hogy csak erről vagyok képes írni. Ilyenkor elkerül a napló, előkerül a blog. Lehet, hogy pont fordítva kéne ez legyen. Valaki egyszer azt mondta, amikor olvas, a hangsúlyozásommal hallja ezeket a rövid mondatokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése