van valami szép a szakítás utáni jóllétben. amikor még friss benned a szeretés, az érdeklődő figyelés, a bénázásra való bátorság, az ego-elengedés, és ezeket hirtelen - jobb híján - magad felé fordítod. gyorsan lesz az ember ilyenkor szépséges mint egy frissen sült croissant és magabiztos mint egy tömb francia vaj.
nem tudtam, hogy létezik ekkora fájdalom. amikor elment, és utána két napig hányingerrel görnyedve sírtam az ágyon, akkor éreztem így először. néha leerőltettem egy-egy korty vizet a torkomon valamiféle életösztön miatt. van az a mondás, hogy ordít a csönd, hát a szívszakadást követő csönd nem ordított. én viszont igen.
pontosan emlékszem a férfira, és egyáltalán nem - arra mégsem, hogy mikor születette ez az írás. réges-régen, valamikor az ősidőkben. nagyon régen. de az érzés örök. ő pedig örökre fontos volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése