(ekezet nelkul)

 nem egettem fel a hidaimat. a hidaim alatt azokat az origami viragokat ertem, amiket ezektol az orokre fontos ferfiaktol kaptam. ott lett volna helyuk a hamvaknak, Budapesten, a lanchid alatt, ahova az eso elol huzodtunk be. melyik szintje lenne az elkerulesnek, hogy el tudjam kerulni a tenyt, hogy valaki feltetel nelkul szeretett, de ettol en beszartam es nem hagytam neki? szeretnem megugrani ezt a szintet. atugrani ezt a fajdalmat. neha. maskor csak futnek elegetni a viragot. mmint viragokat. egyiket a masik utan. vagy elotte. akkor biztosan visszamennek neha a lanchid ala. es emlekeztetnem magam, milyen volt az igazi szarjaimnak szeretve lenni. de nem egettem fel a hidaimat, ugyhogy maradnak a veletlen uzenetek es az emlekezteto emailek. a szerelmes leveleket sosem egetnem el. az olyan lenne, mintha a lelkem egy darabjat gyujtanam meg. hat hulye lennek en?! a lelkem marad, viszem magammal, megvarom, mig utoler. mig utolernek az ocean melye szinu reszei es a foldtunder reszei is. 

sebesvonat.

 Kint zuhogott az eső éppen, ők egy kávézóban ültek. Ideális idő egy második randevúhoz.

A lány gyönyörködött abban, mennyire abszurd ez a délután, mennyire megmagyarázhatatlan véletlen hozta őket most megint össze. Azért tetszett ez neki, mert szerinte a véletlen is mindig megmagyarázható, például, amikor elment egy szigetre és ott egyetlen emberrel találkozott, akiről később kiderült, hogy iskolás korában elveszítette a testvérét, és ehhez ő tökéletesen tudott kapcsolódni, mert neki pedig a legjobb barátjának a testvére halt meg, amikor iskolások voltak. Megmagyarázható véletlen.

A fiú arra gondolt, hogy milyen szép ez a lány, aki itt ül előtte és abban hisz, hogy a világon minden leírható, megmagyarázható, bebizonyítható, nincs szükség se hitre, se véletlenekre. (spoiler: a lány úgy halt meg később, hogy nem tudott mindent leírni, megmagyarázni, bebizonyítani, mégis hitt abban, hogy minden leírható, megmagyarázható, bebizonyítható. És abban is hitt, hogy nincs szükség hitre, mivel minden leírható, megmagyarázható, bebizonyítható.) Ennek a lánynak nagyon szépek az érzései, és valahogy az érzései által ő maga is.

A lányt elöntötte a gondolat, hogy ez a fiú túl sok mindenben hasonlít az apámra. De leginkább lehet, hogy csak abban, ahogyan szeret hinni dolgokban. Tudta, hogy nem megúszható, hogy a szülei egyes tulajdonságai a fiúban is meglegyenek, és már el is kezdte sajnálni magát, hogy az apjának pont ez a tulajdonsága egész életében elkíséri majd, mert erre a fiúra olyan határozottan mondott igent a teste, hogy (spoiler) sosem tudta már nem szeretni őt, nem kíváncsinak lenni rá, nem kedvesnek lenni vele, nem elvárásoktól mentesen csak megfigyelni a létezését, hol távolról, hogy közelebbről tanúzni az életútját.

A fiút is a saját apjára emlékeztette a lány, nem tudta még megfogalmazni, hogy miért, de biztos volt benne, hogy egy része ennek a lánynak mindig elérhetetlen és piedesztálra emelt lesz a számára. Azt még nem tudta (spoiler), hogy csak az érzékenységének elutasításában olyan, mint az apja, nem az elérhetetlenségben. Mert a lány úgy döntött mindig újra és újra, hogy az ezzel való küzdelmét nem rejti pajzs mögé. Pajzsmirigy mögé.

Nézte a fiúnak a szemét, a barna őzike szemeket, és azt, ahogyan a szemöldöke fölött ráncolódik a bőr. És milyen volt a lovad a sivatagos játékban? kérdezte. Szabad - válaszolta a fiú. A lány nem hitt a játékban, de tudta, hogy a fiú igen, és hirtelen szépnek látta a fiút azért, mert hisz a szabadságban.

A fiú hirtelen úgy érezte, valaki szépnek látja őt, megijedt az elérhetetlenségtől, elállt az eső, induljunk - mondta, majd leakasztotta a pórázt, amely eddig a székre volt akasztva, gyere, Mo, szólt oda a sárkányának és felállt.

draft.

van valami szép a szakítás utáni jóllétben. amikor még friss benned a szeretés, az érdeklődő figyelés, a bénázásra való bátorság, az ego-elengedés, és ezeket hirtelen - jobb híján - magad felé fordítod. gyorsan lesz az ember ilyenkor szépséges mint egy frissen sült croissant és magabiztos mint egy tömb francia vaj.

nem tudtam, hogy létezik ekkora fájdalom. amikor elment, és utána két napig hányingerrel görnyedve sírtam az ágyon, akkor éreztem így először. néha leerőltettem egy-egy korty vizet a torkomon valamiféle életösztön miatt. van az a mondás, hogy ordít a csönd, hát a szívszakadást követő csönd nem ordított. én viszont igen.

pontosan emlékszem a férfira, és egyáltalán nem - arra mégsem, hogy mikor születette ez az írás. réges-régen, valamikor az ősidőkben. nagyon régen. de az érzés örök. ő pedig örökre fontos volt. 

valahol a kettő között.

10 fok van a házban. Odakint is, és 10 percenként leszakad az ég, 35 km/h-s széllel, néha jégeső, páratartalom mittomén, ha elázom, bemegyek, lezuhanyzom meleg vízzel és egy perccel később újra vacogok a nyirkos hidegben. A nyirkos hidegben, ami bent van a házban. Is. 10 fok. A páratartalom mittomén, minden nyirkos, az ágy vizesnek érződik, nem embernek valónak. Befekszünk mégis minden este, mert ez van, pár perc után valahogy a testmeleg elviselhetővé teszi a takaró alatti állapotokat. Reggelre folyik a víz az ablak üvegén belül. 10 fok a házban, hadd írjam ezt le még egyszer.

Ponta Delgadaból jövünk vissza, zötyögünk a busszal. Valamiért most a buszon is hideg van. A valami, amiért hideg van, az a klíma, ami megy. Megfagyunk, pedig végre előző nap, nem otthon, melegben aludtunk. Az egyetlen szempont volt az airbnb-s szobaválasztásnál, hogy legyen fűtés. A buszon visszahűlünk, és azon gondolkozunk, hogy tegyük a házat kicsit barátságosabbá.

Gyertya! Vegyünk gyertyákat! Vegyünk teamécseseket és akkor minden vízszintes felületre tehetünk belőle! Tea és mécsesek a nappaliban. A 10 fokos, nyirkos nappaliban. Let's do that. Begurul a busz, ő már fáradt, menne csak haza, maradj akkor a megállóban, amíg megérkezik az autó, én beszaladok a szupermarketbe, mondom, és szaladok. Váratlanul gyorsan megtalálom a gyertyákat, veszek egy csomag mécsest. Gyufa nincs mellette a polcon. Megkérdezem az eladót, van-e gyufa a boltban. (Biztos vagyok benne, hogy van, ez egy szupermarket) azt mondja, nincs. (Szerintem csak nagyon közel vagyunk a záráshoz, és nincs kedve megmutatni/elmagyarázni, hogy hol van.) Fizetek, szaladok. 

Felérünk a házba, körülnézünk gyufa után. Nincs. Ez az önkéntesek háza, és a host egy másikban lakik, írunk neki whatsappon, hogy tudna-e kölcsönadni gyufát vagy öngyújtót. Nincs. Azt mondja, hogy nincs neki. (Bevallom, nem hiszem el ezt teljesen. Inkább valszeg csak nem akarja, hogy felgyújtsuk a házat. Nem tudja, hogy így közelebb kerülünk ahhoz, hogy megtegyük. Tényleg, még viccelődünk is ezen, hogy ezt kéne tenni, és akkor legalább egy kicsit felmelegedhetnénk.)

Hogyan gyújtsuk meg az összes, reményt adó teamécsesünket gyufa és lighter nélkül? Körülnézünk. Toaster! Van egy toaster a konyhában, egy egészen öreg darab. Ez azt jelenti, hogy a cekaszok nincsenek semmilyen biztonsági módon takarásban. Bedugom a toastert, (jobb kézzel zárt ujjakkal lapos tenyérrel lefelé billenő mozdulat) lenyomom. Kiegyenesítem egy mécses kanócát. Próbálok a legfelső cekaszhoz elérni a kanóccal. Túl rövid. 

Hogyan gyújtsuk meg az összes, reményt adó teamécsesünket gyufa és lighter nélkül, ha a kanóc túl rövid, de van egy toasterünk? Megpróbálhatnánk tésztával, mondja. Micsoda ötlet! Igen! mondom én. Ha lenne spaghettink.... Anna, az orrod előtt van egy csomag spaghetti. Ebben igaza van, csak még az életben soha nem láttam meg semmit, ami pont az orrom előtt volt, apai örökség. Uhhh, tényleg! mondom. Leveszem a csomag tésztát, kiveszek belőle egy szál spaghettit. (Jobb kézzel zárt ujjakkal lapos tenyérrel lefelé billenő mozdulat) újraindítom a toastert. Bedugom a kezemben lévő spaghettit a legközelebbi cekaszhoz. 3 másodperc. Meggyullad. Ő már nevet, én még meggyújtom az első mécsest, nehogy elveszítsük az értékes tüzet. 5 perc hasfájós földig görnyedős nevetés következik.

Mi ez az élet?! Mi az, hogy ebben a fos házban vagyunk, ahol tényleg 10 fok van, és vizes ágyakban alszunk, fél napokat a térdig érő sárban, esőben digging, aztán csak egyik diszkomfortból a másikba esünk, amúgy egész nap éhesek vagyunk, igyekszik a testünk nem éhen halni, de és akkor veszünk teamécsest, hogy ne legyen totál depi az egész élmény, és akkor a szupermarketben, a SZUPERMARKETBEN nem lehet kapni gyufát, a hosttól sem kapunk gyufát, és akkor a toasterből, a TOASTERBŐL, spaghettivel, SPAGHETTIVEL bazeg, tüzet csinálunk????!!! Mi. Ez. Az. Élet.? Mii. Történik.?????!!!

Mondtuk, hogy sosem akarjuk elfelejteni ezt az estét, de hogy lehetne elfelejteni ezt az estét?

Úgy szoktam leírni a São Miguelen töltött hónapomat, mint tökéletes. Tessék, mind. Most lehet fogalmatok arról, hogyan definiálom a tökéletességet. Most még nem tudom, hogy ezt az írást "a tökéletesség definíciójá"-nak vagy "Prométheusz"-nak hívjam Valahol a kettő között, az óceán közepén.

(cím* nélkül.) *apa

először a kabátot veszem le, és leteszem erre a padimitációra. körülnézek. nincs túl nagy forgalom, de persze folyamatosan járnak az autók a rakparton meg a hídon, a villamos is jár még. hideg van. kibújok az összes ruhámból, akkor kezdek fázni, amikor leveszem a cipővel együtt a zoknit is, nem akarom, hogy vizes legyen. a vízhez lépek és beleereszkedem. finom meleg. a fiú már benne van, tudom, hogy nem nézett, amíg levetkőztem. a gondolataiba merülve áztatja magát a lefolyó vízben. még nem döntöttem el, hogy lefekszem-e vele és ha igen, itt vagy majd otthon. mennyire fontos nekem ma a higiénia, lássuk. erről nem mondott semmit a doki. bár valszeg nem feltételezte, hogy a csöves jakuzziban tervezek szerelmeskedni valakivel.

mikor csináltattad ezt a tetoválást? kérdezem tőle. ezt? lenéz a karján lévő vasmacskára. ezt még gimi alatt, akartam egyet lázadni. de nem bántam meg, kicsit nőtt azóta a bicepszem és így még jobban néz ki. hozzáérek a karjához. tudtad, hogy Sissy-nek is volt egy vasmacska tetoválása? mosolyog rám. tudta. innen jött az ötlet. mert Sissy valszeg bipol volt, és amikor megkaptam a diagnózist, akkor varrattam ezt. akkoriban még könnyebben kapcsolódtam női karakterekkel - könnyebben, mint a szexualitásommal. tudom, hogy anno fiúkkal kezdte a kísérletezést, mert félt attól, hogy valakit teherbe ejt. keresztény családokban felnőtt gyerekeknek ez fontos. ezt ismerem én is, bármit lehet, amíg nem lesz belőle abortusz. engem itt nem fog teherbe ejteni, ez biztos. még lehet, hogy odaérnénk a parkba az analog balatonra. mondja halkabban, mert közelebb ül és ad egy puszit az arcomra. jól esik, ahogy a vizes testeink egymáshoz érnek, ez valahol a gyengém. főleg a szép, tetovált, biszex, bipol, egyetemista srácokkal.

és most ugrik be, hogy két hónapja is analog balaton volt. meg egy kis action utána. akkor ezt a fiút még nem ismertem. 

ez a felismerés most érzelmileg túlterhel és tudom, hogy le fogok feküdni vele. azt még nem döntöttem el, hogy elmondom-e neki, hogy terhes vagyok. 

(szigetek)

mindig volt egy indokolatlan vonzódásom a szigetek felé. az én megélésem az, hogy az indokolatlannak tűnő vonzódások sosem vonzódásom tárgya és köztem lévő rezgésekről szólnak, hanem arról, hogy mikben vagyok. (ettől a kifejezéstől igazából agygörcsöt kapok. szóval inkább) inkább mi van (éppen) bennem. (csak “éppen”, ha nem a szigetek ők. mert a szigetszerelmem konstans. valami itt mindig van.)

são miguelen találkoztam a vonzalom okával, ami bennem van. sziget. (egy sziget. a sziget. én sziget. ) ha van olyan, hogy lélek-természeti egység, az enyém são miguel.

létezem éppen ezen a szigeten, ami tanít és amivel közben oly könnyű azonosulnom. ahogyan változatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, random, sokoldalú, indulatos, csendes, őrjítően hangos, sártenger és mély szépség, káprázatos napsütés és szenvedélyes esőzés váltakozása. határozottan a helyén van a határtalan óceán közepén. egyszerre ad szabadságot és biztonságot. 

(lehet, hogy most csak minden nőt írtam le. de oké, akkor szigetek vagyunk. nagy szabadságigénnyel és biztonságvággyal. és szabadságengedéssel és biztonságteremtéssel. )

amúgy ezzel együtt, mint egy csöndbe fulladó hullám, érkezik a felismerés, hogy kik és miért vannak az életemben. mármint a kapcsolataim. hirtelen egyértelmű, ki jött, maradt, tart engem, nem tart tőlem, ki bír el, ki bízik és ki bízza rám magát.

amúgy ők azok, akik számítanak, akik lelkem szigetének (bloah mekkora giccs kép. folytatom) (nem tudom folytatni. inkább legyen csak a lelkem. tehát akik a lelkemnek…) nemcsak csiszolatlan gyémánt részeit, de legmélyebb karcolásait is ismerik és így, teljesen szerelmetesen szeretnek. és vica versa. (a szerelmet, igény szerint cserélhetjük szenvedélyesre. csere-bere fogadom. attól még nem az enyém, és én sem az övé. szabad biztonság, biztos szabadság. is-is. kapcsolódás. találkozási pont, annak minden törékenységével és feszültségével. )

amúgy ezeknél a kapcsolódásoknál -ha egy bécsit kérdezel- csak a bécsi csapvíz lehet jobb. szerintem meg az a férfi, aki nemcsak a saját, de a nő szabadságát is elbírja. (ja nem. ő már benne van a kapcsolataim részben.)(akkor stornó.) ( a bécsi csapvíznél van az írás vége. ) (aki pornót olvasott a stornó helyett, annak még folytatom.) (legközelebb.)

római vakáció.

 Hallotta az esőcseppek kopogását a tetőn. Tudta, hogy ez lesz megint, már nem is csodálkozott. Április van. A konyhapult mellett állt, amíg várta, hogy felmelegedjen az előző napról maradt kaja. Nézte, ahogy olvad a sajt a rakott krumplin, 10 másodpercet mutat a mikró. 1 percre tette be. Az anyja hozta tegnap, mondván sosem eszik eleget. Ebből tudjuk, hogy ő bármelyikünk. Akkor is az, amikor eszébe jut a válása előtti utolsó együttléte a volt feleségével. Nem is tudta, hogy ő vagy a Lana indul-e be jobban attól, ha ráfog a nyakára, de ez az utolsó együttlét volt az első, amikor nem gondolt arra, milyen lenne most megfojtani. Szex után a Lana rögtön kiment a konyhába, ő pedig hallotta, ahogy beindul a vízforraló. Tudta, hogy mostantól ez lesz a legjobb barátja, ha nem lesz, aki főzzön rá, legtöbbször zacskós levest fog enni. Aztán mégsem a zacskós leves lett a standard menü, hanem a rizottó, vagy valami olyasmi, rizses kaják különböző verziói. Így az esőben szeretett filmezni, csak kinyitni a laptopot és vagy a youtube-ra vagy a Netflixre ráfüggeni. Most viszont, ahogy az ölébe vette a gépet, a skyscanner-t nyitotta meg. Hova, hova kéne menni, ahol nem esik az eső? Róma. 400 ezer csak oda. Miért nincs közvetlen járat? Valami fapadosat lenne jó kifogni. Rómához sok emlék köti, még a házassága előtt vitte el oda egy nőjét. Egy hétig csak dugás meg pizza. Hogy is hívták a nőt? Még Fiumicinon elbúcsúztak, a nő akarta, hogy ne találkozzanak többet, ő még párszor el tudta volna viselni maga előtt térdelve ezt a szőkét. De a nő persze vagy többet akart vagy semmit. Nem Róma. Most ugrik be, hogy egy haverja hívta, hogy menjen Barcelonába. Felfrissíthetné a spanyolját. 30 ezer, közvetlen járat. Vamos a la playa! Holnap délután fel is hívja a Gabit. Az olcsó repjegy feletti öröm lendületével feláll a kanapéról, hogy dobjon egy sárgát. Fürdőszoba és csorgás. Valahogy ez a hang most egyszerre megnyugtatja és felkavarja. Még le se rázza, amikor érzi, hogy a szemébe könnyek gyűlnek. A Lana hogy utálta, hogy állva hugyozik, minden héten kérte - eleinte még szépen, de hetente egy-egy decibellel feljebb emelve a hangját a házasságuk vége felé már üvöltött vele emiatt - hogy üljön már le arra a kibaszott ülőkére, mert olyan sárga a WC kívülről, hogy szégyell vendéget fogadni, meg amúgy is, tessék a szivacs, és akkor törölje ő, azt szívja a saját hetes pisijének a szagát. Most nemcsak az ülőkét, még a fedelet is lecsapja. A fedél hosszában végigreped. Arra gondol, hogy az a nő, a római vakációs, ráülhetne, és akkor nem kell térdelnie, csak előrehajolna, éppen annyira görnyedne a háta, hogy kidudorodjon a gerince. A Lana csak baszogatná, hogy rendeljen új fedelet és csavarozza rá, mert nem fog egy putriban élni. Az apja, csak lebaszna neki egyet. Bárcsak valaki baszogatná most. Akkor nem folynának itt a könnyei, mint egy gyereknek, mint neki is gyerekként a fürdőszobában hangtalanul. Senki nem szopja le, senki nem baszogatja, senki nem basz le neki egyet. A rakott krumpli a dohányzó asztalon hűl ki.

heti két hajmosás.

amikor rájössz, hogy az elmúlt évben nem túlélő üzemmódban voltál, hanem halott, és kijőve ebből az élet hirtelen olyan, mintha konstans egy fesztiválon lennél.

új zenék, táncházban táncolni tanulások, erdőben futások, új és random emberek, fallikus kaják (Käsekrainer, corndog), inspirációk, utazások másik faluba, koncertek, egy hátizsáknyi ruha egy hónapra, overpriced kamboucha, minden idegen nyelvek, kiállítások, előadások és aztán még néha egy 3 évest is fel kell öltöztetned, aki ugye alapbeállításilag ozorán van.

random beszélgetések meg be like:

- megyek egy ilyen retreatre.

- jóga vagy mi?

- ayahuasca.

de közben ez az élet mégis, és nem csak annyi történik meg, ami két hét alatt meg tud. a táncház az nemcsak így egyszer-kétszer elmentél rá a héten, hanem vasárnap mint rendesen és utána a Schwedenplatzon már mindig elfogy a standban a hot dog kifli, ezért kebab brotban kapod a Käsekrainert. fallikus kaja, ugye, de 2 óra tánc után különben éhen halnál itt most tényleg. nem beszélve arról, hogy miközben a lelked jóllakik, muszáj a testednek is. 

olyan fesztivál-ismerkedős kérdésnek tűnt eddig, hogy amúgy egy héten hányszor mosol hajat? pedig az urániától 50 méterre ez a kérdés pont adekvát. a csillagok olyan kicsik és mi olyan nagyok vagyunk és jelentékenyek. Budapest meg amúgy is olyan, mint egy fesztivál azzal, ahogy az Astorián a mozgólépcsőn hiba nélkül mindig szembejön valami alter banda tagja (vagy a Bánki mondjuk).

a csotki karkötőd, amelyet most elővennél utazásos babonából, kiderül, hogy nyáron a rendőrségnél elkeveredett.  ettől még van, aki imádkozik érted. az alvásmegvonásod fejlődési ugrással jár, de és közben kijössz a miért-korszakból, és már nem érdekel, hogy az élet és az érzések miért, csak éled és érzed. megengeded nekik, hogy történjenek és átfollyanak rajtad. meghagyva az ő szabadságukat is.

és tánc! a pupillád meg akkora, hogy nem fér be a buszba, sebaj, hazasétálsz, meg amúgy is születésed óta ilyen. mert ez az élet itt. csak fesztivál.

Az igazság, amely szabaddá tesz bennünket, majdnem mindig az az igazság, amit legszívesebben meg sem hallanánk. (Anthony De Mello)

kiszámítható. (matematikusoknak mindenképp)

egy hetero romantikus regény szex jelenete, de a főhős férfi body-t hord.

egy birkanyáj, de a bundájuk kapucnis.

valamit keresel a lakásban, megtalálod, de nem az utolsó helyen van, ahol nézted, tehát tovább keresed.

Orbán Viktor, de Owen Wilson alakítja.

A White Lotus, de az Amélie Poulain karaktereivel.

a házastársad, de úgy mutatod be mint a férfi, akibe éppen szerelmes vagy.

egy fickó, aki előtted csúszik le az élményfürdőben a piros csúszdán, de Putyin az.

egy kisbaba, de mielőtt büfizik azt mondja, "fogd meg a söröm".

autocorrect, de a no problem-et nő problem-re javítja.

egy elektromos kisülés, de egy miniatűr villamosszék.

az AI átveszi az irányítást, de legalább a Shrek 15 már nem kerül a mozikba.

nárcisztikus, de égővel világít. (semmi gaslighting)

Brexit, de franciául adiEU.

8 napon túl gyógyuló szexsérülés, de csak a kanapé lehorzsolta a térdedről a bőrt. 

salope (kurva), de a kicsinyítőképzős verziója salopette (kantáros nadrág).

átment rajtad a magyar sífutó válogatott fele, de az csak 2 főből áll.

Cseh Laci az olimpián, de ahogy megy be a medencéhez, Cseh Tamást hallgat. ("rajtam maradt télikabát...")

felhív, hogy ezt mára beszéltétek-e meg, az első randit, de csak viccel, már itt van a sarkon. (what the actual fuck?!)

10ed magaddal a 0 fokos szabadban töltöd az éjszakát, de egy embernek nincs hálózsákja.

próbálod a gyerekedre ráadni a kabátot, de ő éppen ozorán van.

fine, de németül használod, fein.

dancing queen, young and sweet, de only seven teeth.

Türkenschanzpark, de épp ovulálsz (Türkenschwanzpark).

egy tipegővel játszóterezel, de a csúszdánál azt énekled neki, hogy "velem csúúúúússz le".

innentől csúszunk lefelé.

end of an era.

a szabadság és felelősségtelenség szele úgy érkezik rád, mint egy kisebb orkán. képtelenség lenne ülnöd. beteszel egy fura 60as évekbeli francia dalt és elkezdesz táncolni. a spotify persze megy tovább és te sem állsz meg. amikor meglátod magad a tükörben, eszedbe jutnak azok a béna videók a 60-70-es évekből, amin az emberek tök bénán táncolnak - mert ezekre a számokra. de jobbára semmire sem gondolsz, csak letörölhetetlen vigyorral az arcodon riszálsz. kimelegszel. kipróbálod a vasárnap tanult lindy hop lépéseket ezekre a fura számokra. sikerül, nem sikerül. ugyanaz. vidámság. bugyi-melltartó és persze zokni. hadd csússzon. perceknek és óráknak tűnik az idő. minden irányba kibújsz a bőrödből. egyszerre táncolsz és énekelsz, és dobolsz néha, és ugrálsz, és akkor állsz meg, amikor effektíve elsavasodtak a lábaid.

de ekkor sem. sosem elég. még.

családom és egyébként is.

Egyébként a családom normális, és még csak nem is egyedi, de büszkén jelentem, hogy nálunk a hajnali műanyagüveg-recsegtetés (abban az időben, amikor még szelektív gyűjtés volt, nem gép etetés a Lidl előtt) nemcsak a még aludni vágyó kamaszok ajtaja előtt szokott megtörténni, de a vendégeké előtt is.

Egyébként a családom normális, de a konyhaablak párkányán tartunk egy cetli tömböt, erre szoktunk bevásárló listát írni. Vagy néha receptet, gyorsan. 

A: Kell venni vizet, írd fel, légyszi a bevásárló listára.

B: Már fel van írva.

A: Tényleg?!

B: Igen, itt van. 2 dl víz...

A: ???

B: ... 30 dkg liszt, csipet só...

Egyébként a családom normális, de pár éve beszereztünk egy elliptikus trénert. Ez a masina most az előszobában, a fürdőszoba ajtóval szemben áll. Az előttem lévő generáció tagjainak karantén szokása lett, hogy az edzőgép kijelzőjére helyezik a laptopot, így a kapaszkodók tartják meg, és edzés közben sorozatot néznek. Mindenfélét.

(Az alábbi szituációban B családom egy középkorú férfi tagja.)

A: (gyanakvóan a kiszűrődő főcím hallatán) Mit nézel?

B: (orrára csúsztatott szemüveg fölött kinéz) Szex és New Yorkot.

Egyébként a családom normális, de középkorú tagjai egyszer véletlen elmentek a fiatalabbakkal Elefánt koncertre. Voltak nézések - mindenki is nézett mindenkivel össze egy ponton - de jobban tetszett nekik, mint a Radics Gigi, akire is véletlen mentek előtte. Azóta meg, ha

(megszólal a Republic)

A: Azt hittem, ez repül az elefánt lesz.

Egyébként a családom normális, és ráadásul mindenki mérnök és a babavárás is úgy mehetett, hogy az se baj, ha nem egészséges, csak bölcsész ne legyen. Ez abból is látszik, hogy a vacsoránál a legfrissebb sötétlyuk kutatás szokott téma lenni, vagy abból, hogy 

A: Hogy vágjam a káposztát?

B: A körszimmetrikusan futó erekre mindig merőlegesen.

vagy:

Q (ő másik család tagja): Vettem egy SIM kártyát, és kitaláltam hozzá egy 4 jegyű PIN kódot, és amikor megnéztem a default PIN kódot, az ugyanaz volt, mint amit én kitaláltam. Erre mennyi esély van már?!

A és B (összenéz): 1 a 10000-hez.

Egyébként a családom normális, és a régebb óta fiatalok is használnak okostelefont. Utcára kilépve, fiatal és öreg, alig lát, olyan fekete a felhős ég, meg a szél is a dolgát teszi, fúj.

A: Siessünk, nehogy megázzunk.

B: (szemüveg fel, okostelefonra néz) Nem mond esőt.

Egyébként a családom normális, és van, aki még festeni is tud. (Van, aki így, van aki úgy.)

A: "B" szeretné a nyáron titokban lefesteni anyáék házát. Szerinted mennyire jó ötlet?

C: Én nem tudom megítélni. De úgy képzelem el a folyamatot, mint ahogy a mókus szokott futkosni a fa körül, hogy mindig ott legyen, ahol éppen nem látják, hogy "B" is így mindig odébb futna, ha anya vagy apa arra jár.

Egyébként a családom normális, de a nem fogalma az nem (khm) mindenkinek tiszta.

A: Randizni mész?

B: Nem.

A: Ritával?

B: Nem.

A: Mikor?

B: (már nincsenek szavak)

Egyébként a családom normális, de talán nem kifejezetten türelmes. De talán cserébe találékony. Vagy valami ilyesmi. "A" vett egy hosszabbítót, ami biztonsági záras, mondta, hogy brutál nehéz beledugni a kábeleket.

B: Ja, azt ismerem. Úgy kell, hogy mozgatod, miközben dugod bele.

A: Én kifúrtam.

Egyébként a családom normális, és ugye keresztények nem pletykálkodnak, csak imaszándékot cserélnek.

Q: Ez a kollégám egyedülálló, elhagyta a feleségét.

B: Bé bé bé!

baaa, micsoda talált draft :D

csak egy embertől nem félek.

hogy írod le azt, aki a legpontjóbb? 

coeur de loup. épp csak annyi időm van, hogy visszatérjek a tetthelyszínre. ez a folyó, amelynek a partján ezt a túl szívmelengető dolgot cselekedtem. és az áldozat? ő is visszatér. 

rebrand.

tutira a poszt nem egyszerre tevődik közzé (:D) az új háttérrel. szóval a régi háttér... szerettem azt a lányt, de fú, milyen dolgokat írt! agygörcsöt kaptam egy konkrét mondaton: "többet gondolok rá, mint a tényre, hogy nem szeret." (cringe-elek most. hard.) soha. soha nem gondoltam ezt. soha nem éreztem ezt. nem hogy az emésztésemből, még az agyamból sem származott ez a mondat. valahol láttam valamilyen nyelven és szabadfordításban beírtam a jegyzeteim közé, gondolván, egyszer még fel kell használnom, be kell tennem egy bejegyzésbe. cringe-giccs.

valaki egyszer azt mondta, milyen szürreális, hogy ez a blog nyilvános. mert hogy pl a Pajzsmirigynaplóban "pucérra vetkőzöm". és ezzel nem fogok vitatkozni, de az összes többi bejegyzés.. nem pucér. totál álarc. (nem az összes. - a szerk.) és ugyan lenne egy erős indíttatásom egy szelekcióra, vagy legalább szerkesztői revízióra.. nem fogom ezt megtenni. és ha lenne ilyen opció ezen a felületen, a régi bejegyzéseknél maradna a régi háttér. 

nincs. ez egy totál igénytelen felület, és ezen nem fogok változtatni. a dolgok maradnak. azok is, amelyek nem változnak (az írások) és azok is, amelyek igen (én). mert az viszont az emésztésemhez szól, hogy 

"vannak dolgok, amik nem változnak. bárcsak én ne ilyen dolog lennék."

közben kinyitottam egy joghurtot, de csak félig húztam hátra a fóliát, mert gondoltam, nem fogom az egészet megenni. egy túl kicsi kanállal kanalaztam - közben realizáltam, hogy a Haferjoghurtnak nagyon fura az állaga - addig, amíg már alig értem el a joghurtot. ekkor persze már csak kb 1 kiskanálnyi volt az alján. szóval leszedtem - végre - teljesen a fóliát, és az utolsó kanál joghurtot normálisan tudtam kinyerni. ilyen ez az élet. (az enyém legalábbis.) nem annyira elvont.

szarul.

nem tudok jó sztorikat kitalálni. mindig úgy írok, hogy fogok egy érzést, és megpróbálok minél elvonatkoztatottabb mondatokat köré írni. de most eszembe jutott egy sztori, amit nem én találtam ki, hanem az élet. úgyhogy leírom szarul.

jó pár évvel ezelőtt részt vettem egy igazándiból csodálatos Csíkszerdás projektben a Misztrál zenekarral. ez a zenekar 20 éves évfordulójára volt, dupla koncert meg minden yeah. annyira imádta mindenki, amit csináltunk, a zenekar is, hogy meghívtak minket a fesztiváljukra, hogy pár dalt ott a télen tanultakból megint előadjunk. a fesztivál valahogy július második felében szokott lenni Nagymaroson. én pont az előző héten Szentjánosbogár ifi táborban vezettem, már nem tudom, hol, a tábor szombatig tart, a fesztivál meg gondolom pénteken kezdődött, de a közös koncert szombaton volt, úgyhogy az ifikkel együtt elhagytam én is a helyszínt, és mentem Nagymarosra. este koncert, ami szuper volt, mert szuper projekt volt ez tényleg. mármint ilyen nagyon szívmelengető. (arra emlékszem, hogy a szüleim is eljöttek, mert anno a Mom-os koncertekre nem tudtak, de ekkor a nagymamám már elég rosszul volt, és így a szüleimnek a koncert közepén haza kellett menniük hozzá.) másnap Visegrádon vásár volt, és gondoltam elnézek oda, mert ott is játszottak a srácok (már a Misztrál). az alvás valami tornateremben volt, asszem, erre nem emlékszem pontosan. mindesetre, másnap, tehát akkor vasárnap fedzsaltam a kompra az egy heti cuccal a hátamon. ezen a kompon sikerült egy idősebb házaspárral összespanolni, akik nem a vásárra mentek, DE mondták, hogy ismernek valakit, aki árul ott, valami Papírsárkány vagy valami ilyesmi teljesen indokolatlan beceneve volt a csávónak (csávó kb középkorú) mondták, hogy keressem meg, hivatkozzak rájuk és akkor ott letehetem az ő sátrában a cuccomat, nem kell azzal vásároznom. oké, kösz, fun. a vásárra a bemenetel úgy nézett ki, hogy a kapu két szélén álltak jegyellenőrök, de iszonyat sokan voltak, az volt a rendszer, hogy mindenki tartsa magasra a karját, amin ugye rajta van a karszalag és így ellenőrzik. őőőő, nekem mondjuk fesztiválos karszalagom volt, de nagyon magabiztosan feltartottam a karom, nem szúrták ki. akkor bent már megkerestem Papírsárkányt, vagy valami ilyesmi indokolatlan nevű árust, aki tök jófej volt, és nála hagyhattam a cuccomat. cserébe vettem nálunk pár kerámia bizbaszt. hah, a koncert is jó volt, de a kis nosztalgia leginkább, mert gyerekként voltunk párszor ebben a vásárban. lehet, hogy még egy sarut is vettem, erre már nem emlékszem, de általában szoktam, ha a Muráti Kamilló szembejön. délután indultam volna haza (mármint Esztergomba) kimentem a buszmegállóba. kiderült, hogy kb csak óránként jár a busz, valami 45 percet kellett volna várni. gondoltam, kicsapom akkor a jobb hüvelykujjamat, aztán ha valaki felvesz szuper, ha nem, akkor meg úgyis jön a busz 45 perc múlva. egy autó megállt "én Pestre megyek" - mondtam, hogy menjen nyugodtan, én nem véletlen állok ezen az oldalon. aztán egy fiatal csávó megállt, hogy elvisz, kiszállt, hogy segítsen eltenni a táskámat, mire egy középkorú házaspár, szintén a buszmegállóból odapattantak, hogy elvinné-e őket is. hmm, olyan fejet vágott a fiú, mint hogy "őőő, megálltam egy csajnak, mert csaj, de na bakker" oké, elviszem magukat is. 

amúgy ez milyen már tényleg, más stoppolásába bekérni magad.. végülis kitesz egy jó sztorit. a nap többi része uncsi volt, ha jól tudnék írni, leírnám jól, de szarul inkább már nem fogom.

before you.

 a lila a kedvenc színem. kivéve lakberendezési tárgyakban vagy egyáltalán, például falként sem tudnám elképzelni. szerintem ha szín lennék, kék lennék. igen, tudom, hogy az hideg. régen azt gondoltam, ez főleg a ridegségemet jelenti, vagy teljesen őszintén, akkor még tényleg azt jelentette, megterápiázva már sokkal inkább a törékenységemet, vagy még inkább a sebezhetőségtől való félelmemet. volt, aki anno így félt tőlem. hát hogy eleinte csak a hideg felszínt mertem mutatni előtte, aztán megismert. hál' Istennek.

vallásos nevelés, általánosságban vagy amit én kaptam is izgi. sokban tudja támogatni szerintem a patriarchális üzeneteket meg táplálja a szégyenérzetet. engem ez pölö egészen fiatal, mondhatni hamvas lányka koromban egy egészen bántalmazó kapcsolatban benne tartott. túl sokáig. nem, most már ez tökre a helyére került. legutóbb, amikor misén voltam, eljövet egy szép leszbikus szerelmes számot hallgattam. már csak az esszenciák fontosak a számomra, az elfogadás, a szeretet (ami ugye szentírási értelmében cselekvés, nem érzés) a Gondviselésbe vetett bizalom (lánykori nevén elengedés). nincs igazán szükségem a keretekre a biztonsághoz, kábé úgy ahogy ha férjhez megyek, biztosan nem fogok gyűrűt hordani. az olyan, mint a madarak meggyűrűzése. szerintem elég nagy bennem a kockázatvállalás szabadsága. valahogy ez a szabadság nagyon összetett, sok arca van, meg sok minden kell hozzá. én leginkább ezt magabizalomra fordítom, mármint hogy az a teljesen minimum, szükséges feltétele a szabadságnak. aha, magabiztosság és önbizalom. meg aztán párkapcsolatban is a bizalom (önmagam és a másik felé is) meg az elköteleződés. illetve ami még itt rezonál velem az a bátorság és a kreativitás. persze, meg az is kell, hogy mindkettőnk számára fontos érték legyen a szabadság. és amúgy én gyakorta ütközöm abba, hogy a férfiak számára csak a saját szabadáguk (inkább a felelősségvállalás megúszása) fontos, a nő szabadságát meg nem is bírják ki. igen, pontosan ilyenkor jönnek a bélyegek. hogy a homlokomra akarja tetoválni, hogy az övé vagyok. ez nemcsak cringe, de ha neki erre van szüksége, akkor az nekem azt üzeni, hogy nem bízik abban, hogy azért vagyok mellette, mert szabadon őt választom. ezek szerint pedig nem ugyanabban a kapcsolatban vagyunk mi ketten.

szerintem két kedvenc komfort zónán kívüli élményem van. az egyik a csöves jacuzzi. akivel mentem, annak ez ilyen full hétköznapi dolog volt, nekem nagyon nem, kértem, hogy legyen kedves és türelmes, és tökre az is volt. irtó jó buli volt. a másik a novemberi 0 fokos szabad ég alatt alvás. abszolút komfort zónán kívüli, de valahogy a természetben megélt erős ingereket mindig szeretem. kicsit igen, inkább óvatos vagyok, de amikor úgy alakult, hogy a csúcson ránk sötétedett, és cipzár felhúz és haszoncsúszás a havon lefelé, hát nem maradtam fent. válság helyzetben sosem blokkoltam még le. hah, kapcsolati válsághelyzetben.. hát nekem abban mindig élményre és érzésekre van szükségem, úgy tudok döntést hozni vagy kiszakadni. ha le vagyok ültetve, hogy akkor most mondjak a-t vagy b-t, akkor bébébé!

néha majdnem én is elcsodálkozom azon, mennyire feltölt egy szakítás/elutasítás. ja, nem - nem volt ez mindig így. de most már főleg csak sokat sírok, sok tányért a földhöz vágok (egynél tuti nem többet, de az is sok szerintem, azért sváb vér nem válik vízzé) közben az, hogy valakire vágytam és kíváncsi voltam, ez esszenciálisan intimitás iránti vágyat jelent nálam, ami csak azért, mert a másik eltávolítja magát a kapcsolódásból, még egyáltalán nem múlik el, és tök jól tudom ilyenkor ezt átcsatornázni a barátaim felé, vagy egyáltalán számomra fontos emberek felé. ilyenkor nagyon könnyen és nagyot mélyülnek a kapcsolataim. azért is, mert sokszor a másik féltől sebezhetőségtől való félelmet érzek, és ez mindig inspirál arra, hogy én a saját félelmeimet átlépjem. naná, hogy félek a sebezhetőségtől, intimitástól, elköteleződéstől! nem mindenki? de ma már az ezekkel való megküzdés gondolata kreatív energiákat szabadít fel bennem, nem bénít meg. szerintem ahhoz is elsősorban kreativitás kell, hogy a sémáinkból ki tudjunk szakadni. meg mivel ezáltal megváltozik a kémia, az is kreatív folyamat, hogy a kapcsolatot ezután úgy alakítsuk, hogy az mégis még mindig passzol mindkettőnkhöz. meg a játékhoz, a viccekhez, a hétköznapokhoz. 

a triolákat meg a zs-akkordokat szeretem a legjobban, meg a számomra elénekelhetetlen dallamokat... próbálni elénekelni. jártam egy ideig magánénekre, előtte meg 8 évig zongoráztam, abból több minden maradt meg. mármint a minden alatt néhány darabot értek, amelyek izommemóriában megvannak. ez nagyon izgi jelenség, ahogy nyögvenyelősen próbálom blattolni, második játszásra meg siklik az egész. előbb-utóbb, arra gondolok, hogy idén, veszek szerintem egy keyboardot. nyilván jobb lenne egy pianínó, de nem akarok arra elköteleződni, hogy mostantól csak költöztetőkkel tudok költözni. alig van amúgy cuccom, pár fordulás autóval általában egy költözés. ja, nem, Budapestre nem költöznék vissza, simán inkább vállalnék gyereket távkapcsolatban. tudom, tudom, már-már problémásan nem konvencionális. de tényleg nem tudok kapcsolódni a konvencionális setup-hoz. amíg nem mondjuk azt, hogy akár életünk végéig szívesen lógnánk együtt, addig nem is akarok senkinek a senkije lenni. a triolákat a táncban is szeretem. meg a forgásokat, amikor tök feszes testtel egymás mellett akármilyen tempóra fel tudunk gyorsítani. én annyira karót nyelt vagyok, hogy nagyon jól tudok követni. az a tartás, amit ad a karót nyeltség, nevezzük persze inkább merevségnek, tök jól irányíthatóvá tesz a páros táncokban.

szinte mindig bárkivel 5 percen belül politikáról beszélgetek, pedig már nem is olvasok híreket kábé 2 éve. inkább társadalmi témák szoktak lázba hozni, de persze a társadalom és a politika totális kölcsönhatásban vannak. most a hatásról a megfigyelő hatás jut eszembe. valahol szerintem ami a fizikában a megfigyelő hatás, az a közgazdaságtanban a várakozások elmélete. az meg egy jó filozófiai kérdés, hogy mi az az egy dolog benned, ami ha megváltozna, már más ember lennél. első randikon erre totál bullshit válaszokat szoktak mondani az emberek, én is. én az evés zavaromat. oké, nem bullshit, de nem appropriate. aktuálisan a patriarchaizmus, amire rákattantam kicsit. le is töltöttem egy hangos könyvet a témában, Mona Chollet: Réinventer l'amour, de annyira őszintén nem tetszik. oké vannak benne érdekes gondolatok, de a példák túlnyomó részt irodalmiak, ami szerintem a nap végén mégis csak fikció.

a kedvenc szóviccem a freudian slippery slope (pun intended). akkor szoktam mondani magamnak, ha valamit úgy érzem, túlanalizálok. ez a szókapcs mindig kiszakít ebből. érdekes módon a futásokkor, mármint amikor még hosszúkat futottam, nem forogtam bele gondolatokba. mindig volt egy dal, ami ment a fejemben. igen, végülis mondhatjuk, hogy ugyan zene nélkül futottam, de mégse. aha, a maraton alatt is. az az egyetlen futásom, amiből emlékszem a dalra is. Misztrál: Adj már csendességet. nem, nem ez volt a kedvencem a koncerten. talán a Vérivó leányok. pedig majdnem inkább vért hánytam, olyan magasan kellett máriázni, de pont emiatt volt kábé hátborzongató. kíváncsi vagyok, vajon ez marad-e életem kedvenc kórusos projektje vagy tartogat még az élet ennél kedvesebbet.

oh, nagyon szeretem a változást! amúgy sok tekintetben túlságosan megviseli az idegrendszeremet egy nagyobb váltás, de valahol meg a lételemem. ezért a folyton más frizura is. ami mondjuk a láthatatlanságomat is támogatja. valszeg gyerekként nehéz volt, hogy a szüleim nem láttak, de sokszor még mindig jól esik a láthatatlanság vagy felismerhetetlenség. tompítja a felelősségérzetemet. yup. a példaképem biztos valaki olyan lenne, aki nem fél a felelősségvállalástól. bár ami igazán fontos.. például az hogy az unokahugom életében egy megbízható és elérhető felnőtt legyek, ennek a felelősségét teljes mellszélességgel - jó, de érted, mit akarok ezzel mondani - szóval full vállalom és viselem. ezért se költöznék el. 

biztos, hogy a legundorítóbb dolog, amit szeretek, az a heringsaláta. sparos, valami 2 euró vagy valami ilyesmi. ja, fú, elég random vagyok képes kezelni a pénzügyeimet. de azért, mert ha meg elkezdek nagyon belenézni, akkor belepörgök, hogy miből lesz nyugdíjam, és amúgy is, most akkor elmehetek-e az Azori szigetekre egy hónapra. na hát ez az, hogy a nap végén - vagy hát a nap vége előtt élünk. ugyanakkor mindig felbosszantom magam azon, amikor emberek potom pénzért vállalnak el munkákat, mert értem, hogy őt valaki eltartja, de én miből fogom kifizetni az albérletemet? meg egyáltalán. pont annyit fognak fizetni a cégek a munkánkért, amennyit kérünk. de társadalmilag kérjük. állítólag ebbe fog beledőlni a kapitalizmus, hogy a most kihasznált, harmadik országbeli emberek majd felállnak, hogy köszönik, igazán most már vége lehet a rabszolgaságnak. hát valójában mindannyiunknak vannak rabszolgái. minden amazonos rendelés, vagy h&m-es vásárlás, vagy éppen avokádó, az pont valaki munkáját kívánta, aki nagyon nem emberhez méltó körülmények között dolgozik. és számomra a környezetvédelem is erről szól. a kiszolgáltatottabb területeken élő embertársainkról. akik például a mi autózgatásaink miatt nem tudnak enni adni a gyerekeiknek. na jó. nem mindig tudunk Európában úgy élni, hogy ne tegyük tönkre a Földet vele, de legalább ilyenkor szerintem jó, ha tudatában vagyunk, hogy szinte közvetve teszzük tönkre más emberek életét. 

sokkal jobban szeretek elvontan írni - bár ezt a folyamatot most, bevallom, élvezem. egy, mostanában írtam egy bejegyzést, ami kábé szó szerint az, ami történt aznap, amúgy mindig full fikció. hát igen, a sebezhetőség. asszem egyet írtam egy stoppolásról is, most épp nem vagyok teljesen biztos benne, hogy abban mennyit változtattam. valahol azt is gondolom, hogy akik megjelennek az írásokban, megérdemlik, hogy kitalálhatatlanok maradjanak, mert főleg csak közös ismerősök olvassák a blogot. az Egy férfiból se tudta egy barátnőm se megfejteni, hogy melyik fejezetek kik. jó játék is ez.

tudsz játszani?

tudok.

és szeretsz is?

és szeretlek is. 

(fodor ákos)

20250229-1

ami nem könnyű, az nem 2025-ös. bár valahol (a múzeum kertben) ez is könnyű. meglepően könnyű érezni egyszerre az összes dühöt és szomorúságot. ezt nem tudom, hogy hazudja vagy igaz, hogy semmire nem emlékszik, amit valaha (három hete) elmeséltem neki. akkor visszakérdezett. mondhatni, most is. háromra mindenki csodálkoz, hogy nem ismerjük egymást. arra gondolok, amikor megkérdezte, miért vagyok kedves vele. ez másfél éve volt, de ő nem másfél évvel tűnt fiatalabbnak akkor. három hétről nem emlékszik rám. megkérdezi, mi van azzal, hogy épp egy férfiból gyógyulok. nem tudom, miről beszél, az 3 évvel ezelőtt volt, megismétlem, hogy ez most egyáltalán nem szívszakadás, hanem életnehézségek, pont ahogy mondtam három héttel ezelőtt. de lehet, hogy ő pont akkor, három évvel ezelőtt figyelt utoljára arra, amit mondok. üldöző és áldozat. nem tudom, kit érez minek, számomra izgi fun fact, hogy mindkettő hatos. de ekkor üldözőbe vesz, úgy érzem, pácienseként kezel (brr). egyszer azt mondta, hogy káros tud lenni a kapcsolataiban, most dühből úgy érzem, ízelítőt ad épp. mégis valószínűleg az megmarad belőle, amikor meg tudtam volna cuteness-aggressziózni az agyát, ami éppen kattogott, hogy ezt most hogy is mondja el úgy, hogy ne legyen túl sebezhető miatta, “mások azt is mondták, hogy…”. ilyen morzsákat vittem magammal akkor, 3 héttel ezelőtt, meg egy adag kellemes meleget. mint tavaszi napsugarakat. kíváncsiságot. úgy látszik, azon a padon egyedül ültem. elgondolkodom, hogy lehet, hogy nem hallott engem. lehet, hogy most se hall. azt mondja, nem rám mond nemet, mert engem nem ismer, eleve az volt a kérdés, hogy van-e kedve megismerni. nincs. vagy nem akarja, hogy én megismerjem őt. még mindig azt hiszem, hogy beszélgetünk, pedig már régen kizárt engem és szakmázik. közben valójában csend van. lehet, hogy pont ilyen csendben múlik majd el. egyszer nem akart nyomott hagyni, de nem múlik el nyomtalanul.

ez a kíváncsiság nem volt kölcsönös. és az az álomszerűnek nevezett ugródeszka az érdeklődéstelenség felismerésével valahol (a múzeum kertben) középszerűvé válik (semmi díemmtí*). pont ahogy a megismerés realizálni szokta szeretni az ugródeszkákat. de közben máris Biatorbágy következik

és

a délután már újra 2025. az anyós ülésen ülök melletted, biztonságban. ez jelent biztonságot, nem a címke, hogy az egyik kedvenc emberem vagy. és azt mondod a kormány mellől, hogy szép vagyok. szeretem, hogy szépnek látsz mindig és hogy részletesen meséled el a kisállat fekélyeket. 

* https://m.youtube.com/watch?v=VKTgzmyzpmc&t=195s&pp=ygUWYXlhaHVhc2NhIGNyYWlnIGNvbmFudA%3D%3D

...és folyamatosan.

 engedjem el vagy szokjak hozzá?

a kislábujjamtól indul. az érzés, a pillanat, mielőtt beütöd a kanapé sarkába. az egész talp. egy egész napos túra után kibújni a bakancsból. a rüszt. amikor egy erős kéz masszírozza, átugorva a csiklandozást. vádli. a reggeli első guggolás. térdek. az érzés, amikor hosszú futás után, magzatpózt feladva, hason, nyújtott lábbal, végre elalszol. csípő. pont az. a köldöke. és benne egy mutatóujj. matató ujj. a nyár első meleg napsugara a hasamon. háttal nem kezdünk mondatot, de egymásénak támasztjuk.  mellkas. amikor valakit annyira szeretsz, hogy szétszakad belé a szíved, de kézrátétellel gyógyítod. téged. a vállhoz ér. mintha puszit kapnál rá. a karod nem akar elengedni. az ujjak. miközben a golyóstoll súrolja a papírt. a könyökhajlat vékony bőrén érzed a szellőt. tavaszi meleget. nyak. gyermek karok körülötte. és nem fázol, csak épp az arcodat csípi a hideg. a szemek nem a tieid, a kedves gondolatait hallod, ahogy pislog. 

örülnél, ha nyitható lenne a fejed teteje, kiengednéd a gőzt, hogy ne feszítsen szét teljesen a boldogság. szokj hozzá.

vigyázz, mit kérsz, mert még a végén megkapod.

not all men. all women.

az in medias res kezdés az, amikor a nő kezébe veszi egy mintegy 17 évvel ezelőtti naplóját, belelapoz és anélkül, hogy beleolvasna, meglát benne egy férfi nevet. az elsőét. hirtelen a szíve rendezetlenül kezd dobogni és egy érzés rendezetlenül áramlik a vérével az összes tagjába. a kislábujja is bizsereg vele. hirtelen erőtlen, csuklik a térde és le kell guggolnia. valahogy ebben a testhelyzetben erősebben érzi a vére áramlását. a fülében is lüktet. kicsi és azon kapja magát, hogy saját maga elől is eltakarja az arcát. kicsi. tényleg kicsi volt még akkor és most újra annak érzi magát. akkor nem tudta, hogy mi történik, most nem tudja, hogy a 15 perccel ezelőtti szuper izgalmas repjegyvásárlástól ver így a szíve, vagy a szégyentől. végül detektálja ez utóbbit az elnyomott, ordító fájdalom érzete miatt. belül valami, valaki, 17 évvel fiatalabb, gyerek, ordít. a nőnek nincs hangja. a kezei még mindig az arcát takarják, könnyek folynak ki alóluk, sós barázdákat hagyva a nyakán. a vére. a szégyene. forr. megfagy.

mert uraim, ha valaha gondolkodtatok ezen, a válasz az, hogy nem. egy nő sosem felejti el az első szexuális zaklatását.

draft

 mélyet sóhajtott és pont ahogy elfogyott a levegö a tüdejéböl, felemelkedett a rökamiéról. visszement a konyhába. (mit keres egy körömreszelö a konyhában?) még nem forrt a víz. kicsit megforgatta a gyürüt az ujján. soha nem merte volna levenni, ahogy az anyja sem. olyan, mintha a gyürü minden nö kötelezö tartozéka lenne.

a nagyanyja levette egyszer, visszadobta az elsö kéröjének, azért, hogy inkább a nagyapjához menjen feleségül, aki aztán minden második héten elverte. ilyenkor nem ment el a templomba, ne lássák az emberek. de sokszor a piacra mégis ki kellett mennie még látható zúzódásokkal. ilyenkor sérült a számára legfontosabb : a látszat.

sokszor ö is ment a nagymamájával a piacra. 

álarcosbál.

a kanapén ültem, amikor leesett. nem a tantusz, hanem az az álarc. a tükörre volt akasztva és nem volt egyértelmű, hogyan esett le. 

mások - önmagunkhoz képest.

 az átvirrasztott éjszakákon mindig másképp telik az idő. önmagukhoz képest is. 

Volt az az átvirrasztott éjszaka szeptember 26 és 27 között. Vagy az tegnap volt? Emlékszel? Egyik évben szilveszterkor. Meg október 15-én is. Várj, ezt inkább megnézem a naptárban. 

Igen, aznap beteg voltál és nem tudtál aludni, viszont üres gyomorra nem bírsz soha gyógyszert bevenni, úgyhogy felkeltél, készítettél egy tepertőkrémes pirítóst bébi spenóttal, megeszegetted félig állva a konyha pult mellett, aztán visszabújtál az ágyba és még írtál, amíg megittad a Neo Citrant. Igen, ez szilveszterkor volt, nem volt kedvünk adni az éjszakának, cserébe az éjszaka adott nekünk, másnap korán repültél vissza Nyugatra (a hanyatló Nyugatra - a szerk.) így végül valamiért a földön, matracokon sírva töltöttük az éjszakát, az összefonódó kezeink itt egy örök pillanatban ragadtak. Igen, mert épp átutazóban voltam a városban, és úgy döntöttem, maradok veled az éjszaka, lehet, hogy csak fel kellett dolgoznunk az első találkozást, szép volt ez és épp annyira fűtött, hogy ne aludjunk, ekkor mondtad, hogy ha szín lennél, kék lennél, amin csodálkoztam, mert nem találtalak hidegnek, a vasútállomáson búcsúztak el a tekinteteink. Igen, néha jól esik másnak lenni mint nappal, és leginkább éjszaka voltunk eddig mások, leginkább azon a véletlen éjszakán, ami október 15-én volt, de nem is fontos, hogy mikor  

akkor tényleg máshogy telt az idő. és azóta is.