minthacsak.

mintha nyár lenne.

meleg, zápor, szabadság. híd.

mintha ez az év felesleges lenne. nem ébred bennünk a hála azért, hogy biztonságban vagyunk, nem nézünk távolabb egy karnyújtásnál, nem érzünk együtt azokkal, akiknek nem a panaszkodás végett rossz. illúziók törnek össze és épülnek fel újra, és elhisszük a saját valóságunkat. csukott szemmel kérdezzük egymástól, "hogy vagy?", és önmagunk irányába is csak vakon tapogatózunk. mindenkivel más történik, és még önmagunkkal sem érzünk együtt.

nem az történik, amit vártam, nem azt találom, amit kerestem. még mindig hiányzik, ami hiányzik. ülök a Dunával szemben, érzem a változásom. egy könnycsepp bucskázik csak a számig, ez még nem sírás. ez még az élet. betölt és a szívemet járja át, ott tanyázik, amíg túl nem csordul, és mégis zokogva tör a felszínre. magamat hagyva maga után.

mintha az egész világon csak ennek lenne értelme. az időnek, amivel megajándékozzuk egymást és a szeretetnek, amit ingyen adunk.

nem csak neked, nekem is.
minthacsak nekünk lenne.