Bátorság vagy nem bátorság elindulni otthonról, amikor tudod, hogy jó helyre mész, a fenekedben érzed a boogie-t az indulásra, és nem égeted fel a hajóidat? Támogató közegből, befogadó közegbe átvándorolni bátorság-e? Elégedettségből kihívásokba migrálni kell-e bátorság? Keresni a fejlődésedet, kamatoztatni a talentumaidat, nyitni a világra ér-e annyit, hogy kibővítsd a komfortzónádat? Csinálnám-e, ha nem lenne magától értetődő?
Ezt a blogbejegyzést az utazásom olyan 12. órájában kezdtem el írni. Most már a megérkezésem 12. napja van, és most megpróbálom folytatni. Vagy újrakezdeni. Vagy csak úgy írni.
Nehezen hozok döntést, és nagyon féltem ettől az egyébként rövid külföldi kiruccanástól. Azért féltem tőle, mert nagyon szeretem azt a biztonságot, amelyet az otthoni kapcsolataim adnak. Az utóbbi években kialakult mély barátságok, közösségek, a családom, illetve a különböző helyekhez fűzött gyengéd érzelmeim erősen húztak hátra, miközben a vágyaim, a boogie a fenekemben, az idegen nyelvekhez és emberekhez való fura vonzódásom lökött volna előre. Amikor viszont utaztam errefelé, éreztem, hogy ez a legjobb döntés, amit meghoztam- talán életem legjobbja, de az aktuálisan legjobb egészen biztosan. Mert elhittem, elhatároztam, hogy ezek a kapcsolatok nem fognak eltűnni, ellenben tudom, hogy mire van szükségem, és azt meg tudom teremteni. Bárhol.
A Rajna parton sörözés még előttem van, de futás, biciklizés, kirándulás, állásinterjú, szentmise, vezetett ima, mozi, kóruspróba, múzeumozás, könyvtárazás... és végtelen új ember megismerése már az enyém itt. Persze ne tegyük a cseresznyét a torta tetejére- rossz érzés, hogy nem tudok ott lenni a barátaim fellépésein, a közös kirándulásokon, vagy otthon, amikor vidéki rokonok látogatnak meg minket, és rossz, hogy nem lesznek ők ott, mikor befutok a félmaraton végén meghalva, vagy hogy ami nekem itt szép és kedves, azt nem velük tudom megosztani. Szerencse, hogy 48 %-ban introvertált vagyok :D
Egyszer egy kedves barátom azt mondta, ha kimész külföldre, akkor szembesülsz csak igazán azzal, hogy ki vagy és milyen vagy. Mert hirtelen megváltozik minden, és ez az arcodba vágja a tényt, hogy te viszont ugyanolyan maradtál. Ugyanazok a hülyeségeid, a nehézségeid, az igényeid, a vágyaid. Gyorsan telik itt az idő, már megcsapott ennek a jelenségnek a szele, és jólesett. Mert nem változni jöttem ide. A vágyaimat követem, de azok nem a változásra, hanem a fejlődésre hívnak. És szabad vagyok arra is, hogy elbukjak, hogy ne érezzem jól magam. De szabad vagyok arra, hogy elégedett legyek és élvezzem a pillanatokat. Egyiket a másik után. Ahogyan adja az Isten. Ezért magától értetődő. Az elvárásmentesség teszi azzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése